Napi tervezési rutinok – 80. küldetés

Ilyen formában ez az utolsó küldetés egyelőre a Füzettel az életem klubban. 2022. októberétől a rendszered fejlesztésére irányuló hetente érkező feladatokat „A rendezett életed felé vezető út” témában fogod kapni.

Ezen a héten a életszervezés/otthoni feladatok lesz a téma napi tervezési rutinjaid kapcsán.

A napi tervezési rutinokkal kapcsolatos küldetések nem adnak neked plusz feladatot, egyfajta elméleti összefoglalónak számítanak, ami az adott hét központi témáját támogatja.

Feladat 

Ahogy növünk, úgy lesz egyre több felelősségünk, úgy növekednek az életünk megszervezésével járó feladatok.

Ez sokszor lehet nyomasztó, máskor viszont lehetőségekkel teli, hiszen úgy alakítod az életedet, ahogy szeretnéd.

A háztartási feladatok, a fizikai rend, az étkezéshez vagy a ruházatunkhoz kapcsolód teendők mindenképpen a napi feladataink részét képezik valamilyen formában, nem is beszélve az egyéb adminisztrációról, papír- és hivatalos ügyek intézéséről ( pl számlák befizetése, okmányok hosszabbítása).

Ezen a héten ebbe a területbe kóstolunk bele pár nap erejéig.

Alapvetően két út létezik, ha szeretnél eredményesebb lenni ezen a területen, vagy új módszert vezetsz be, vagy leredukálod az elvárásokat.

Érdemes időt és energiát szánni arra, hogy feltérképezd, milyen rutinok szerint működsz most, és kialakítani egy olyan működést, ami hosszú távon elégedettséggel tölt el, azonban nem veszi el minden energiádat.

Értékeld a módszert

Milyen megszokások és rutinok szerint működteted most életed megszervezését?

Mi az a terület, ami elégedettséggel tölt el, mi az, amin javítani kellene, és mi az, amit jobb lenne teljesen elhagyni?

Hogyan és mekkora teret engedsz a napi tervezési rutinjaid során az életed szervezésével kapcsolatos feladatoknak, hogyan segíted a tervezéssel azok könnyebb megvalósulását?

Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!

Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!

A Napi tervezési rutinok, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod. A küldetéshez tartozó napi feladatokat pedig itt gyűjtöttem össze neked.

A korábbi 79 küldetést megtalálod ezen a gyűjtőoldalonhttps://klub.zezil.hu/category/heti-kuldetes/.

Napi tervezési rutinok – 79. küldetés

A héten a céljaink megvalósítására hangoljuk a napi tervezési rutinjainkat.

A napi tervezési rutinokkal kapcsolatos küldetések nem adnak neked plusz feladatot, egyfajta elméleti összefoglalónak számítanak, ami az adott hét központi témáját támogatja.

Feladat 

Ezen a héten a céljainkkal fogunk foglalkozni, hiszen hogyan is valósulhatnának meg , ha a hozzájuk vezető lépések, az elérésükhöz szükséges teendők nem szerepelnek a napi terveink között.

Azonban a céltól eljutni az „egy lépésig, amit ma megteszel”, túl nagy a távolság, ugye?

Az lesz a feladatod, hogy ez a távolság kisebb legyen.

Hogyan?

Egy nagy célt lebontasz nagyobb, majd egyre kisebb részcélokra, mígnem eljutsz ahhoz az egyetlen teendőhöz, amit adott napon meg kell tegyél!

Míg egy nagy cél akár félelmetes is lehet (például a konyha felújítása), addig egyetlen teendőt elvégezni igencsak egyszerű is lehet (például kiválasztani egy lakberendezőt, vagy ajánlást kérni a barátoktól jó szakemberre).

Ha minden nap megteszel egy ilyen kis lépést, elkerülhetetlen, hogy el ne juss a végcélhoz!

De vajon eszedbe jut-e, hogy beiktass a napi terveid közé egy távolabbi célodhoz vezető feladatot? Prioritásként tudod-e kezelni a listádon?

A héten az alapoktól indulva ezt fogjuk gyakorolni, hogy innentől kezdve ne legyen ezzel probléma.

Értékeld a módszert

Hogyan illesztetted be eddig a célod eléréséhez szükséges teendőket a napi terveid közé? 

Mi változott a héten?

Mi tetszik, mi működik számodra, és mire kell még megoldást találjál?

Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!

Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!

A Napi tervezési rutinok, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod. A küldetéshez tartozó napi feladatokat pedig itt gyűjtöttem össze neked.

Napi tervezési rutinok – 78. küldetés

A héten arra törekszünk, hogy minden nap része legyen énidővel kapcsolatos „tennivaló” a napodnak, ezzel megelőzd a túlhajszoltságot és az öngondoskodás aktív része legyen a hétköznapjaidnak.

A napi tervezési rutinokkal kapcsolatos küldetések nem adnak neked plusz feladatot, egyfajta elméleti összefoglalónak számítanak, ami az adott hét központi témáját támogatja.

Feladat 

Hajlamosak vagyunk magunkat a listánk végére sorolni, sőt, még a terveink között sem szerepelünk néha mi magunk, mondván „majd, ha lesz időm…”.

Milyen gyakran fordul elő, hogy csak úgy lesz időd magadra? Esetleg hétvégente?

Mit szólnál, ha a hétköznapjaid része lenne az, hogy gondoskodsz magaddal?

A hét során ezzel kapcsolatban vannak feladataid. Mindaddig szerepeljenek ezek a kis énidős programok a listádon, amíg el nem éred, hogy automatikusan megcsináld őket. És ami szintén nagyon fontos, kezeld ezeket a feladatokat prioritásként!

Értékeld a módszert

Sikerült becsempészni egy kis énidőt a hétköznapjaidba?

Ha nem, mi lehetett a probléma?

Ha igen, mi volt a megoldás kulcsa? Elég volt az, hogy  a terveid között szerepelt, vagy kellett még valami extra ösztönző erő? 

Továbbra is felírod a napi terveid közé az énidős programjaidat?

Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!

Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!

A Napi tervezési rutinok, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod. A küldetéshez tartozó napi feladatokat pedig itt gyűjtöttem össze neked.

Napi tervezési rutinok – 77. küldetés

Vedd számba a napjaidban lévő fix programokat. Ezek lesznek azok a tények, amik csak akkor fognak módosulni, ha valami nagy probléma történik (pl. betegség, karantén), vagy gyökeresen változtatsz az életeden (pl. munkahelyváltás).

A napi tervezési rutinokkal kapcsolatos küldetések nem adnak neked plusz feladatot, egyfajta elméleti összefoglalónak számítanak, ami az adott hét központi témáját támogatja.

Feladat 

A napi tervezésedet kezdd azzal, hogy a fix programjaidat számba veszed.

Ez lesz a kiindulási alap, ami meghatározza, hogy mennyi időd marad minden másra!

Mi számíthat fix programnak? A munkád, az utazás, az előre egyeztetett időpontok stb.

Ezek a tevékenységek rendszerint az időd jelentős részét uralják, így jó tisztába kerülni vele, hogy pontosan mit is jelent ez (hány órát egy nap).

Amíg belejössz, vagy akár a továbbiakban is, vezess idővonalat, ahol szemléletesen látszódik, mekkora részét birtokolják a fix programjaid a napodban.

Ez a fajta szemlélet segít a tervezés során a realitás talaján maradni, illetve fel tudja nyitni a szemed, hogyha az életed nem abban a mederben halad, ahogy te azt szeretnéd.

Értékeld a módszert

Sikerült reálisabban megtervezni a napodat a fix programjaid ismeretével?

Kipróbáltad az idővonalat? Milyen volt? Szeretnéd a továbbiakban is használni?

Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!

Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!

A Napi tervezési rutinok, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod. A küldetéshez tartozó napi feladatokat pedig itt gyűjtöttem össze neked.

Sablonok – 76. küldetés

Eljött az ideje, hogy megismerkedj a saját sablonjaiddal. No nem csak azért, hogy hétről hétre lemásold őket, hanem pont ellenkezőleg, azért, hogy felismerd, mi az, amit már csak automatikusan másolsz, de nincs rá szükséged, vagy már nem működik jól.

Feladat 

Nézd végig a tervezőoldalaidat – havi, heti és napi tervezőket. Milyen elrendezés, milyen tartalom, ami leginkább bevált?

Mi az, amit mindig elkészítesz, aztán nem használsz? Talán itt az ideje, hogy ne erőltesd tovább?

Mivel kellene kiegészíteni az oldalaidat?

Pár egyszerű kérdés, mégis fontos, hogy megspórold a felesleges köröket és a füzeted szolgáljon téged!

Értékeld a módszert

Tudtál más szemszögből nézni a tervezőoldalaidra? 

Jó érzés felismerni az egyéniséged, a stílusod, a sajátságaidat? 

Légy magadra büszke, mert napról napra teszel magadért! 🙂

Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!

Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!

A Sablonok, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.

Sablonok – 75. küldetés

A heti küldetésed során létrehozol magadnak egy komplett ötletbörzét, amihez bármikor tudsz majd nyúlni, amikor szükséged lesz rá.

Feladat 

Sok időt megspórolhatsz magadnak, ha nem kell minden egyes alkalommal újrakezdened a legjobban bevált inspirációs oldalak megkeresését, hanem össze vannak gyűjtve egy helyre, ahonnan mindig könnyen megtalálod őket.

A heti feladatot tehát az lesz, hogy készíts magadnak egy gyűjteményt a bevált inspirációs forrásokból. 

A gyűjteményt készítheted a füzetedben, ide inkább a gyártók, vagy az oldal, esetleg az Insta vagy Fb oldal nevét írd fel.

A konkrét linkeket érdemesebb a számítógépeden vagy a telefonodon összegyűjteni: 

  • ez lehet egy email
  • egy word, vagy excel dokumentum
  • valamilyen felhő alkalmazásban egy dokumentum (pl Google Drive)
  • elmentheted a böngésződben – hozzáadhatod a könyvjelzőkhöz (érdemes egy mappát készíteni nekik)

Jó megoldás lehet a Pinteresten összeállítani egy táblát, ahova „kipineled” a kedvenc oldalakat, posztokat.

Értékeld a módszert

Könnyebbség, hogy össze vannak gyűjtve a leginspiratívabb oldalak? Megtalálod, amit keresel? Milyen gyakran kell frissíteni őket, hogy aktuális maradjon? Megfelelő helyen gyűjtöd? Elég könnyen tájékozódsz az elmentett linkek között? 

Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!

Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!

A Sablonok, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.

Sablonok – 74. küldetés

Múlt héten az előregyártott határidőnaplókkal ismerkedtél, most az lesz a feladatod, hogy ennek tükrében nézz rá a saját füzetedre.

Feladat 

A heti feladatod az lesz, hogy gondold végig, mi hiányzik a tervezőnaplódból, ami egy előregyártott határidőnaplóban megtalálható.

Van ilyen?

Ha igen, hogyan tudnád ezt a füzetedben is megvalósítani?

Lesz esetleg olyan rész, amit kinyomtatsz és beragasztasz a füzetedbe?

Esetleg tetszett a dizájnja, de te erre nem akarsz időt szánni? Mi lenne, ha már eleve olyan füzetet választanál, ahol az üres lapok valamilyen díszítéssel vannak ellátva?

Hogyha ismered a problémát, az már fél siker! Már csak a megoldást kell megtalálni rá!

Értékeld a módszert

Érdemes azzal foglalkozni, hogy ami egy előregyártott határidőnaplóban megfogott, azt hogyan tudnád átültetni a saját füzetedbe?

Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!

Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!

A Sablonok, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.

Sablonok – 73. küldetés

Mi más is lehetne a sablonokkoz kapcsolódó első küldetésed, mint hogy járj nyitott szemmel! Gyűjtsd az információkat, a lehetőségeket, gazdagítsd az eszköztáradat újabbnál újabb ötletekkel!

Feladat 

Azért, mert kihasználod azt az egyedülálló lehetőséget, hogy egy üres füzetben az igényeidnek legjobban megfelelő, életedet leginkább támogató tervező-és szervezőrendszert hozol létre, még nem kell hátat fordítanod az előregyártott naplóknak, legyen szó akár egy határidőnaplóról, vagy egy kreatív naptárról.

A lehetőségek tárháza a tiéd! Használhatod az előregyártott naptárakat inspirációként, sőt, azt is megengedheted magadnak, hogy a rendszered részét képezzék ezek a naptárak részben, vagy egészben, amikor beleszeretsz az egyikőjükbe! Nem kell kizárólagosságban gondolkodnod! Bármit szabad!

A feladatod most az lesz, hogy járj nyitott szemmel. Amikor olyan üzletben jársz, ahol vannak határidőnaplók, engedd meg magadnak, hogy mindegyikbe szépen belelapozol, és a témaindító videóban elhangzottak szerint értékeled őket, inspirációt gyűjtesz belőlük.

A füzetedben akár össze is gyűjtheted az ilyenkor látott ötleteket, leírhatod a gondolatokat, amik eszedbe jutottak, illetve összeírhatod magadnak azokat a gyártókat, akiknek érdemes felkeresni a naptárjaikat, amikor valamire megoldást keresel, mert tele vannak jó ötletekkel.

Értékeld a módszert

Megéri azt a ráfordított pár percet az az idő, amit az előregyártott határidőnaplók nézegetésére szánsz? Találsz bennük jó ötleteket?

Megfelelő módon dokumentálod ezeket az ötleteket a füzetedben? Ha nem, hogyan lehetne másként?

Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!

Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!

A Sablonok, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.

Szépírás – 72. küldetés

A szépíráshoz kapcsolódó utolsó küldetésed igen egyszerű lesz! Használd a szépírás erejét jól látható fejlécek készítésére!

Feladat 

A mai küldetésed nem egy újdonságról szól, de vajon mennyire használtad már ki ezt a lehetőséget a füzetedben eddig a szépírás segítségével?

Amikor ránézel egy oldalra, rögtön tudd, hogy az az oldal miről szól! Egy tervezőoldal, egy gyűjtemény? Milyen időszak, milyen téma?

Használj jól látható fejlécet!

Használj a megszokottól eltérő betűtípust, betűméretet, betűtávolságot, vonalvastagságot, színt, íróeszközt!

Játszani ér!

Értékeld a módszert

A választott írásmód elérte a célját? Könnyebb volt beazonosítani az oldal témáját egy pillantás alatt?

Mit fogsz belőle megtartani a továbbiakban, és mit kellene módosítani?

Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!

Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!

A Szépírás, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.

Szépírás – 71. küldetés

A héten nem más lesz a küldetésed, minthogy használd az írásban rejlő szervező erőt!

Feladat 

Az, ahogy az egyes tervezőoldalaidat elkészíted, és az, ahogy majd ebbe az oldalba jegyzetelni fogsz, közösen járul majd hozzá a hatékonyabb, szervezettebb hétköznapokhoz.

A héten a jegyzetelés módjával járulsz majd hozzá a ahhoz, hogy amikor ránézel a füzetedre, pontosan azt lásd, amire leginkább szükséged van.

Nézzük, milyen módon tudod ezt elérni!

  1. Kiemeled a fókuszt, a legfontosabb teendődet, gondolatodat, motiváló mondatot, vagy bármi egyebet, amire fókuszálni szeretnél a nap során (vagy egy témával kapcsolatban).
  2. Elkülöníted egymástól a különböző típusú feljegyzéseket.
  3. Beazonosítod, miről van szó az adott oldalon – címet adsz az oldalnak, címeket adsz a különböző feljegyzéstípusoknak.

Hogyan tudod mindezt megvalósítani az írás segítségével?

Játszol az írásoddal, az írásképeddel:

  • másfajta betűtípust használsz,
  • nagyobb betűvel írod
  • nyomtatottal írod (ha egyébként is nyomtatottal írsz, akkor folyóírással írod),
  • más színnel írod,
  • vastagabb, vagy másfajta vonalat rajzolsz a betűnek,
  • szépen formálod a betűket,
  • nagy sortávot hagysz,
  • nagy betűtávolságot hagysz,
  • bekeretezed.

Legalábbis ezek közül kiválasztasz egyet 🙂

A héten tehát az lesz a küldetésed, hogy kiválasztasz egy oldalt a füzetedben, például a napi vagy a heti terveződet, vagy egy gyűjteményoldalt, és ott végiggondolod, hogyan tud a segítségedre lenni az írásban rejlő szervező erő.

Próbáld meg konzekvensen használni a választott módot, és a nap végén, vagy a hét végén értékeld a választott írásmódokat.

Értékeld a módszert

A választott írásmód elérte a célját? Könnyebb volt használni az adott tervezőoldalt a segítségével?

Mit fogsz belőle megtartani a továbbiakban, és mit kellene módosítani?

Mely oldalakat szeretnéd még ennek alapján átalakítani a füzetedben?

Több idő volt az oldalak elkészítése így, hogy figyeltél az írásmódra? Ha igen, megéri az időbefektetést?