A következő 4 x 5 napban egy-egy gyakorlati feladatot fogsz kapni, hogy
(kezdőként) lépésről lépésre elkészítsd és belakd az első füzetedet,
(gyakorlottként) pedig felülvizsgáld a füzetedet és megújult lelkesedéssel használd tovább.
Nézd meg a témaindító videót, amit itt találsz.
Kezdés előtt két feladatod van:
1.feladat:
újként – határozd meg a célodat! és hogy mit fogsz írni a füzetedbe!
gyakorlottként – vizsgáld felül a célodat!
2. feladat – készítsd elő az eszközöket:
újként – egy füzet és egy toll (ne drága füzet, ne olyan, amit sajnálsz! + egy olyan toll, amivel szeretsz írni)
gyakorlottként – vizsgáld felül az eszközeidet.
Ez az oldal hetente fog frissülni, a Facebook csoportban találod a napi feladatokat, péntekenként pedig emlékeztető emailt küldök majd.
Kezdjünk is bele!
A tervezőnaplód alapját a bele kerülő információk és azok átlátható elrendezése adja.
A jövőnket érintő feljegyzéseket jellemzően
többféle tervezőbe rendezzük el.
Olykor duplikációnak érezheted, hogy ugyanaz a nap szerepel a jövőterveződben, a havi-, heti és napi terveződben is. Valójában azonban ugyanaz a nap egész más színezettel tűnik fel előtted, amikor még van addig 3 hónap, 3 hét, 3 nap, vagy amikor éppen éled azt a napot!
Az első héten a tervezőnaplód alapjait készíted el, amihez videós segítséget is találsz a napi feladatoknál.
Tipp:
Az első feladatod az lesz, hogy gyűjtsd össze az információkat, amit a füzetedbe írsz majd.
( A feladat elvégzéséhez itt is találsz segítséget. )
Újként:
A legegyszerűbb módja ennek, ha fogsz egy üres A4-es papírt és elkezded rá leírni az összes dolgot, ami az eszedbe jut: programokat, teendőket, jegyzeteket – mindent vegyesen.
Egészen addig csináld, amíg úgy érzed, hogy nem jut más eszedbe.
Ezután oszd a feljegyzéseidet három csoportba:
A célodnak megfelelően lásd magad előtt, hogy ezek közül mi fog a füzetedbe kerülni.
Gyakorlottként:
Lapozd végig a füzetedet, és gondold végig a működésedet:
A második feladatod során azoknak az időponthoz köthető eseményeidnek keresel helyet, ami nem ezen a héten, de nem is ebben a hónapban van, hanem ami ennél távolabbi időpontban lesz. Ezt hívjuk egy szóval jövőtervezőnek.
(Amennyiben nem a füzetedben, hanem egy előregyártott határidőnaplóban, vagy online alkalmazásban vezeted a jövőbeni programjaidat, úgy csak annyi feladatod lesz, hogy megvizsgáld, valóban ez-e legjobb felület erre.)
Nézd végig ezt a videót a jövőtervező készítéséről.
Újként:
Határozd meg, hány hónapra előre készíted el a jövőtervezőt.
Válassz ki egy szimpatikus elrendezést a videóból.
Készítsd el a füzetedbe ennek alapján a jövőterveződet.
Az első napi jegyzeteidből írj bele minden programot a megfelelő időponthoz.
Innentől kezdve, ha valamilyen új esemény üti fel a fejét, írd fel a jövőtervezőbe.
Gyakorlottként:
Vizsgáld felül a jövőterveződet:
Ahogy egyre közelebb kerülünk a mai naphoz, úgy tudunk egyre több információt a programjainkról, illetve úgy tudunk egyre több konkrét teendőt meghatározni.
A heti tervező, azaz egy hét terve kellően tág ahhoz, hogy rendszerben tudjunk látni több napot, és kellően közeli ahhoz, hogy a megvalósíthatóságban gondolkodjunk, reálisan lássunk.
A heti tervező készítését egy kihívás formájában dolgoztam fel a klubban, amit ezen az oldalon találsz. A forma és a megvalósítás című videók mindenképpen hasznosak lesznek számodra, de ha van időd, nézd végig az egészet.
Újként:
Határozd meg, mire fogod használni a heti terveződet, mit fogsz megtervezni benne, milyen típusú információk fognak benne szerepelni.
Válassz ki egy szimpatikus elrendezést a videóból. (A forma)
Készítsd el a füzetedbe ennek alapján a heti terveződet.
Az első napi jegyzeteidből írj bele minden programot a megfelelő időponthoz, és minden további információt, aminek helyet hagytál benne (pl. teendőlista, háztartási rutinlista, menüterv, sportolás terv stb).
Innentől kezdve, ha olyan új esemény üti fel a fejét, ami ezen a héten lesz, írd fel a heti tervezőbe.
tipp: ha a havi tervező mellett heti tervezőt is használsz, elég csak oda felírni a friss információt (programot, teendőt), ahova aktuális. Azaz, ha erre a hétre szól, akkor a heti tervezőbe, ha ebben a hónapban, de nem ezen a héten van, akkor a havi tervezőbe, minden más program mehet a jövőtervezőbe.
Gyakorlottként:
Vizsgáld felül a heti terveződet:
Mit szeretnél kihozni a mai napból?
Hogyan tudod elérni, hogy este elégedetten búj ágyba?
A napi tervező arra való, hogy miden olyan információt összegyűjts, amit a napoddal kapcsolatban tudni érdemes, minden olyan programot és teendőt, amit meg szeretnél tenni. (Persze a tartalma egyéni preferencia alapján változhat.)
A napi tervező készítéséről készítettem egy tervezz velem videót, amit ezen az oldalon találsz.
Újként:
Határozd meg, mire fogod használni a napi terveződet, mit fogsz megtervezni benne, milyen típusú információk fognak benne szerepelni. (Szerepelhet benne minden, ami a napodat érinti, de egy specifikus információcsoport is pl. otthoni teendők.)
Válassz ki egy szimpatikus elrendezést a videóból.
Készítsd el a füzetedbe ennek alapján a napi terveződet.
Írj bele minden programot, és minden további teendőt, információt, aminek helyet hagytál benne.
A mai nap minden, mai napodat érintő feladatot, jegyzetet a napi terveződbe írj fel.
tipp: ha a napod során olyan információt szeretnél felírni magadnak, aminek nincs, vagy még nincs konkrét helye a füzetedben, akkor ezt is írd fel nyugodtan a napi terveződ végébe, és majd a későbbiekben helyet keresel neki, vagy itt meg fogod találni.
Gyakorlottként:
Vizsgáld felül a napi terveződet:
A tervezőnaplód működéséhez
A második héten ezzel a két témával foglalkozunk
Tipp:
A füzeted mindaddig csak dísz lesz, amíg nem használod aktívan. Erről szólnak a füzetvezetési rutinok.
( A témával egy egész hónapon keresztül foglalkoztunk, ha van kedved nézz szét ezen az oldalon is, találsz majd átfedéseket a mostani témánkkal. )
Újként:
A füzeted aktív használatához a következőkre figyelj:
*A füzetvezetési rutinhoz tartozik az is, ahogy tervezel a füzetedben, ahogy jegyzetelsz, ahogy tájékozódsz a füzetedben és ahogy naprakészen tartod benne az információkat. Ezekkel fogunk még foglalkozni a hét további részében.
Gyakorlottként:
Vizsgáld felül a füzeted használatával kapcsolatban a következő kérdéseket:
Nem csak a füzeted aktív használatával tudod elérni, hogy a segítségedre legyen a füzeted, hanem azzal is, hogy elkezdesz tudatosan tervezni benne.
Bár ez elsőre rémisztően hangzik, a tervezési rutinod nagyon egyszerű, pár lépésből álló folyamat is lehet.
Miről szól a napi tervezési rutin?
( Ha szeretnél a napi tervezési rutinjaidon dolgozni, ajánlom figyelmedbe ezt a 30 napos kihívást a témával kapcsolatban. Ha nem is csinálod végig, érdemes belenézni, és ellesni pár ötletet.)
Újként:
Kis lépésekkel kezdd el kialakítani a napi tervezési rutinjaidat:
A napi szintű tervezést nem érdemes megspórolni még akkor sem, ha egy nagyobb hangvételű heti tervezést csinálsz, amikor alaposan átgondolod a hetedet. Napról napra változnak a körülmények és emiatt érdemes mindig aktualizálnod a heti terveidet a napi tervezés során.
Gyakorlottként:
Vizsgáld felül a tervezési rutinjaidat:
A kérdésekre adott válaszaid alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
A navigáció alatt két dolgot érts, az egyik, hogy megtaláld azt a feljegyzést, amit keresel, a másik, hogy megtaláld azt az oldalt, ahol épp tartasz a füzetedben.
Hogyan találod meg azt a feljegyzést, amit keresel?
Először is, tudni kell, hogy milyen témához, tervezőhöz tartozik az a feljegyzés: például valamelyik hónapban történt, vagy valamilyen gyűjtemény része-e. Ahhoz, hogy be tudd azonosítani ezt az oldalt, érdemes címet adni neki, azaz minden oldalnak a füzetedben legyen egy címe.
Másodszor meg kell találni ezt az oldalt. Ezt többféleképpen el tudod érni, a legegyszerűbb módja a tárgymutató készítése, amikor összegyűjtöd (lehetőleg a füzeted elejére, vagy hátuljára), hogy milyen téma melyik oldalon található a füzetedben.
Hogyan találod meg azt az oldalt, ahol tartasz?
Ennek azért van szerepe, hogy ne töltsd lapozgatással az idődet.
Használhatsz könyvjelzőt, könyvjelző szalagot, vagy egy öntapadós papírt is.)
( Esetleg kérdésként merül fel benned, hogy hagyj-e ki üres oldalt a füzetedben, ha nem tudod, hogy mennyi hely kell egy gyűjteménynek. A válasz nem, ne hagyj ki sose üres oldalt. Itt találsz segítséget ehhez a problémához. )
Újként:
Gyakorlottként:
Vizsgáld felül a navigációs módszereidet:
A kérdésekre adott válaszaid alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
A jelölések arra szolgálnak, hogy könnyebben kiigazodj a feljegyezéseid között, és lehetőleg egy ránézésre el tudd dönteni, van-e dolgod vele, és ha igen, mi.
A jelölések esetében elsősorban a felsorolásjelekről beszélünk, illetve a felsorolásjelek módosulásairól (például amikor egy pontot kipipálsz vagy áthúzol), de színkódolás, kiemelés és különleges jelek (*, ! ) is szóba kerülhetnek.
A jelölések között két nagy csoportot különböztetünk meg:
1.A feljegyzés tulajdonságát bemutató jelölés:
2. Az feladatok állapotára vonatkozó jelölés :
Fontos, hogy nem muszáj ezek közül mindnek jelölést használni, és ha szeretnél bármilyen új kategóriát is bevezethetsz, például külön jelölöd a nagyon fontos feladatokat, vagy színkóddal látod el a különböző kategóriájú feladatokat.
Újként:
Ahogy minden elemnél, a jelöléseknél is fontos, hogy pár jelöléssel kezdd, és fokozatosan bővítsd az jelölések sorát, hogy legyen időd megtanulni és gördülékenyen legyen az alkalmazásuk.
Gyakorlottként:
Vizsgáld felül a jelöléseket a füzetedben:
A kérdésekre adott válaszaid alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
Szortírozásnak hívom azt a tevékenységet, amikor a füzetedben lévő jegyzeteidet elrendezed: átírod a megfelelő oldalra (például a napi terveződben rögzített jegyzetet átírsz egy gyűjteménybe, vagy betervezed valamikorra), illetve jelölöd a feladatok állapotát (elvégezted-e, törölted, átütemezted).
A szortírozásra azért van szükség, hogy kitűnjön a feljegyzéseid közül, mivel van még dolgod, másod soron pedig igazán örömteli tud lenni, amikor elvégezettnek jelölsz egy feladatot, vagy kihúzol valamit a listádról.
Újként:
Tegnap kiválasztottad, hogy hogyan fogod jelölni a feladatok állapotát, a mai nap gondold végig, hogy mikor végzed ezt a rutintevékenységet, illetve rögzítsd, hogy ezzel a nap folyamán foglalkoznod kell:
Gyakorlottként:
Mennyire naprakész a füzeted?
Látható, hogy mit végeztél el és mi vár még rád?
Mikor szoktad elszortírozni a feljegyzéseidet? Jól működik ez a rutin? Ha nem, min és hogyan változtatnál?
A kérdésekre adott válaszaid alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
A tervezőnaplód funkciójának színesítéséhez, a jegyzeteid elrendezéséhez használhatsz
A harmadik héten ezt a két lehetőséget járjuk körül.
Tipp:
A követő gyakorlatilag ez egy táblázat (de lehet egy grafikus kép is), ami tartalmazza a hetente vagy havonta elvégezendő teendőket, és segít, hogy
Követőt készíthetsz azért, hogy figyeld
Nem feltétlen szükséges követőt használni, de praktikus lehet például akkor, amikor vannak olyan feladatok, amiket a hét minden napján el szeretnél végezni, látni szeretnéd, hogy megvalósult-e ez, de nem szeretnéd minden nap újra és leírni őket.
Ebben a videóban mesélek a követőkről, konkrétan pedig a háztartási feladatok követőjéről.
Újként:
Az eddigiek tükrében gondold végig, hogy szükséged van-e követőre.
Ha igen, hova fogod elkészíteni, valamelyik tervezőoldalad részeként, vagy külön oldalon?
Írd össze, hogy mit szeretnél követni, milyen időszakon keresztül és készíts neki táblázatot a füzetedben.
Gyakorlottként:
Használsz valamilyen követőt a füzetedben?
Ha igen, meg vagy velük elégedve? Segíti az életedet vagy jó érzés vezetni?
Ha nem, jó lenne vezetni és rögzíteni bizonyos feladatok megvalósulását?
A kérdésekre adott válaszaid alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
A követő nagyszerűen tudja segíteni egy célod megvalósulását. Hogy miért? Mert lépésenként össze tudod szedni benne, hogy milyen kis lépéseket kell megtenned, hogy a célod megvalósuljon, és akár meg is tudod tervezni benne, hogy ez mikor valósuljon meg, majd szépen nyomon követheted benne a kipipált feladatok által, hogy válik valósággá egy célod.
Ebben a tervezz velem videóban ötletet adok hozzá, hogyan tudod ezt megvalósítani.
Újként:
Van most valamilyen kisebb-nagyobb célod, amihez jól jönne egy kis támogatás?
Lehet egy új szokás beépítése (ilyenkor minden nap tudod pipálni, hogy megcsináltad-e, és ez motiválni fog, hogy csináld és ne felejtkezz el róla),
vagy akár egy nagyobb projekt is.
Szedd össze a szükséges teendőket és készíts neki egy követőt.
Ne feledd felvenni a füzetvezetési rutinjaid közé, hogy ezt a követőt is töltsd ki minden nap!
Gyakorlottként:
Szoktad a füzetedet segítségül hívni egy-egy cél megvalósításához?
Ha nem, nézd meg mit írtam az újoncoknak és próbáld ki te is!
A kérdésekre adott válaszaid alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
A gyűjtemény egy olyan oldal a füzetedben, aminél egy téma köré gyűjtöd össze a gondolataidat.
Amennyiben egy időszakra készítesz tervezőoldalt (havi , heti tervezőt), az is egy gyűjtemény, a téma pedig az adott időszak.
Van, amikor témaspecifikusan gyűjtöd össze a feljegyzéseidet, például kedvenc ételeid, vagy elolvasásra váró könyvek.
Nagyon egyszerűen képzeld ezt el, felírod az oldal tetejére a témát, és listázod alatta az ide passzoló feljegyzéseidet.
Figyelj rá, hogyha sokféle gyűjteményt vezetsz, külön művészet megjegyezni, hogy milyen témában van már gyűjteményed, és folyamatosan frissíteni ezeket az oldalakat, felkeresni őket, mikor szükséges.
Újként:
Nézd végig az első napi listádat, és nézd meg, hogy van-e olyan kategória, ami alá több feljegyzésed is beillik, ennek érdemes egy külön gyűjteményoldalt létrehozni.
Gyakorlottként:
Hányféle gyűjteményt vezetsz most a füzetedben?
Frissek ezek a gyűjtemények, folyamatosan bővíted őket, vagy már szinte el is felejtkeztél róluk?
Ha ez utóbbi, ez zavaró számodra?
Ha igen, hogyan tudnád alakítani a rutinjaidat, hogyan kerülhetnének jobban szem elé pl. valamilyen navigációs eszköz segítségével, hogy eszedbe jussanak?
A kérdésekre adott válaszaid alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
Tegnap a gyűjtemények azon csoportjával foglalkoztunk, amiket aktívan használunk. Most nézzük azokat a gyűjteményeket, amiket csak azért készítünk, hogy kiírjunk magunkból valamit, vagy megőrizzünk valamit az utókornak.
Az egyik legismertebb ilyen gyűjtemény az emlékeknek szolgáló gyűjtemény, a napló.
A naplóírásnak nagyon sokféle formája létezik, írhatsz minden naphoz egy sort, egy mondatot, vagy bármennyit, írás mellett rajzolhatsz vagy ragasztgathatsz is, és az is lehet, hogy nem minden nap, csak alkalomadtán vezetsz naplót.
(A naplóírás során nem csak emlékeket rögzíthetünk, de most specifikusan ezzel foglalkozunk.)
Újként:
Gondold végig, hogy szeretnéd-e gyűjteni az emlékeidet?
Ha igen, ebben a füzetben, vagy nyitsz neki egy újat?
Milyen formában fogod vezetni az emlékeidet? Minden nap vagy alkalomszerűen?
Mennyit fogsz írni? Csak egy szót, egy sort, egy mondatot, vagy amennyi jól esik?
A következő üres oldalt nevezed el például „emlékek”-nek, és már kezdheted is gyűjteni őket.
Gyakorlottként:
Felírod az emlékeidet a füzetedbe? Ebbe a füzetbe, vagy külön füzetbe? Jó ez így?
Ha nem vezeted, és visszalapozol a füzetedben, nem hiányoznak benne az emlékek?
Ha vezeted őket, megfelelő a forma, amit használsz?
Be tudott épülni a rutinjaid közé?
A kérdésekre adott válaszaid alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
Szeretnék javasolni neked még egy gyűjteményt. Nagyon könnyű ugyanis elkezdeni újra papírfecnikre jegyzetelni, ha valamit fel szeretnél írni, és úgy érzed, ennek igazán sehol sincs helye a füzetedben.
Ilyen esetekben nyugodtan jegyzetelhetsz a napi terveződbe is, de ha nem vezetsz napi tervezőt, a heti terveződben meg van ugyan hely jegyzetelésre, de nem elég, célszerű egy oldalt kinevezni jegyzetelésnek, vagy „firkálásnak”.
Egészen addig használhatod ezt az oldalt, míg be nem telik, aztán nyitsz egy újat.
Érdemes lesz átnézni az itteni jegyzeteidet és elszortírozni őket a szokásos módon, ezt is felvehet a füzetvezetési rutinjaidhoz.
Újként:
Ma csak annyi dolgod lesz, hogy a következő üres oldalt nevezd el firkálós oldalnak a füzetedben, és amikor papírfecniért nyúlnál, jusson eszedbe, hogy van hely a füzetedben a jegyzetelésre.
Gyakorlottként:
Mit csinálsz, amikor olyan dolgot írnál fel, aminek igazán sehol sincs helye? Hova szoktad felírni ilyenkor?
Ha nincs kiforrott helye, célszerű lesz egy firkálós oldalt rendszeresíteni, ahogy azt az újoncoknak ajánlottam.
Elérkeztünk a tervezőnaplód kinézetéhez, egyben a sorozat zárásához. Csupa olyan témát fogunk érinteni, mely során megmutatkozik a jelentősége az egyediségednek.
Tipp:
A füzet kinézete az, ami a legtöbb embert vonz a füzetvezetés felé, és ez az, ami miatt a legtöbb ember nem kezd bele, vagy gyorsan abbahagyja.
Mi ennek az oka?
A legtöbb, amit megtehetsz magadért, hogy
A szabadság témával korábban foglalkoztunk már a klubban, itt találod ezeket a tartalmakat.
Újként:
Nézz egy kicsit befelé, és figyeld meg, milyen elvárásokat támasztasz a füzeted kinézetével kapcsolatban.
Mennyire hátráltat, vagy segít téged ez a hozzáállás a füzeted vezetésében?
Hogyan szeretnél viszonyulni innentől kezdve a dizájnhoz?
Gyakorlottként:
Mennyire segít, illetve mennyire hátráltat téged a füzeted kinézetére fordított energiád?
A kérdésre adott válaszod alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
Habár sokszor félelmetes, hogy nincs pontos útmutató előtted, amit ha követsz, tökéletesen fog működni a füzeted, és úgy segíti az életedet, ahogy te azt szeretnéd, valójában ez a szabadság fogja tudni megadni neked, hogy a füzetedre tényleg tudj támaszkodni.
Ráadásul ez is egy olyan mentalitás lesz, amit lehet, hogy a füzeted vezetése kapcsán tapasztalsz meg először, de életed más területén is használni tudsz majd:
Újként:
Nem fogod tudni megspórolni a kísérletezéssel és gyakorlással töltött időt, ezért ahelyett, hogy tervezgeted, hogy majd kipróbálod, milyen lesz a saját füzetet vezetni, nem várj tovább, kezdj bele. (Ha követted az eddigi napok tartalmait, akkor legalább 18 napja megtörtént ez.)
Sose másokhoz hasonlítsd magad, azt figyeld, hogy hozzátesz-e az életedhez, könnyebb-e az életed a füzeted részeinek segítségével vagy sem. (Azért írtam azt, hogy a füzeted részei, mert lehetnek benne olyan részek, amik segítenek, mások meg csak időrablóak lesznek. Összességében egy tervezőnapló mindenképpen segíti az életedet!)
Az elvárások helyett, merj játszani, kíváncsian és nyitottan közelíteni a füzetedhez, ahogy arról a tegnapi nap szó volt.
Gyakorlottként:
Mennyire van jelen a füzeted vezetése közben a megfelelni vágyás? Megfelelni egy elképzelt kinézetnek, a maximalizmusodnak, a vélt elvárásoknak: „ezt így kell vezetni egy tervezőnaplóban”.
Mennyire hasonlítgatod magadat másokhoz? Mennyire tudod kizárni a külvilágot és tudsz önmagad lenni a füzetedben, ami valójában a te saját világod?
Mennyire a megszokások szerint vezeted a füzetedet, és mennyire mersz játszani benne, kíváncsian és nyitottan figyelni magadat – mi lenne most a legjobb?
A kérdésre adott válaszod alapján határozd meg, hogy milyen változtatást fogsz először kipróbálni.
Így a sorozat végefelé visszatérünk a rutinokra egy pillanatra, méghozzá a füzeted megtervezéséhez köthető rutinokra.
A rutinok kapcsán volt már arról szó, hogy aktívan használod a füzetedet és rendszeresen tervezel, most pedig azzal fogunk foglalkozni, hogy a füzetedet tervezd.
Az, hogy ez is a rutinod legyen, az azért fontos, mert különben ugyanazokat az oldalakat fogod használni a füzetedben, ráadásul ugyanazzal a tartalommal.
Egy havi, vagy egy heti tervezővel azonban nem mindig ugyanaz a célod az év során. Például a heti tervező a karácsony előtti időszakban lehet, hogy akkor segít legjobban, ha szinte percről percre beírod a teendőidet, míg nyáron sokkal lazábban használod, a pár programod mellett az emlékeidet vezeted benne.
Ezért fontos, hogy a tervezőoldalaidat ne automatikusan másold át, hanem mindig gondold végig,
Újként és gyakorlottként is:
Talán már kezd kialakulni, hogy milyen tervezőoldalak a kedvenceid, és milyen elrendezést szeretsz a legjobban.
Ez nagyon jó.
Azonban ne ess bele abba a hiába, hogy elkönyveled, neked ez vált be! Legyen ott a most jelző! Most ez válik be!
És minden alkalommal, amikor új tervezőoldalt készítesz, tedd fel magadnak a kérdést: Most mi válna be a legjobban? Gondold végig a célod, milyen tartalmak segítik a célod megvalósulását vagy követését, és milyen elrendezés lenne a legpraktikusabb.
Lehet, hogy ennek ellenére ugyanúgy fog kinézni a tervezőoldal, mint a korábbi, viszont teljes nyugodtsággal adhatod át magad neki, ez most a legjobb.
Gratulálok!
Elérkeztél a sorozat utolsó részéhez, és nem is maradt más, mint egy kis összegzés.
Mint ahogy láthatod, a füzeted vezetése nem szól másról, mint az önmagadra figyelésről.
Ráláss, információkat gyűjts, rendszerezz és dokumentálj:
Nincs is mára semmi más dolgod, mint hogy folytasd az utat, amit elkezdtél, élj a lehetőséggel és élvezd ki a füzetedben teremtett saját világodat!
A Vissza az alapokhoz, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.
