Az alábbiakban a Facebook csoportunkban közzétett ehavi bejegyzéseimből válogatok.
SHANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA 1. NAP
Sziasztok @mindenki !
Már szinte hagyomány, hogy így decemberben megosztom veletek a Hála hónapunk egy-egy írását itt hírfolyamban. Legyen így ez idén is.
(Ne lepődj meg, ha duplán látod a posztot, mert most a Felszabadító tervezés csoportban is elérhető ez a tartalom, de ott csak 2 napig.)
BENNE VAGY MOST EBBE A HÁLÁVAL HANGOLÓDÁSBAN? VAN KEDVED RÁSZÁNNI NAPI 5 PERCET, HOGY TERET ADJ A HÁLA ÉRZÉSÉNEK? Kommentelj egy IGENT erre a posztra, ha benne vagy, és jöhet is az első feladat!
Az első napi feladatod az lesz, hogy gondold végig, hogyan van jelen a hála az életedben! Szoktál hálás lenni? Észreveszed ezt az érzést?
HÁLA 2. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
„Ha az ünnep elérkezik életedben,
Akkor ünnepelj egészen.
Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme.
Készülj fel reá, testben és lélekben.”
(Márai Sándor)
Ezekkel a sorokkal indítanám a hálával foglalkozó hónapunkat. Ezúttal a hálánkat hívjuk segítségül, hogy lélekben felkészüljünk az ünnepekre.
Elsőnek arra kérlek, gondold végig, és akár írd is a le a következő kérdésekre adott válaszodat.
Milyen érzés, mikor azt hallod: hála?
Milyen gyakran érzel hálát napjaid során?
Véletlenül tör rád a hála érzése, vagy „irányítottan”, azaz odafigyelsz, hogy erősítsd magadban ezt az érzést?
Könnyedén találsz „tárgyat” a hála érzésének, vagy úgy kell keresgélned, hogy miért is lehetnél hálás?
Miért voltál hálás legutóbb, amit fel tudsz idézni?
A füzetedben milyen szerepet kap a hála? Vezetsz például hálalistát?
Mindenképpen érdemes összegyűjtened a válaszaidat ezekre a kérdésekre, és a hónap végeztével majd újra megválaszolni őket. Mindig érdekes figyelni, ahogy alakulunk, változunk, ezt most ezzel az egyszerű módszerrel tudod „mérni”.
Szerintem a hála érzése az, amivel a legerősebben tudunk kapcsolódni önmagunkhoz. Egyszerre van jelen benne a szeretet, a békesség és elégedettség, a „minden rendben van” állapot.
Ez az érzés segíthet, hogy megpihenjünk egy fáradt nap után, hogy újra önmagunkra találjunk, mikor úgy érezzük, elvesztünk kicsit.
Hálásak lehetünk
mindazért, amink van, legyen szó akár valamilyen tárgyról, vagy valamilyen tulajdonságunkról,
mindazért, amit megéltünk, ami átéltünk, és ahogy reagáltunk rá,
és mindenkiért, akivel valamilyen formában kapcsolatba kerültünk.
Tudom, ez így túl általános, de belemegyünk majd a részletekbe is.
Most viszont lássuk a mai nap második feladatát!
JANUÁR
Kétnaponta visszatekintünk egy-egy hónapra az évben, ezúttal azonban kicsit más szemmel nézünk majd arra, ami velünk történt adott időszakban.
Ezeket a feladatokat végezheted úgy is, hogy leírod magadnak a gondolataidat – részletesen, vagy címszavakban, vagy akár úgy is, hogy csak átérzed őket.
Vedd elő azt a füzetedet, amiben ez év januárját vezetted. Kezd el lapozgatni az oldalakat, próbálj visszaemlékezni a jegyzeteid segítségével:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
Ez az, amit – mondjuk úgy – eddig is tudtál.
Most pedig minderre gondolj kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Ezúttal is, írhatsz listát, hogy miért vagy hálás, vagy egyszerűen hagyod, hogy átjárjon a hála érzése!
Próbáld ki, hogy számodra melyik a jobb érzés! Ha ott van minden a füzetedben, vagy ha nem akarod megörökíteni ezt az utókornak és csak a jelen állapotodra, érzéseidre figyelsz?!
Innen folytatjuk majd holnap!
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt találod:
Hála
****
Szeretettel: Cili
HÁLA 3. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
Hogyan boldogultál a januári emlékeid, a januári történések összeszedésével, és találtál-e benne olyan momentumokat, amiért hálás vágy, hogy megtörtént, hogy úgy történt?
Hogyha sikerült a januárod végére érjél, akkor mára egy egészen hasonló feladatod lesz, tedd ugyanezt februárral is!
FEBRUÁR
Ahogy végignézted januárt, úgy most lapozd végig a februárt is, akár ugyanannak a kérdéssornak a segítségével:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy tegnap, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Ezúttal is, írhatsz listát, hogy miért vagy hálás, vagy egyszerűen hagyod, hogy átjárjon a hála érzése!
Január esetében melyik volt jobb érzés, listázni azokat a történéseket, amiért hálás vagy, vagy kizárni minden mást és csak rágondolni? Amelyik jobban bevált számodra, aszerint cselekedj most is.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
Nagyon fontos, hogy nem kell mindenért hálásnak lenned! Életünk során számtalan élmény ér minket, amit szívesen kihagytunk volna. Érnek minket megrázkódtatások, fájdalmak, veszteségek. Még véletlen se érezd úgy, hogy mindenért hálásnak kell lenned!
Szerintem ez teljességgel „életidegen”, és biztosan nem tudna szívből jönni.
Így hát ez nem is feladatod!
Lehet nyugtázni, és lezárni őket. Megtörténtek, változtatni nem tudunk rajtuk.
Ahogy rájuk gondolunk, azonban nagyon eltérő lehet.
Akár évekig is bosszankodhatsz, hogy miért úgy reagáltál valamire, miért pont veled történt ez, milyen kegyetlen az élet. Amíg azonban ezen bosszankodsz, addig biztosan nem jön el a megnyugvás. Addig a negatív oldalát erősíted a dolgoknak.
Ahol azonban rossz van, ott biztosan kell lennie valami jónak is. Próbáld ezt megkeresni a történetben! Ez lesz az a kisebb-nagyobb részlet, amire tudsz majd hálával gondolni. És ez lesz az a fordulat, amivel hatással leszel rá, hogy innentől kezdve hogyan emlékszel a történtekre, milyen érzéseket vált majd ki belőled.
Valakit elveszíteni, mérhetetlen fájdalom tud lenni. Hiányának táplálása helyett (kezdetben inkább csak mellett) hálás szívvel gondolni rá, hogy életed része lehetett, hogy ismerhetted, melegséget és megnyugvást tud jelenteni.
Egy hirtelen változásnak az életedben, (függetlenül attól, hogy te döntöttél így, vagy külső kényszer hatására történik a változás), mindig hordoz magában valami jót is:
segítettek meglépni azt, amit magadtól nem lettél volna képes,
képes voltál meghozni egy nagy döntést,
megismerted magad egy új oldaladról,
magadhoz képest hatalmasat fejlődtél,
stb.
Kívánom, hogy lásd meg azt az apró részletet a rossz történésekben, amiért hálás tudsz lenni!
Legyen élmény a füzeted vezetése és legyen élményekkel teli a füzeted!
Szeretettel: Cecília Tóth
HÁLA 4. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
A lépések ugyanazok, mint az előző két hónap esetében, ezúttal azonban nem mást fogsz vizsgálni, mint a márciust!
Az egész évet egyben nézni, hatalmas falat lenne. Egy-egy hónapot végignézni, már sokkal emészthetőbb, ezért haladunk most hónaponként.
A kérdések, a metódus, lehet, hogy ugyanaz, de mivel az időszak, amit vizsgálsz velük mindig más lesz, ezért a válaszaid mindig újak lesznek!
MÁRCIUS
Lapozd végig a márciust, használhatod a szokásos kérdéssort:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy két napja, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Listázd, vagy „csak” érezd át a korábban elhangzottak szerint.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
Néha attól érezzük rosszul magunkat, mert tettünk/nem tettünk valamit, amit most már vállalhatatlannak, kellemetlennek tartunk.
Szerencsétlenségek sorozata, sokszor egészen véletlen és szuperjó megoldásokat hoz magával. Nem vélten egy kedvelt fordulat ez a filmekben is. Pedig nagyon nehéz néha túltenni magunkat azon, ahogy bizonyos helyzetekben és szituációkban viselkedtünk, amit tettünk.
„A mai énemmel már biztosan máshogy csinálnám.”
Igen, de ezt csak azért tudod kijelenteni, mert akkor megtetted azt, amire akkor képes voltál. Ami lehet, hogy arcpirító, béna, vagy gyáva volt, de így sikerült.
Számomra ez a kulcsmondat önmagam ostorozása helyett: „Akkor erre voltam képes.”
És bizony, korábbi önmagunkra is lehet hálás szívvel gondolni. Elfogadni azt, hogy ez már megtörtént, nem tudunk utólag változtatni rajta, akkor ezt tartottuk helyesnek, ennyi bátorságunk volt, ennyire leblokkoltunk stb .
Ahelyett, hogy bántanád magad, légy hálás korábbi önmagad felé, hogy kitapostál egy utat, megszerezted azokat a tapasztalatokat, amikkel ma több vagy, így tudsz máshogy viselkedni, vagy igyekezni máshogy viselkedni.
Önmagunk elfogadása, szeretete, és az, hogy mindezt ki is fejezzük magunk iránt valamilyen formában, ugyanolyan fontos, mint mikor ugyanezt szeretteid felé teszed meg.
Legyen élmény a füzeted vezetése és legyen élményekkel teli a füzeted!
Szeretettel: Cili
DECEMBERI TÉMÁNK A TÉL
Köszönöm azoknak, akik élőben részt tudtak venni a Klub 3. szülinapja alkalmából rendezett személyes klubtalálkozón. Szűk létszámú, de igen kellemes hangulató találkozó volt, elrepült az a két óra.
Arra gondoltam, hogy erről is és a miniworkshopról is (amit aztán nem tartottam meg, nem volt ott helye), a jövő heti élő bejelentkezésem alkalmával mesélek majd.
Decemberi témánk a TÉL
És ezzel a 2023-as évünkön átívelő, négy részes, évszakokról szóló sorozat utolsó részéhez érkeztünk.
Az aktuális havi tartalmakat megtalálod ezen az oldalon.
HAVI PROGRAM A KLUBBAN
12. 3. Személyes klubtalálkozó (ez már megvolt )
12.08. Évtervezés könnyedén – megvalósítás lelkesen
12.11. kb. 13.00 (pontos időpont később) – Élő bejelentkezés a Fb csoportban rendhagyó módon hétfőn
A novemberi Tervezz velem videó a héten érkezik – Játékos füzetvezetés témában – köszönöm a türelmet. (Ebben a videóban meséltem a csúszás hátteréről.)
Érkeznek továbbra A rendezett élet felé vezető úthoz kapcsolódó heti feladatok és támogató gondolatok.
Decemberben pedig az évtervezés mellett itt a facebook csoportban a karácsonyra hangolódunk a hála segítségével.
Legyen szép decemberetek!
Cili
HÁLA 5. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
Elérkeztünk az áprilishoz.
Lapozd végig a füzetedet és menj végig a szokásos kérdéseken.
Találd meg ebben a hónapban is azokat a momentumokat, amiért hálás lehetsz! Érezd át, éld át újra!
ÁPRILIS
Emlékeztetőül a kérdések:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy két napja, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Listázd, vagy „csak” érezd át a korábban elhangzottak szerint.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
Tetteinken, cselekedeteinken túl hálásak lehetünk a minket ért hatásokért is. A legmeghatározóbb ilyen hatás a környezetünk, azaz maga a környezet, a táj, a természet. Ahogy részese lehetünk mindennek. Amilyen érzéseket és hangulatot kivált belőlünk. Ahogy átérezzük a ritmusát.
Áprilisban például már rügyeznek a fák, lassan zöldbe borul minden, üdeség, újjászületés a jellemző. Frissítő záporok jönnek, nő az életkedvünk.
Mennyire volt jelen az életedben ez a fajta megújulás? Mennyire tértél el a természet ritmusától? Milyen természeti jelenségeket szeretsz igazán? Mi az, amiért hálás tudsz lenni a természet változatosságában?
Legyen élmény a füzeted vezetése és legyen élményekkel teli a füzeted!
Szeretettel: Cili
HÁLA 6. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
Éves áttekintésünkben most a május következik.
A feladatod a szokásos ezzel a hónappal is.
Ne felejtsd el lejjebb tekerni a levelet, ha a kérdéseket most nem néznéd át újra, hiszen további szempontokat találsz a levél alján a hála kifejezéséhez (mint ahogy minden levelemben eddig).
MÁJUS
Emlékeztetőül a kérdések:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy két napja, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Listázd, vagy „csak” érezd át a korábban elhangzottak szerint.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
A környezetünk sokszor a segítségünkre van. Mintákat mutat, hogyan lehet élni. Talán nem véletlen, hogy kikkel kerülünk kapcsolatba, akár személyesen, akár csak úgy, hogy halljuk/látjuk a tévében, vagy az online felületeken egy gondolat, egy interjú erejéig.
Ezek a személyek, a személyiségük, a viselkedésük, lehet minta számunkra, amilyenné szeretnénk válni, vagy éppenséggel egy megerősítés, hogy így is lehet csinálni. Esetleg segítség abban, hogy általa mutatott minta alapján (vagy ellenében) meghatározzuk, mi hogyan szeretnénk élni.
Amikor az évedet zárod, és végignézed a hónapokat, érdemes azt is összegyűjtened, hogy milyen személyeknek vagy hálás, hogy az utadba akadtak, és az is egy érdekes szempont, hogy miért vagy nekik hálás.
Legyen élmény a füzeted vezetése és legyen élményekkel teli a füzeted!
Szeretettel: Cili
HÁLA 7. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
Lassan elérkezünk az év feléhez. A csendesebb téltől, a pezsgő nyárig. Míg a téli hónapok általában a befelé figyelésben támogatnak minket, addig a nyár a friss élmények, az új benyomások időszaka.
Mik a tapasztalataid az eddigi hónapok átnézése során? Kapsz a füzetedből megfelelő információt (értsd – pont annyira részletes és mindenre kiterjedő jegyzeteket, ami számodra szükséges), hogy vissza tudd idézni, mi történt veled ebben az időszakban? Ha nem, miben kellene változtatnod a füzetvezetési szokásaidon, mivel és hogyan kellene kiegészíteni a szokásos jegyzetelési módodon?
A feladatod a szokásos a június hónapban.
JÚNIUS
Emlékeztetőül a kérdések:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy két napja, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Listázd, vagy „csak” érezd át a korábban elhangzottak szerint.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
Környezetünk nem csak követendő mintát tud mutatni nekünk, hanem elrettentőt is. Olyat, amit még véletlenül sem szeretnénk átélni. Ilyenkor felerősödik bennünk a hála érzése azért, amink van, azért, hogy velünk nem történik az.
Figyelj rá, hogyan fejezed ki a hálát magadnak! Ahelyett, hogy
„hálás vagyok, hogy nem…”
mondd inkább azt, amiért hálás vagy, amiért igen!
Például „hálás vagyok, hogy nem vagyok beteg”, mondd inkább azt, hogy „hálás vagyok, hogy egészséges vagyok”.
Érzed a különbséget? Egész más arra figyelni, azért hálásnak lenni, amit szeretnénk, amit szeretünk, mit azért, amitől félünk, amitől távol akarnánk tartani magunkat! Lesz még erről szó a későbbiekben is.
Legyen élmény a füzeted vezetése és legyen élményekkel teli a füzeted!
Szeretettel: Cili
Sziasztok @mindenki!
Szeretnék egy kis felmérést végezni, hogy hányan szeretnétek/tudnátok személyesen részt venni a pénteki évtervező workshopon.
Ahogy pénteken említettem, kicsit túlvállaltam magam, ezért nyilvánosan valószínűleg nem is fogom meghirdetni a workshopot, csak klubtagok vehetnek majd részt rajta, illetve lehet, hogy felvételt készítenék inkább, de szerda estig ezt eldöntöm.
Ehhez jó lenne tudni, hogy ti hogyan álltok hozzá a témához, inkább egy rövidebb, de felvett workshopot néznétek-e vissza, vagy hosszabbat, amin viszont akár személyesen is ott lehettek.
Kérlek, jelezzétek nekem egy gyors szavazással! Köszi!
HÁLA 8. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
Egy kis emlékeztető – A hálát összekapcsoljuk az évünk lezárásával. Kétnaponta egy-egy hónapot végiglapozunk a füzetünkben, egyfajta számvetést készítünk, majd megnézzük ezeket a történéseket kicsit más szemszögből is. Mi az amiért hálás tudok lenni?
A gondolataidat le is írhatod, vagy csak csukott szemmel átérzed a hála érzését és hagyod, hogy feltöltsön.
Kétnaponta küldök levelet, egy kérdéssorral, amit kedved szerint módosíthatsz, hogy segítség legyen számodra ebben a fajta összegzésben-lezárásban.
A levelek végén további gondolatokat osztok meg a hálával kapcsolatban.
JÚLIUS
Emlékeztetőül a kérdések:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy két napja, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Listázd, vagy „csak” érezd át a korábban elhangzottak szerint.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
A minap megosztottam a Facebook csoportunkban egy posztot, ” mindennapi szokások, melyek megváltoztatják életünket” címmel. A 10 pontos listában szerepel az is, hogy „10 ok, hogy hálásak legyünk”.
Te mennyire értesz egyet azzal, hogy számszerűsíteni kell, hogy hány dologért vagyunk hálásak egy nap? Vajon 1 dologért hálásnak lenni, az nem ér semmit? Ha pedig 20-at is felsorolunk, akkor kétszer olyan gyors a változás, mondhatni túlteljesítettünk?
Nem hiszem, hogy számokkal kellene megfelelünk, hogy mennyire vagyunk hálásak és miért. Mint ahogy egy apróságért, vagy egy életünkre nagy hatást kifejtő dologért is kicsit másként, más mélységgel vagyunk hálásak.
A számszerűsítésnek szerintem akkor van jelentősége, amikor nehezen találod meg azokat a dolgokat az életedben, amiért hálás lehetsz. Ilyenkor, ha kitűzöd magadnak, hogy napi 5-10-x dolgot találj, amiért hálás lehetsz, akkor ezzel a feladattal segíted a látásmódod alakulását, motiválod magad, és követhetővé teszed haladásod. Lehet, hogy kezdetben nehéz lesz egynél többet találni, majd pár hét múlva könnyedén összejön a 10 is. És mire elérkezel ide, hogy könnyedén tudsz számtalan dolgot összegyűjteni, amiért hálás lehetsz, akkor eljött az ideje, hogy ne számokkal és ne darabszámmal mérd a hála érzését.
Legyen élmény a füzeted vezetése és legyen élményekkel teli a füzeted!
Szeretettel: Cili
HÁLA 10. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
Ahogy a távoli múltból egyre közeledünk a közelebbi múlt és a jelen felé, úgy válnak egyre élénkebbé az emlékeink, egyre jobban fel tudod idézni magadban őket.
Hogy látod, a nyári hónapok esetében könnyebb volt visszaemlékezni a történésekre, mint az év eleji hónapok esetében?
Ez csak azért van, mert közelebbi a dátum, vagy a jegyzeteid minősége, részletezettsége is más?
Érdemes végiggondolnod, hogy szeretnél-e változtatni a füzetvezetési rutinjaidon azért, hogy minden igényeidet kielégítően maradjanak meg benne a számodra fontos dolgok, vagy a jelenlegi füzetvezetési szokásod ezt alátámasztja, és nem kell változtatni.
SZEPTEMBER
Emlékeztetőül a kérdések:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy két napja, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Listázd, vagy „csak” érezd át a korábban elhangzottak szerint.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
Sose felejtkezz meg azokról a dolgokról, amiket természetesnek veszel, ami egyértelmű, hogy az életed része.
A közeli hozzátartozóink, a lakhelyünk, a munkánk, az egészségünk, az, hogy van mit ennünk stb. olyan evidensek, és leginkább akkor döbbenünk rá, hogy milyen szerencsések voltunk, hogy mindez van, amikor ezekben a dolgokban valami változás áll be. Ezért különösen legyél hálás mindazért, amit szinte észre sem veszel, hogy az életed része, mert annyira természetes.

HÁLA 11. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
Ebben a hónapban végiglapozzuk a füzetünket, felidézzük a történteket, és hálával gondolunk az emlékeinkre.
A következő hónap az október, a feladatod ugyanaz lesz, mint az elmúlt hónapok esetében.
OKTÓBER
Emlékeztetőül a kérdések:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy két napja, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Listázd, vagy „csak” érezd át a korábban elhangzottak szerint.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
Engedd meg, hogy ebben a levélben egy személyes példát említsek, hogy mennyire más, amikor hálával gondolok bizonyos történésekre, mint amikor bosszankodva, keseregve benne tartom magam egy negatív, rossz hangulatú állapotban – miért pont velem történik mindez?
Tegnap egy nagyon érdekes gondoltad jött szembe velem a „vadiúj” betegségem, a hisztaminintoleranciával kapcsolatban (amit egyébként pont októberben diagnosztizáltak).
Ezzel a betegséggel kaptam egy lehetőséget, hogy változtassak az életemen, hiszen a szervezetem jelez, ha valami nem jó neki. Így már nem csak akkor fogok szembesülni a károkkal, amit egy egészségtelen étrend, a stressz, méreggel teli takarítószerek stb okoznak, amikor már késő, hanem lehetőségem van most változtatni.
” Nézz mélyen magadba, ha nem lennél beteg, változtatnál valamin?”
Esetemben a válasz az, hogy nem, nem biztos. Habár tudtam, hogy valóban nagyon egyhangúan táplálkoztam, jövő tavaszig biztosan nem akartam volna ezzel foglalkozni, addigra lezajlott volna a válás-költözés, és kicsit nyugodtabb körülmények között tudtam volna például az étkezésre, az életmódváltásra is koncentrálni.
De mivel ez csak egy „terv” volt, vajon mennyire valósult volna meg? Mennyire lett volna nehéz tartanom bizonyos magam állította szabályokhoz, ha nincs külső kényszer?
Nem mondom, hogy nem bosszankodtam az elején. De igen, kb egy napig, erről írtam is korábban. És azt sem mondom, hogy nincsenek nehéz napok. De vannak, főleg így karácsony tájékán, de korábban is voltak. Hiányoznak a régi ízek, a gondtalan, „azt eszem, akkor és ott, amikor akarok” érzés.
Mégis, magamat is meglepő fegyelmezettséggel tudom tartani magam az előírásokhoz, segít a tudat, hogy hosszú távon (min. 6-8 hónap), ezzel segítek a szervezetemnek megszabadulni a gyulladásoktól stb. Azzal, hogy ezután mi lesz, egyelőre nem foglalkozom.
Egyszóval hálás vagyok azért, hogy van lehetőségem változtatni azon, amit a szervezetem nem tolerál, és ezzel elősegítem, hogy hosszú távon egészséges legyek. És azért is, hogy viszonylag enyhe tünetekkel jelentkezett ez az egész betegség.
Neked milyen hasonló élményed volt az évben? Volt olyan, amikor a krízishelyzet mégiscsak előre mozdította az életedet és nem szétrombolta? Így utólag tudsz hálával gondolni rá?
Szeretettel: Cili
HÁLA 12. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
A soron következő hónap a november, a feladatod az lesz most is, mint a korábbi hónapok esetében. Mivel már nagyon közelítünk a „mosthoz”, ezért talán egyre könnyebb dolgod van. Ezt te is így érzed? Vagy még olyan frissek az élmények, hogy nehezebb az idő elteltével kialakuló bölcsességgel rájuk tekinteni?
NOVEMBER
Emlékeztetőül a kérdések:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy két napja, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Listázd, vagy „csak” érezd át a korábban elhangzottak szerint.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
Amikor szeretnéd az életed részévé tenni, hogy hálával tekintesz életed részleteire, akkor érdemes mindezt a rutinjaid részévé tenni. Erre is igaz ugyanis, hogy többet ér, ha rendszeresen foglalkozol vele egy kicsit, mintha egyszerre akarnád megváltani a világot és órákig próbálod magadat a hála érzésében tartani. Ugye elképzelni is nehéz?
Egyúttal az is igaz, hogy nem kell, hogy bűntudatod legyen, ha csak ritkán jut eszedbe, hogy hálát adj magadért és a téged körülvevő dolgokért. Egy-egy ilyen alkalom is jó hatással lesz rád!
Egy új rutint bevezetni úgy lehet a legegyszerűbben, ha egy, már meglévő és jól rögzült rutinodhoz kötöd az új tevékenységedet. Így szerencsés helyzetben vagy, mert a füzetvezetési rutinjaidat ki tudod egészíteni akár azzal is, hogy mikor átnézed és szortírozod a napi , heti, havi terveidet, akkor aszerint is végiggondolod a napjaidat, hogy miért vagy hálás a nap történéseiből, a téged ért külső és belső hatásokból.
Ezeket ilyenkor le is írhatod,
akár az aktuális tervezőoldalra (másik színnel, vagy bekeretezve, vagy csak egy következő pontban – ha így szeretnél tenni, érdemes a heti és a havi terveződ elkészítésénél külön helyet kihagyni neki, a napi terveződben mindig lesz rá elég hely),
vagy egy külön gyűjteményt is létrehozhatsz neki ( a gyűjtemény neve lehet az adott időszak, vagy egyszerűen csak annyi, hogy hála).
Szeretettel: Cili
HÁLA 13. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
Hosszú utazást tettünk az elmúlt napokban, feltettünk egy újfajta szemüveget (a háláét), és így jártuk végig az elmúlt évünket. Már csak pár nap és megérkezel a jelenbe, megérkezel a mai naphoz, és megérkezel a karácsonyhoz.
DECEMBER
Emlékeztetőül a kérdések:
mik történtek veled ebben a hónapban?
milyen nehézségeid voltak?
milyen megoldásokat találtál?
mi foglalkoztatott sokat?
milyen nagy lépéseket tettél meg?
miről szóltak a hétköznapjaid?
kikkel került kapcsolatba?
milyen volt a viszonyod a téged körülvevő emberekkel?
(a kérdések sorát folytathatod még belátásod szerint!)
És a folytatás ugyanúgy, ahogy két napja, egy kis csavar.
Gondolj most minderre kicsit másképp. Gondolj rájuk úgy, hogy a milliónyi lehetőség közül, amit átélhettél volna, pont ezek a dolgok történtek veled. Gondold végig azt, hogy miért lehetsz hálás, hogy pont ezek a dolgok történtek veled!
Listázd, vagy „csak” érezd át a korábban elhangzottak szerint.
***
A témához kapcsolódó összes tartalmat itt fogod majd megtalálni:
Hála
****
Amit tettél az elmúlt éveddel, hogy próbáltál kicsit más szemszögből rátekinteni a történésekre, próbáld meg ezt tenni a jelenben is!
Történnek nehéz és rossz dolgok, stresszessé válhat a karácsony. Még az apró rossz élményeket is fel tudjuk erősíteni magunkban, ha nem arra figyelünk, ami igazán számít. Szinte mindennek meg van a jó oldala, vagy hoz magával jó dolgokat, amiért hálásak lehetünk. Lehetsz akár egyedül a szeretet ünnepén, vagy akár együtt ünnepelhetsz a szeretteiddel, a szeretet benned él.
Kívánom, hogy járjon át téged minél többször a szeretet és a hála érése így karácsonykor, és teljen kellemesen az ünnep!
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
HÁLA 14. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA MAGADÉRT
Tisztán emlékszem, harmadikos általános iskolás koromban volt egy tanító nénim, aki egy nagyon érdekes feladatot adott nekünk. Be kellett csukni a szemünket, és egy pici fénylő gömböt elképzelni, ami szépen lassan végigjárja az egész testünket. A tanító néni navigált minket, hogy merre vezessük a fénygolyót, és a végére frissek és üdék lettünk.
Hogy miért mesélem ezt el?
Néha állj meg egy-egy percre és tekints más szemszögből a testedre. Szeretettel járd körbe, érezd minden porcikád, képzeld el a kis sejtjeidet, akár ölelgesd is meg magad.
Testileg olyan adottságaink vannak, amilyenek. Biztos vannak testrészeid, amiket jobban, és vannak olyanok, amiket kevésbé szeretünk. Van, amin változtatni tudunk, és van, amin nem, de ahogy idősödünk, úgy egyre inkább lehetőségünk van elfogadni magunkat, és megszeretni magunkat úgy, ahogy vagyunk.
És ne feledd, hogyan várhatnád el másoktól, hogy szeretettel forduljanak feléd, ha te nem szereted magadat?! Nincs azzal gond, ha vannak külső és belső „hibáink”, attól még, vagy inkább azzal együtt is szerethetőek vagy.
Keresd meg azokat a tulajdonságaidat, amit igazán szeretsz magadban, és gondolj rá hálával.
Keresd meg azokat a tulajdonságaidat, amit nem annyira szeretsz magadban, de lehetne rajta változtatni, és kezdj el tenni érte.
Keresd meg azokat a tulajdonságaidat, amit nem annyira szeretsz és kevésbé lehet változtatni rajta és fogadd el. Ki tudja, hogy ahogy változol, nem-e ezek a tulajdonságaid lesznek-e majd, amik előnyödre válnak majd?!
Önmagunkra szeretettel és hálával gondolni, magunkhoz ölelni a külső és belső tulajdonságainkat nem kerül semmibe. Mégis sokat tud javítani az önmagunkhoz fűződő viszonyunkon, a közérzetünkön, és ez az „erő” a környezetünkre is hatással lesz.
Akár kedves mantrákat is duruzsolhatsz magadnak:
„Szeretem magam, úgy, ahogy vagyok”
„Őszintén önmagam lehetek”
Hála magadért a füzetedben
Akár minden napra választhatsz magadnak egy-egy mantrát, hogy elmélyítsd az önmagadhoz fűződő viszonyodat! Ez lehet része a heti vagy a napi terveződnek is, de akár külön gyűjteménybe is listázhatod! Ne feledd, nem elég leírni és kipipálni a feladatot! Át is kell érezni, és mély érzéssel mondogatni magadnak a mantrát!
Készíthetsz egy gyűjteményt mindarról a külső és belső tulajdonságodról, amiért hálás vagy magadnak! Nehezebb napokon erőt tudsz majd meríteni ebből a listából!
Volt már szó arról, hogy akár a heti vagy a napi tervezőnk része is lehet, hogy „hálalistát” készítünk. Ilyenkor ne csak a napi történéseket vedd számításba, hanem azt is, hogy neked milyen reakciód volt, milyen tulajdonságodat/képességedet használtad, miért vagy hálás magadért!
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
HÁLA 15. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA SZERETTEIDÉRT
Talán nem véletlen vesznek minket körül azok az emberek, akik.
Akárhogy is, ők azok az emberek, akik hosszabb-rövidebb ideig kísérik az életünket, akik tanúi lehetnek létezésünknek.
Az ember társas lény, és ha megkérdezném tőled, hogy a legfontosabb az életedben, nagy valószínűséggel a válaszod valamelyik szeretted neve lenne.
Gondold most végig, hogy milyen rokonok, barátok, közelebbi s távolabbi ismerősök vesznek téged körül, miért vagy nekik hálás, és alkalmasint ezt fejezd is ki feléjük! Jó érzés az ilyet hallani, akár csak kimondani!
***
A havi téma összes tartalmát megtalálod ezen az oldalon: HÁLA
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
HÁLA 16. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA AZ OTTHONODÉRT
A hely, ahol életed nagy részét töltöd, az otthonod, ahova mindig hazatérsz.
Kelj fel a székedből, ahol olvasod ezt a levelet, és járd körbe a lakásodat, házadat.
Nézz rá kicsit más szemszögből.
Mi az a része, ami különösen kedves számodra? Melyek azok a részletei, amitől otthonodnak érzed ezt a helyet?
Az se gond, ha olyan dolgokat is látsz, amik nem annyira tetszenek benne, ez nagyszerű kiindulása lesz annak, amin majd változtatni szeretnél. Az összehatást azonban még ez sem befolyásolja.
Adj hálát az otthonodért.
***
A havi téma összes tartalmát megtalálod ezen az oldalon: HÁLA
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
Hamarosan érkezik az évtervezős videóm, de addig is, egy kis betekintés:
a célkitűzés nem az íróasztalnál kezdődik, kezdd ráhangolódással!
te is kerültél már olyan helyzetbe, hogy amikor nekiültél valaminek – nem jöttek az ötletek, leblokkoltál?
az évtervezés az asztalnál kezdődik, de a céltervezés nem!
mi a cél – az az állapot, ahova el szeretnél jutni!
mi a terv – az út, ahogy eljutsz oda (lépések sora, eszközök, képességek)
hangolódj magadra az év vége felé közeledve
minek van itt az ideje?
mi az, amit nem tologathatsz magad előtt?
mire vágysz nagyon?
hogy vagy?
ha minden úgy marad, ahogy most van, hova tart az életed? elégedett lennél ezzel?
hova szeretnéd, hogy tartson az életed?
milyen életet szeretnél?
ezek jellemzően olyan kérdések, amikkel érdemes foglalkoznod és nem az íróasztal mellett fogod tudni kitalálni a válaszokat rá.
Az, hogy magadra hangolódhass, bármikor megtörténhet! Porszívózás, utazás közben,
reggel vagy este az ágyban,
a reggeli vagy délutáni kávéd közben,
abban a fél pillanatban, míg becsukott szemmel élvezed a téli nap sugarait…
minél többször teszed meg, annál jobban rá fogsz érezni arra, milyen életet szeretnél, és mi a következő nagy lépés ehhez!
Lehet ugyan pusztán az adatokból kiindulni – amit
az elmúlt éved értékeléséből,
az életterületeid vizsgálatából,
az elméddel elképzelt ideális életedből
kaphatsz, de sokkal pontosabb és időszerű célt fogsz tudni kitűzni magadnak, ha önmagadra hangolódsz, és nem észből, hanem szívből tűzöd azt ki.
HÁLA 17. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA MINDAZÉRT, AMIT EDDIG MEGÉLTÉL
Életed kisebb és nagyobb történései mind beépültek személyiségedbe, részeddé váltak.
Légy hálás, hogy mindazt megtapasztalhattad, amit eddig megéltél.
Egyúttal légy hálás azért is, hogy mindig van lehetőséged újjászületni, mindezen tapasztalatok ellenére, vagy azokkal együtt.
***
A havi téma összes tartalmát megtalálod ezen az oldalon: HÁLA
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
Egy hét maradt karácsonyig – mi jut erről eszedbe?
(az első és a harmadik opciót választóknak ajánlom a későbbi posztjaimat!)
Egy hét karácsonyig – jajj, ne már, rengeteg feladatom van még!
Ha a tegnapi kérdőívben ezt a választ jelölted meg, akkor ez a posztom hasznos lesz számodra!
Itt az ideje az újratervezésnek!
Az újratervezés nem arról szól, hogy a meglévő, el nem végzett feladatokat újra beosztod a rendelkezésre álló idődbe!
Újratervezés során új alapokról indulsz:
x nap – ebben mennyi a kapacitásod
y számú feladat – ezek közül melyek a „mindenképpen”, és melyek azok, amik „szeretném, de nem létszükséglet”
így megkapod azokat a feladatokat, amiket elsődlegesen be kell tervezzél.
Marad még kapacitásod?
Akkor jöhet a maradék feladatból annyi, amennyi belefér,
VAGY
hagysz magadnak semmittevős, azt csinálok, amihez kedvem van időt, és nem nullázod le magad karácsonyig!
FIGYELEM!
Az utolsó hét rendszerint elég sűrű szokott lenni, ezért célszerű napról-napra újratervezni,
a legfontosabb feladatokat lehetőség szerint minél hamarabb kipipálni,
és a lehető legtöbb olyan feladatot kihúzni, ami nélkül nem dől össze a ház!
HÁLA 18. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA AZÉRT, MERT MINDIG VAN VÁLASZTÁSOD
Még ha úgyis érzed, hogy ez nincs így, valójában csak visszatart valami – egy téves hit, egy beléd rögzült elvárás..
Szuverén, szabad, önálló ember vagy – légy hálás azért, hogy magad irányíthatod az életedet!
***
A havi téma összes tartalmát megtalálod ezen az oldalon: HÁLA
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
gy hét múlva karácsony és még semmi karácsonyi hangulatod nincsen?
Valójában ez is úgy működik, mint az időnk.
Várunk, hogy legyen időnk valamire.
Most pedig várod, hogy megjöjjön a hangulatod.
Tudom, hogy energiabefektetéssel jár, amikor teszel magadért, és nem csak várakozol arra, hogy majd megtörténik, de mint minden befektetés, ez is busásan megtérül.
Például, december 28-án nem azt fogod érezni, hogy „jé, elmúlt a karácsony és mintha nem is lett volna, hiányérzetem van”.
Mit tudsz hát tenni?
Idézd fel, hogy milyen érzések, érzékelések jelentenek neked karácsonyi hangulatot?
milyen fények?
milyen hangok?
milyen illatok?
milyen ízek?
milyen élmények?
gyertyafény?
karácsonyi zene?
narancs és szegfűszeg?
mézeskalács?
bekuckózás és ölelgetése a gyermekednek?
Neked mi?
Csempéssz be ezekből minél többet a hétköznapjaidba ezen a héten és történni fog a csoda!
A karácsonyi hangulat nem érkezik meg december 24-vel, hanem megteremtjük azt!
HÁLA 19. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA AZÉRT, AMI ELŐSZÖR AZ ESZEDBE JUT
Bármiért hálás lehetsz, nem kell irányítani ezt az érzést!
Mi jut most először az eszedbe? Legyél hálás ezért! (Írd meg kommentben, neked mi volt ez!)
***
A havi téma összes tartalmát megtalálod ezen az oldalon: HÁLA
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
Ki betegedett le karácsony előtti utolsó „mindent elintézek, hogy tudjak pihenni az ünnepekkor” hetére?
Hát én.
Emlékeim szerint tavaly januárban voltam lázas-ágybanmaradós beteg.
Hát, ez most egy intő jel, hogy bár az itthoni dolgaimat ügyesen redukálom egyre kevesebbre az ünnepek előtt (és mégis kellemesen-hiányoktól mentesen telnek az ünnepek), a munkámban ez még nincs így, és mindig összetorlódik egy csomó minden decemberre.
Persze tudom, hogy idén extrán bevállalós voltam az év végére…
Szoktam figyelni a pihenésre, de ez most egy olyan jel, ami azt sugallja, hogy az, amire azt hiszem pihenés, vagy nem elég minőségi, vagy nem elég.
Ideje ezt másként csinálni – helló 2024!
Te @mindenki , hogy álltok a pihenés témával így az év vége felé? Mennyi energiátok van még? Mennyire figyeltek oda rá, hogy legyen elég?
HÁLA 20. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA AZ ÉVSZAKOKÉRT
Mit szólnál, ha ma az évszakokért lennél hálás?
No, nem azért, mert egész évben biztosítja számunkra a változatosságot, és számtalan különböző élménnyel és hatással ajándékoz meg minket a természet ennek kapcsán – bár, akár ezért is lehetnénk.
A lelkünk évszakokra hangolódásáért legyünk ma hálásak, ahogy a magunkra figyelést, a növekedés, az élet és élvezetek, majd a megérkezés és megnyugvás váltja fel a 4 évszak alatt.
(Mennyire engeded meg magadnak, hogy összhangba kerülj a természettel?)
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
HÁLA 21. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA A KÜLÖNCSÉGEIDÉRT
„Gyengeségek”, „hibák”, furcsaságok, „másságok” – bármi, amit ezek alá a kategóriák alá sorolsz, egyedi-különleges ismertetőjegyeid!
Mivel senki sem tökéletes, ezért könnyebb kapcsolódni azokhoz az emberekhez, akik nem a tökéletesség látszatára törekednek, akik nem rejtegetik ezeket a különcségeiket, hanem felvállalják azokat.
Ezek igazán szerethetővé tesznek minket!
Legyél hát hálás mindazért, amit lehet, hogy eddig nem annyira szerettél magadban, mert úgy érezted, kilógsz a sorból, és ezrét takargattad, közben ez az egyik olyan tulajdonságod, ami igazán emberivé és szerethetővé tesz.
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
HÁLA 22. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA A GONDOLATAID SZABADSÁGÁÉRT
Senki sem tudja korlátozni és megkötni azt, hogy mire gondolsz!
Ami azért is jó hír, mert a gondolataink nagyban meghatározzák az érzéseinket, és így a közérzetünket is!
Legyél hát hálás ma azért, hogy bármire gondolhatsz!
(És vajon mi az, amire még gondolni sem mersz?)
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
HÁLA 23. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA CSAK ÚGY
22 napja foglalkozol a hálával és építed, erősíted a kapcsolatodat ezzel az állapottal.
A hála ugyanis sokkal inkább egy létállapot, mint egy érzés.
Ha most az mondom neked, légy hálás, bele tudsz helyezkedni ebbe az állapotba?
Észreveszed már, hogy napközben is többször belekerülsz ebbe az állapotba? És most már tudatosítani is tudod?
Bármikor, amikor eszedbe jut egy szeretted,
amikor eszedbe jut egy élethelyzet,
amikor látsz valami csodát,
amikor valaki kedves veled,
vagy amikor valaki utálatos veled és te képes vagy nem visszatükrözni neki ezt az utálatot?
Maradj ezen az úton továbbra is!
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
HÁLA 24. NAP
HANGOLÓDJUNK A KARÁCSONYRA A HÁLA EREJÉVEL
HÁLA MINDAZÉRT, AMIT EZUTÁN FOGSZ MEGÉLNI
HÁLÁVAL TEREMTENI
Nemcsak azért lehetünk hálásak, ami már megtörtént, vagy ami most történik. Gondolhatunk arra is hálával, ami ezután fog történni velünk!
Amint tudsz úgy gondolni a céljaidra, a jövődre, hogy az már szinte valóság, hogy átérzed, hogy megtörténik és közben hálás vagy érte, ezzel elősegíted annak megvalósulását. Képzeld magad bele abba a helyzetbe, amikor mindaz megtörténik, amire most vágysz, érezd át, hogy milyen, és élvezd azt a jóleső kedves melegséget, a hála érzését, ami közben átjár.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok Neked békés, harmóniában megélt, boldog új évet! Kívánom, hogy minden vágyad megvalósuljon és jókedvűen, vidáman teljenek a hétköznapjaid!
***
A havi téma összes tartalmát megtalálod ezen az oldalon: HÁLA
***
Legyen élmény a füzeted vezetése, legyen élményekkel teli a füzeted és az életed!
Szeretettel: Cili
Szeretettel kívánok Nektek Kellemes Ünnepeket és jó pihenést következő időszakra!
***
Mától egészen január 4-ig korlátozottan leszek elérhető.
Biztonsági okokból a telefonomról le kellett töröljem a Facebookot, így most csak gépről érem el, és a téli szünetre tudatosan nem is szeretném visszatenni – majd mesélek erről a januári élőben!
De időzítettem posztokat, ajánlókat, emailek is mennek, és tudjátok, böngésszetek bátran a régebbi tartalmak között is!
***
Legyen áldott az Ünnep mindannyiunknak!
Két ünnep között mivel is telhetne kellemesebben az idő, mint egy kis játékkal és a füzetünkkel.
Fogadjátok szeretettel a várva várt Játékos füzetvezetről szóló videómat!
https://klub.zezil.hu/tervezz-velem-jatekos-fuzetvezetes/
Hozott valami szép papír-írószert a Jézuska?
Mutasd nekünk!
Évtervezés könnyedén – megvalósítás lelkesen
Célkitűzés – évtervezés. Évente visszatérő folyamat. Foglalkoztunk már az évtervezéssel itt a klubban (linket megtalálod lejjebb), idén mégis úgy éreztem, hogy egy friss és más szemléletű előadással hozzá szeretnék még tenni a témához.
Kívánom neked, hogy könnyed legyen az éved megtervezése és lelkesedés lengje át a megvalósítást!
https://klub.zezil.hu/tervezz-velem-evtervezo/
Sziasztok!
Ma kiküldtem két ajándék letölthető mininaptárat a hírlevél-olvasóimnak, fogadjátok ti is szeretettel ezeket a naptárakat!
Mind a kettő A5-ös méretben készült. Simán ki tudod nyomtatni és egy kis washi szalaggal, kétoldalú ragasztóval vagy bármilyen ragasztóval be tudod ragasztani a füzetedbe, vagy nyomtathatod etikettpapírra, aminek a hátoldala öntapadós, így egyszerű lesz a füzetedbe illeszteni.
A névnaposat beragaszthatod egyben, vagy szétvághatod, és minden hónaphoz beragasztod az aktuálisat.
Nemrég megosztottam a legfrissebb évtervezős videót, de van már fent korábbról, más stílusban készült évtervezős anyag is. Ezeket itt találjátok:
https://klub.zezil.hu/fuzetben-az-evem/
Hogy álltok az évtervezéssel?
Izgatottan várjátok 2024-et a szuper terveitekkel,
vagy még ezután kezdtek tervezgetni?
Ha még nem sikerült kiválasztanod az év szavát, de szeretnéd, íme egy kis segítség:
https://www.wordoftheyear.me/
Ha van kedved, oszd meg velünk, mit sorsoltál magadnak!
Ennek az oldalnak az alján van két videó, az egyikben arról mesélek, hogyan helyezz el egy szót egy oldalon a füzetben,
a másikban pedig az év szava a téma.
https://klub.zezil.hu/latom-magam-egy-ev-mulva/
***
KELLEMES, VIDÁM SZILVESZTER ESTÉT KÍVÁNOK NEKTEK!
A Tél, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod