Az alábbiakban a Facebook csoportunkban közzétett ehavi bejegyzéseimből válogatok, itt találod a „hétköznapi üzeneteket”.
Májusi témánk a Fogom a kezed.
Elérkeztünk a tavasz utolsó hónapjához. Hogy érzed magad?
Szépen alakul az életed? Vannak nehézségek? Kezdenek kiforrani a dolgok?
Az én életem eléggé felbolydult, sok a kérdés bennem, hogyan tovább, mindamellett van bennem egyfajta nyugodtság is: minden jól fog alakulni. (Talán ez utóbbiról kevesebbet meséltem a májusi élő bejelentkezésemben.) A belső béke, a hit valami jóban viszont nem jelenti azt, hogy csendben ülve várni kellene a sült galambot.
Minden, amit teszel, beindítja az energiákat,
minden, amit máshogy teszel, mint eddig, másfajta energiákat indít be.
Sokszor félünk az újtól, mert valami ismeretlent hoz, de mi lenne, ha ezen a tavaszon a kíváncsiságunk felül kerekedhetne a félelmeinken: milyen csodás dolgok történhetnek velünk?
A májusra azt választottam, hogy fogom a kezedet. Nem azért, mert ne tudnál egyedül haladni, nem azért, mert szükséged lenne támogatásra, hanem azért, mert hátha így könnyebben megy majd, amit egyedül is meg tudsz tenni.
Napi gondolatokkal, inspirációval, néha gyakorlatokkal segítelek és most először egyéni konzultációra is tudsz hozzám jönni klubtagként.
Egy kis bátorítás, rávezetés, egy újfajta szemlélet, néha csak ennyi kell, hogy megújulva haladj tovább céljaid felé
HAVI PROGRAM A KLUBBAN
05. 01. 17:30 Fb Élő bejelentkezés
05. 04-31 Fogom a kezed – fokról fokra; heti 5-7 hanganyag
05.05-től keddenként – Egyéni konzultáció (részletek lejjebb)
05. 08. 19:00 Klubtalálkozó (részleteket megtalálod lejjebb)
05.11-től Hétköznapi üzenet
Egyéni konzultáció májusban
Ebben a hónapban egy olyan lehetőséggel készültem neked, ami eddig még nem volt a klub életében: lehetőséged van egyéni konzultációra időpontot foglalni.
Bátran élj ezzel a lehetőséggel! Nincsen buta kérdés, nincs olyan kérdés, amit szégyellni kellene, csak olyan kérdések vannak, amik megakasztanak, ha nem teszed fel. Néha elég, ha kimondod, néha elég, ha valaki rávilágít, hogy pontosan tudod a választ, néha elég, ha valaki kívülről néz rá a problémára, néha elég, ha valaki bízik benned, hogy meg tudod csinálni.
További információért és időpontfoglalásért kattints ide.: https://klub.zezil.hu/fogom-a-kezed-konzultacio/
Jelenleg a következő időpontokban tartok egyéni konultációt:
05.05. 8:00-13:00
05.12. 16:00-18:00
05.19. 8:00-13:00
05.26.016:00-18:00
05.12. 16:00-18:00
05.19. 8:00-13:00
05.26.016:00-18:00
Nem csak jó vagy rossz létezik
Lehet valami jó, ami hosszú távon mégis rossz lesz? Lehet valami rossz, ami hosszú távon mégis jót hoz az életünkben? Amint meglátod, hogy nem csak így vagy csak úgy történhetnek a dolgok, lesz benned egyfajta könnyedség.
Ki mondta, hogy halogatni rossz?
Lehet, hogy a halogatásnak is van jó oldala? Számold le a halogatáshoz kapcsolt ítéleteket és változtasd meg a viszonyodat vele.
Megbecsült idő
Vajon mit adhatna az életedben, ha magadat többre becsülnéd, mint a feladataidat?
Erre volt időm ma
Hányszor sorolod magadnak esténként, hogy mire nem volt időd már megint? Mi lenne, ha áthelyeznéd a fókuszodat?
A halogatás, mint lelki teher
Áss a mélyére a halogatott dolgoknak – lehet, hogy nem is kell olyan mélyre ásni, csak azt hiszed?
Milyen lenne megnyomni a reset gombot?
Vajon milyen az alaphelyzeted? Milyen feladatok kúsznának vissza, és miről feledkezhetnél meg következmények nélkül? Megerősítést kapnál, hogy jól csinálod, amit csinálsz, vagy lehetőséget, hogy új módokat próbálj ki a feladataid kezelésére?
Hogy állsz a lelkesedéssel?
Lehet, hogy elfojtod magadban? Vannak olyan dolgok, amiért lelkesedni tudsz?
Tervezni jó!
Egy szülinapos hét margójára
Heti terv – egyszerűsítés
Amikor rendszeresen elmarad, pedig igényelnéd, egyszerűsítsd le a folyamatot.
Ami korábbról hiányzik
azt a mostani füzetedben pótolni tudod
Egy edzésterv margórája
A tervezésre való várakozás a halogatás egy formája
Azért mert már hallottad, az nem feltétlen rossz
Egy újabb lehetőség, hogy megbecsüld magad, amiért te ezt már tudod/csinálod
Ha most kellene választani, választanád az életedet ilyen formában?
Menj vissza nullára és vedd végig az életedben lévő dolgokat, vajon akkor is az életed részei lennének, ha most kellene választanod?
Amit egy vasútállomásról magaddal vihetsz
„Kérjük kedves utasainkat, az utazás megkezdése előtt tájékozódjanak, hogy az uticéljuknak megfelelő vonatra szálljanak fel”
Ne az éndiőtől várd
Az öngondoskodás szemlélete hassa át a napodat
A türelem is öngondoskodás
Merj a saját tempódban haladni, akár megpihenni is
Emlékeztetők
Ami segít újra kapcsolódni önmagadhoz és látni a távolabbi képet.
Fogom a kezed
A hónap margójára…
Egy füzet egy év – május
Készítettem egy újabb videót a füzetemről.
A videóban elhangzik, hogy szinte már unalmas, mostanában ugyanazt csinálom.
Lehet, hogy inkább konzekvens, mint unalmas?
Mi várható Júniusban?
A téma: Új rend
Hogyan lehet egy új rendet, új rendszert kialakítani a meglévő értékeinek megtartásával?
A klub megújulása kapcsán hozom ezt a témát, de még csak vállalkozónak sem kell lenned ahhoz, hogy alkalmazni tudd az életedben az elhangzottakat.
Hétfőn indulunk, addig is szép hétvégét mindenkinek!
A Fogom a kezed, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod
