Az éves cél még olyan megfoghatatlan, azonban egy kisebb, havi cél már jóval reálisabb és könnyebb érte tenni. A heti küldetésed a havi célhoz kapcsolódik.
Feladat
Tűzz ki havi célt!
Míg egy évre akár több célt is választhatunk magunknak, egy hónap esetében már célszerű ezt egyetlen egyre redukálni. 30-31 nap távlatában könnyebb egy irányba haladni, mintha egyszerre indulnánk, akár 2-3 irányba is.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne haladhatnál több éves célod felé is egy-egy hónap során. Míg azonban van egy nagy célod egy hónapra, ami elősegíti egy éves célod megvalósulását, sőt, akár igen nagyot is tudsz haladni a megvalósulása felé, addig a többi éves célod megvalósulását esetleg egy-egy elvégzett feladattal fogod csak támogatni. Érzed a különbséget?
Amikor választasz magadnak egy havi célt, azzal kijelölöd a fókuszt. Amikor döntened kell két feladat között, hogy mi férjen bele az idődbe, azt fogod választani, ami a havi célodat szolgálja. Amikor összeállítod a heti – napi tervedet, figyelembe veszed a havi célod megvalósulásához szükséges feladatokat is.
Erőt gyűjthetsz abból, hogy láthatod a haladásodat, hogy megérzed, mit vagy képes létrehozni egy hónap alatt!
Hova kerüljön a havi cél a füzetedbe?
- felírhatod a havi terveződbe
- felkerülhet a hónapindító oldaladra
- nyithatsz neki egy gyűjteményoldalt, ahova akár a megvalósulásához szükséges lépéseket (feladatokat) is listázhatod, sőt akár betervezheted őket a hónap során.
Értékeld a módszert
Könnyebb volt elérni a célodat, hogy meg volt határozva / fel volt írva / be volt tervezve? Ha nem sikerült megvalósítani, mi lehetett a probléma, és hogyan tudnál megoldást találni rá?
Mikor feldolgoztad a feladatot, és elkezdheted alkalmazni a módszert, egy mezőt teljesítettnek jelölhetsz a bingóban!
Miután értékelted a módszer sikerességét számodra, újabb mezőt teljesítettnek jelölhetsz!
A Tervezés, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.
