Rend – FB csevej

Az alábbiakban a Facebook csoportunkban közzétett ehavi bejegyzéseimből válogatok.

MÁRCIUSI TÉMA: A REND
Egy különlegesen izgalmas hónap következik a klub életében!
31 napon keresztül fogunk dolgozni a renden magunk körül és önmagunkban.
Időd és energiád függvényében kisebb nagyobb lépésekben tudsz majd haladni, valamennyi időre azonban biztosan szükséged lesz, hogy elolvasd az emailem, átgondold a feladatot és megvalósítsd azt!
Gondold végig, hogy mikor szánsz 10 percet arra, hogy begyűjtsd az információkat, és mikor lesz 10 perced, hogy elkezdd a feladatot megcsinálni!
Arról, hogy elég-e a 2*10 perc és mit csinálj, ha nem, később írok majd részletesen.
Az első feladatod, hogy tűzz ki 2*10 percet a napi terveidben, amit a „rendcsinálásnak” szentelsz!
Márciusban a RENDDEL foglalkozunk a Füzettel az életem Klubban!
A rend megteremtése az életünkben kívül és belül, hogy újjászülessünk és több időnk legyen arra, amire szeretnénk.
Négy fő téma köré csoportosítva haladunk kívülről egyre beljebb a rend megteremtésének folyamatában. A digitális világ, az otthonunk, a gondolataink, a füzetünk az a négy témacsoport, ami mentén rendet teszünk magunk körül, hogy a tavasz igazi fellélegzéssel induljon.
A témaindító videó mellett négy kisebb videó is készül majd az egyes altémákkal kapcsolatban, ezen kívül 31 napon keresztül küldök Neked egy-egy emailt egy-egy feladattal, amiket követve és elkészítve, rendet tudsz teremteni magad körül lépésről lépésre.
A videó végén arról is szó lesz, hogy mi történik, ha úgy érzed, nincs elég időd minderre!
Mindannyian mások vagyunk, más a hozzáállásunk, máshogy viszonyulunk a rendhez, nem ugyanannyi energiát tudunk befektetni és más szintről indulunk. Ezért fontos, hogy nem másokhoz mérd magad, hanem saját magadhoz!
Megosztom azt, ahogy én csinálom, és ahogy szeretném csinálni, és ezt azért tartom fontosnak, hogy ennek tükrében könnyebb legyen neked kialakítani a saját rendszeredet. Vagy azért, mert hasonlóan csinálnád, kis változtatásokkal, vagy azért, mert pont ellenkezőleg csinálnád.
Örömmel veszem, ha te is megosztod a tapasztalataidat ebben a csoportban, ezért mindegyik feladathoz időzítek majd egy posztot.
Küldj egy szivecskét, ha te is legalább annyira izgatott vagy már, mint én!
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/1
Az első feladat egy kis bemelegítés lesz.
Nézd végig a témaindító videómat és válaszold meg magadnak a videó elején található kérdéseket!
Mit jelent számodra a rend?
Küldj egy szivecskét, ha elvégezted az emailben szereplő feladatot, ha van kedved írd meg nekünk, mire jutottál!
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/2
Az első nagyobb témakör a digitális rend lesz, ezen belül is az internettel kezdjük.
Mai téma: Oldalak, blogok, hírportálok, videók, ügyintézés, online vásárlás
A pontos feladatot kiküldtem emailben is, de ezen az oldalon is megtalálod őket, néha ugyan pár napos csúszással:
Ezt az oldalt mindenképpen keresd fel, hiszen itt található a digitális rendről szóló videóm.
Küldj egy szivecskét, ha kész vagy a feladattal! Ha van kedved, be is számolhatsz, milyen felismeréseket tettél, mit szeretnél máshogy csinálni, mint eddig
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/3
Folytatjuk tovább az online tartalmakkal.
Mai téma: Online tanfolyamok, online tananyagok
A mai feladatod, hogy rendszerezd és vedd számba az online tanulnivalóidat, szülessen meg a döntés, hogy mivel foglalkozol közülük és mivel nem, és ezt a tanulnivalót építsd be a hétköznapi rutinjaidba.
A pontos feladatot kiküldtem emailben sokkal-sokkal részletesebben is!
 
Küldj egy szivecskét, ha kész vagy a feladattal! Ha van kedved, be is számolhatsz, fellélegeztél-e, hogy tisztán látod, mi az, amivel foglalkoznod kell most?
Sokszor belekezdünk egyszerre több mindenbe, félig befejezett tanulnivalók sorakoznak a teendőlistánkon, a halogatás érzése nyomasztó tud lenni.
Azzal, hogy kimondod magadnak, ez most nem a dolgod, azzal leveszed az „ezt is csinálni kell” terhét a válladról!
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/4
Hogy vagy? Hogy haladtál az első napok feladataival?
Soknak érzed?
Ez esetben, az eddigi ötleteim mellett még azt is kipróbálhatod, hogy meghatározol valamennyi időt, amit a feladatra szánsz, például 20 percet, ez alatt az idő alatt jutsz, amire jutsz. Utána pedig figyelsz! Csinálod a szokásod dolgaidat, de résen vagy, és amikor a feladathoz kapcsolódó dologgal foglalkozol, akkor listázod, értékeled, döntést hozol róla. Például a 2. napi feladat kapcsán, mikor böngészel a neten, akkor résen vagy – milyen oldalak is nézel, miért nézed őket, mi van emögött, jó ez nekem, akarom én ezt?
Nem állítom, hogy ehhez nem kell egy kis tudatosság. Nem egyszerű az, hogy eszünkbe jusson, hogy ne utólag, hanem jelen pillanatban tudatosítsuk magunkkal, hogy amit csinálunk, az valóban az-e, amit csinálni akarunk.
Sok kreatív megoldás van arra, hogyan oldj meg egy feladatot, keresd meg a legjobban hozzád illőt! Sőt, akár magát a feladatot is magadhoz igazíthatod! Én mutatok egy lehetőséget, te pedig rögtön átfordítod a magad nyelvére.
Mai téma: Közösségi média – profilok
Rakd rendbe a közösségi média felületeken lévő profiljaidat!
Kicsit ez is olyan, mint ha a házunk tájékán raknánk rendet.
Vajon, amikor valaki elsétál a házunk előtt, azaz ránéz a profilunkra mit lát? Mit és mennyit szeretnénk, hogy lásson belőlünk?
További feladatrészletezést az emailben találsz!
Küldj egy szívecskét, mikor a feladatot teljesítetted!
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/5
Ma folytatjuk tovább a közösségi média felületeink rendbetételét.
Mai téma: Közösségi média – hírfolyam és követések
Rakj rendet a közösségi média felületeid hírfolyamában.
Az emailben kifejtem, hogyan tudod ezt megtenni és mit értek én rendrakásnak.
Küldj egy szívecskét, mikor a feladatot teljesítetted!
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/6
Mai téma: Online üzenetváltások, csevegések
Tölts pár percet azzal, hogy rendbe teszed az online csevegéseid minőségét, és a rá szánt idődet újragondolod.
Részletes feladatleírást az emailben, vagy ezen az oldalon találsz (itt beletelik pár napba, míg frissül a tartalom): https://klub.zezil.hu/rend-31nap/
Ez ma egy jolly joker feladat, ami biztosan bele fog férni az idődbe. Használd a fennmaradó idődet pihenésre, vagy a korábbi napokon elmaradt feladatrészek pótlására.
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/7
Ezt a hetet egy igazi mumus-feladattal indítjuk.
Van tipped, hogy mi az?
Elárulom a mai levélben 🙂
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/8
A mai nap a telefonunk rendbetételével folytatjuk tovább.
Mai téma: Telefonos alkalmazások
Ismét egy könnyedebb naphoz érkeztünk, kell is az emailes nap után 🙂
Nézd végig, hogy milyen alkalmazások vannak letöltve a telefonodon, és frissítsd, cseréld le egy jobban működőre (csak bizonyos esetekben opció), vagy töröld.
További részletek a reggeli levelemben.
Küldj egy szívecskét, ha teljesítetted a feladatot!
No és nem utolsó sorban Boldog Nőnapot mindannyiunknak! Kényeztesd és ünnepeld ma magad!
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/9
A telefonunk esetében a legnagyobb probléma, ha nincs elég hely rajta, és nem csinálhatunk szabadon vele azt, amit akarunk. (No meg, ha lemerül az aksi, de az más tészta.) A legtöbb helyet mik is foglalnak el a memóriából?
Mai téma: Fényképek és videók a telefonon
Ezt a témát az emailekhez hasonlítanám, folyamatosan újratermelődik, könnyen ellephetnek, és a fontosak elvesznek a kevésbé fontosak között, ha nem figyelünk oda.
Nincs mese a fényképek és videók kezelésével foglalkozni kell, eljött az ideje, hogy ezeknél is egy jól átgondolt stratégiát alkalmazz.
Bővebben a témáról a ma reggeli emailben 🙂
Te hogy állsz a fényképekkel és videókkal? Van már valami stratégiád a kezelésükre, vagy friss szemmel állsz neki a feladatnak?
Küldj egy szívecskét, ha elvégezted az emailben szereplő feladatot, ha van kedved írd meg nekünk, mire jutottál!
A füzetünk mindig velünk van, ezért egy új szokásban, vagy egy új „rendben” is tud minket segíteni. Például akkor is, amikor a számítógépen alakítunk ki egy új mappastruktúrát, és míg megjegyezzük, kell egy átlátható leírás róla.
A küldetés ehhez a témához kapcsolódik:
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/10
Lassan közeledünk a rendrakásos hónapunk harmadához, és pár nap múlva a digitális világról átváltunk a fizikai síkra, de addig még van egy kis dolgunk.
A mai nap a számítógépünkön teszünk rendet. Ha van kedved, itt is átnézheted a használt illetve a felesleges programokat, ahogy az alkalmazásokkal tetted a telefonodon, de a legnagyobb feladatod nem ezzel lesz.
Mai téma: Fájlok a számítógépen
A fájlok rendbetétele valószínűleg megint egy nagyobb falat lesz. Adj magadnak időt rá! Megéri a befektetett munkádat az a sok-sok időmegtakarítás, amit akkor fogsz elérni, amikor egy pillanat alatt megtalálsz mindent és nem kell keresgélned órákig!
Bővebb információ a levelemben!
Küldj egy szívecskét, mikor a mai feladatot teljesítetted!
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/11
Nincs is nagyobb bosszúság annál, mint amikor különféle történések folytán elvesznek a kedves emlékek, a fényképek, vagy éppenséggel fontos fájlok. Amikor biztonságban tudod ezeket, az együtt jár egyfajta nyugalommal.
Mai téma: Biztonsági másolatok
Habár a rendrakáshoz csak közvetve kapcsolódik a téma, mégis belevettem a digitális rendbe a biztonsági másolatokat, hiszen a rendezettségé érzéséhez az is hozzá tartozik, hogy ezeket rendbe tedd.
Bővebb információ a levelemben!
Küldj egy szívecskét, mikor a mai feladatot teljesítetted!
Már csak egy rövid téma maradt a digitális rend kipipálásához!
Jól csinálod, csak így tovább!
REND – ÚJJÁSZÜLETÉS – TÖBB IDŐ 31/12
A digitális rend utolsó állomásához érkeztünk.
Nincs más hátra, minthogy átgondold az egyéni sajátosságaidat – mi köt téged még a digitális világhoz? Hol kellene még rendet tenni?
Mai téma: Mindegy egyéb digitális világhoz köthető dolog
Bővebb információ a levelemben!
Küldj egy szívecskét, mikor a mai feladatot teljesítetted!
Holnap folytatjuk a „rend otthon” témájával, addig is kellemes hétvégét!
Sziasztok!
Mivel személyesen nem tudtunk ma beszélni, meséljetek! Hogy haladtok a feladatokkal? Csináljátok, lemaradtatok?
A digitális rendet magunk mögött hagyjuk ma és egy új témába kezdünk holnap.
Ne legyen rossz érzésed, hogyha nem tudtál teljesen rendet tenni digitálisan! Biztos vagyok benne, hogy több területen szépen haladtál, és előtted van egy lista, hogy mi maradt még hátra. Néha már az is segít a rendezettség érzésében, hogy pontosan tudod, hogy milyen konkrét feladatod van még, és mi van elrendezve.

Nincs is semmi dolgod, teljesítettnek jelölheted a bingóban!

A Rend, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod