A következő 31 nap nem arról fog szólni, hogy magadra erőltess olyan dolgokat, amik hivatalosan pihentetően hatnak. Nem, a következő napokban azt fogod feltérképezni, hogy te és a tested hogyan működsz, mik fárasztanak le és milyen pihentető szokások támogathatnának téged, hogy gyorsabban regenerálódj és pihentetőbben teljenek a hétköznapok.
Rögtön az első nap egy olyan témával kezdünk, ami valószínűleg az elsők között van, amikor a pihenésről van szó: a mai témánk az alvás.
Ugye, nem kell ecsetelni, hogy mennyire fontos az alvás?
Hogy csak pár példát említsek, ilyenkor regenerálódik a testünk, az elménk. Ilyenkor dolgozzuk fel az ingereket, amik napközben értek minket, és raktározza el az információkat. A koncentrációs képességünk és az akaraterőnk is nagyban függ az alvás mértékétől. Azon túl, hogy a szervezetünk működési folyamatai közül több alvás közben zajlik, még el is hízhatunk, ha nem alszunk eleget. Ráadásul az éjfél előtti mélyalvás különösen fontos.
Az egészséged megőrzésének tehát a legolcsóbb módja ez, és hivatalosan egy ágyon kívül semmi más nem kell hozzá.
Valójában azonban több kell a kielégítő alváshoz, mint gondolnánk, hiszen előszeretettel spórolunk az alvásidőn.
Kell az elhatározás, hogy az alvás fontos számodra. Hogy nem az alvásidőd rovására növeled a munkával/szórakozással töltött perceket.
Te hogy állsz ezzel?
Alszol elegendő mennyiséget?
Mennyire tartod tiszteletben az alvásidődet?
Az első lépés ugyanis az, hogy a számodra szükséges alvásidőt meghatározd, és tartsd magad hozzá.
A második az alvás minőségének javítása: kényelmes ágy, csend, sötétség és a megfelelő mennyiségű mélyalvásos szakasz, amiket már különféle eszközökkel mérni tudsz.
Az első napi feladatod az lesz, hogy vizsgáld meg az alváshoz köthető szokásaidat. Figyeld meg, hogy jellemzően hány órát alszol egy nap, és ez elegendő-e számodra? Ha nem, fokozatosan növeld az alvással töltött órák számát addig, míg eléred a kívánt mennyiséget, és törekedj rá, hogy lehetőleg minél több éjszaka aludj ennyit.
A második napon maradunk a testünknél és egy olyan szokás kialakítására biztatlak, ami ugyan kellemes fáradtságot is okozhat, hosszú távon viszont biztosítja számodra azt, hogy egészséges legyél, jobb legyen az állóképességed és kevésbé fáradj el.
A testünk számára szükséges a mozgás, mondhatni erre tervezték. Jellemzően azonban egyre kisebb szerepet kap az életünkben, illetve leszűkítjük a mozgás szerepét a sportra. (Persze kis túlzással.)
Ma egy aktív pihenési forma szokássá tételére buzdítlak, mégpedig a rendszeres sétára.
Nem azért tesz jót neked a séta, mert fogysz tőle – bár ez is előnyei közé tartozik, hanem egy csomó más élettani hatása miatt. Serkenti a vérkeringést, jót tesz az emésztésnek, növeli a tüdőkapacitást, erősíti az izmokat, jót tesz a csontoknak stb.
A mozgásról szóló hónapban foglalkoztunk már ezzel a témával. Az ajánlott mennyiség minimum 10 000 lépés, de figyeld magad, mi fér bele neked, mennyi esik jól, esetleg fokozatosan növelheted a mennyiséget.
Arra biztatlak, hogy találd meg a lehetőségeket a napod során, hogy sétálj! Ha teheted, menj gyalog munkába, vagy bevásárolni, parkolj messzebb, vagy szállj le korábban a tömegközlekedésről és sétálj.
Ha lehetőséged van, külön programként is szerepelhet a séta a napodban, reggel vagy este egy fél órás séta (kutyagazdik előnyben), esetleg hosszabb séta a természetben. Külön jót tesz, ha az orrodon keresztül veszed a levegőt, illetve ha tempósan ugyan, de olyan tempóban sétálsz, hogy ez meg tudjon valósulni.
A mai feladatod az lesz, hogy csempéssz be a napjaidba egy kis sétát. Ha tudod valamilyen tevékenységeddel összekapcsolva, ha tudod, akkor külön programként, mikor hogy.
A mai nap folytatjuk tovább az aktív pihenési formát, és még maradunk a mozgásnál. A mai pihentető szokások tippem a nyújtás!
Gondolj csak bele, ahogy egy fáradt, befeszült, görcsös izom ellazul, kioldódik a feszültség. Ugye, hogy már csak belegondolni is pihentető?
A nyújtásnak nem csak a sportolás után van értelme, bár akkor szinte kötelező.
Egy merevebb testtel, nehezebb létezni, könnyebb a sérülés veszélye, nincs meg a ruganyossága. A rendszeres nyújtás azonban csodákra képes, és ez sem egy olyan mozgásforma, amit ne tudnál otthon művelni a szokásos reggeli vagy esti, vagy bármilyen rutinjaid kapcsán.
Mennyire érzed merevnek a tested? Szoktál nyújtózkodni?
A mai napi feladatod az lesz, hogy építs be nyújtógyakorlatokat a napodba! Rád van bízva, hogy mikor lenne komfortos számodra!
A nyújtás során hagyatkozhatsz korábbi tapasztalataidra, vagy egyszerűen csak figyeled a tested, hogy hol esne jól neki egy kis nyújtás-lazítás.
Ha bizonytalan vagy, hogyan is kezdj bele, youtube-on számtalan nyújtásról szóló videót találsz, például itt van egy találomra.
Még mielőtt tovább mennénk a mozgásról, szeretnék még egy nap erejéig megállni ennél a területnél. Az erőnlétünk ugyanis egy olyan dolog, amire minél inkább támaszkodni tudunk a napunk során, annál kevésbé fáradunk el, merülünk le. Legalábbis testileg.
Ehhez viszont az kell, hogy ne csak állóképességünk és ruganyos testünk legyen, hanem, hogy legyen benne erő is! Legyen izmunk!
Az izom egy olyan terület, amit ha nem fejlesztesz rendszeresen, elgyengül. 30 éves korunk felett évente 0,3 % izmot vesztünk.
Az izmunk segít a mozgásban, de egyre több kutatás vonatkozik arra vonatkozóan is, hogy minél több izom van a testünkben, az annál inkább támogatja az egészségünket.
Ne ijedj meg attól, hogy ha több izmod lesz, nehezebb leszel (mert igen, ugyanannyi térfogatú izom nehezebb, mint ugyanannyi zsír), cserébe karcsúbb leszel. Melyik tetszene jobban? Kevesebb kiló a mérlegen, vagy karcsúbb test?
Te mennyit sportolsz most? Mennyire tónusos, mennyire erős a tested?
Mennyire bírod szusszal a napodat és miben lenne könnyebbség, ha többet bírnál?
A mai feladatod az lesz, hogy építs be a napi rutinjaid közé 10-15 perc testmozgást – erősítést!
Nem kell nagy feneket keríteni neki kezdetben, eleinte elég, ha a szokás kialakul benned, hogy naponta rászánsz ennyi időt. Szintén a youtube-on számos rövid videót találhatsz egyszerű és hatékony feladatokkal.
Miért naponta? Minden nap koncentrálhatsz más izomcsoportra, illetve ha megcélzod, hogy naponta erősíts és kimarad pár nap, még úgy is nagyon jó vagy!
Ma még a testtel foglalkozunk, de már továbblépünk a mozgástól.
A mai nap arra biztatlak téged, hogyha nem szoktál, akkor most menj el egy általános laborvizsgálatra.
Sokszor azért vagyunk fáradtak, mert valamilyen alapvető vitamin, vagy tápanyag alacsonyabb szinten van a szervezetünkben, mint ahogy szükséges.
Napjainkban már jóval alacsonyabban tartalmaznak a gyümölcsök és zöldségek vitaminokat, hátmég ha keveset eszel belőlük.
A mai feladatot (a laborvizsgálaton túl) az lesz, hogy fordíts figyelmet a táplálékkiegészítők szedésére. Nem fogom tudni megmondani neked, hogy mit, mennyit és mikor, érdemes szakembert megkeresni ezen a téren.
Ezen az oldalon szépen le van írva, hogy mire milyen tápanyagok pótlása javasolt https://www.yiya.hu/termekek.php , itt pedig konkrétan az energikusság a téma https://www.yiya.hu/termekek.php?48
Mára ismét egy nagyon egyszerű feladatot hoztam neked, amit ismét mégsem olyan egyszerű betartani.
Mégis, ha elhatározod magad, hogy figyelsz rá, a tested meghálálja! Kevésbé kerülsz kajakómába étkezés után és kevésbé hízol el. Mind a kettő azt hozza magával, hogy kevésbé fáradsz el az étkezési szokásaid hatására.
A mai feladatod az lesz, hogy csak annyit egyél, ami csillapítja az éhségedet. Felejtsd el, hogy ha már csak a szemed kívánja, mert olyan finom, akkor még tovább eszel, pedig már érzed, hogy tele vagy!
Ha van kedved, ezt még kiegészítheted azzal, hogy csak akkor eszel, amikor éhes vagy, és nem kezdesz el nasizni, amikor nem is vagy éhes, csak pótcselekvésként csipegetsz.
Tudtál tegnap figyelni arra, hogy csak annyit egyél, amennyi az éhségedet csillapítja?
Ne aggódj, ha nem! De ne add fel! És ha csak egy nap egyszer sikerül megállnod, hogy túledd magad, már jó úton vagy!
A mai nap hoztam még egy étkezéshez fűződő szokást, ami segít az egészséged megtartásában és amivel támogatod, hogy a szervezeted is tudjon pihenni.
Szokták időszakos böjtnek, vagy időben korlátozott étkezésnek is nevezni azt, hogy próbálod minél hosszabbra nyújtani azt az időszakot, amíg nem eszel. Vagy szokták ezt fordítva is nézni, azaz az étkezési ablakot. Az első és az utolsó étkezés között hány óra telik el.
Például, ha este 7 után már nem eszel, és reggel 7 után eszel először, akkor 12 óra, amíg nem eszel. Ha ezt fokozatosan tudod növelni, az egyre csak jobb lesz. Jellemzően ehhez már az is kell, hogy olyan étrended legyen, amivel ezt meg tudod valósítani.
Nálad megfigyelhető valami rendszeresség abban, hogy mikor eszel elsőnek és mikor utoljára? Mennyire jellemző rád, hogy este még nasizol, vagy hogy nagyon későn vacsizol? (Ez utóbbi nem azért problémás, mert este jobban hizlalna az étel, hanem azért, mert így alvás közben emésztesz és ezzel hatással vagy az alvásod minőségére, valamint az emésztőrendszered sem pihen kellőképpen.)
A mai feladatod az lesz, hogy figyelj arra, hogy minél hosszabb legyen az az időszak, amikor nem eszel egy nap.
Ennél a feladatnál is igaz, hogy cél a mindennap, de ha kimaradnak a napok, semmi gond!
A mai nappal a testünkkel foglalkozó pihenésünket szolgáló szokások végére érünk, és egy igazi jolly jokert hagytam a végére.
Kényeztesd a tested!
Egy masszázs, egy forró fürdő, egy szauna, egy otthoni testradírozás, egy arcpakolás stb, mind olyan tevékenység, ami során töltődik a tested, aminél érzi, hogy gondoskodsz róla!
A mai feladatod tehát az lesz, hogy igyekezz beépíteni a napjaidba valamilyen olyan szokást, ami a tested kényeztetését szolgálja! Egészségedre!
Az elmúlt napokban észrevehetted, hogy az, hogy mennyire vagy pihent, nem csak attól függ, hogy mennyit pihensz fizikailag. Minél kevesebb minden fáraszt el, minél kevésbé fáraszt ki az, amit csinálsz és amivel körbeveszed magad, ahogy éled az életed, annál inkább pihentebbnek érzed magad. Persze az elfáradáson túl is vannak még tényezők, amik szerepet játszanak ebben a történetben, de a kihívás végén majd erre is kitérek.
Most viszont térjünk át a mai témánkra.
Általánosságban elmondható, hogy minden megszokott dolgot, ami körbevesz, azt már-már természetesnek veszed, szinte fel sem tűnik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy észrevétlenül ne fáraszthatnák le az érzékszerveidet.
Vegyük például a hangokat. Annyi különféle hangforrás vesz minket körül, aminek egy részét meg sem halljuk.
Ugye neked is volt már olyan élményed, hogy egy koncert után szinte fáj a csend, mert ilyenkor veszed észre, milyen hangosan is szólt a zene? Pedig, amíg táncoltál a tömegben fel se tűnt, hogy fülsértő lenne a zene hangereje.
Ugyanilyen, amikor a város zaját megszokja a füled, és már csak akkor tűnik fel, hogy milyen hangos a város, amikor betévedsz egy parkba, vagy kevésbé forgalmas környékre érsz.
Vagy, amikor nyaralni mész és a szálláshelyen furcsa minden nesz, amit otthon meg sem hallasz, de az új helyen idegenül cseng. Máshogy búg a hűtő, más az utca zaja, más az óra ketyegése, nem mintha otthon ne lenne ugyanez a háttérzaj, csak azt már megszoktad, és ezért nem is hallod.
Azon túl, hogy ügyesen alkalmazkodik a fülünk a zajokhoz, szeretjük is a hangokat: filmet nézünk, zenét hallgatunk, beszélgetünk J . Van, amikor ezeket a szórakozás kedvéért tesszük, máskor háttérzajt generálunk magunknak.
Számomra megdöbbentő volt, amikor felismertem, hogy vannak olyan „állapotaim”, amikor szándékosan generálok háttérzajt, csak ne maradjak egyedül-csendben a gondolataimmal. Neked is lehetnek ilyen időszakaid (nálam jellemzően ez valamilyen nagy felismerés/változás előszelét jelzi, ami ellen így sztrájkolok tudatalatt).
Pedig alapvetően a csend jó, és szükségünk is van rá.
A fülünk is el tud fáradni, arról nem is beszélve, hogy az elménk és a lelkünk is besokalhat a hangzavartól. Voltál már olyan helyzetben, hogy azt mondtad, „ne tovább, ki innen, nem bírom ezt a ricsajt tovább!”?
Vajon azért, mert már csak az extra túlterhelést érzékeled így, kevésbé hangos és zűrzavaros órák után nem fáraszthat le a zaj? De igen!
A mai feladatot az lesz, hogy kíméld magad a hangforrásoktól csendes időszakokkal!
Mikor és hogyan tudnád megoldani, hogy egy kicsit csendben légy?
Séta közben nem hallgatsz hanganyagokat?
Korábban kelsz fel/ fekszel le?
Otthon nem kapcsolsz be háttérzajt? (Nem csak a tévé és a pittyegő telefon okozhat háttérzajt, hanem egy hangos klíma, egy ketyegő óra, egy jobb korokat is megért hűtő, állandóan működő háztartási gépek stb.)
Hogyan tud a csend a napi rutinod része lenni és vajon mit nyerhetsz vele?
A csendben akaratlanul is meghallod „magad”.
Plusz egy tipp: azért, mert csendben vagy, nem kell, hogy egyedül legyél! Próbáld ki, hogy milyen valakivel együtt csendben lenni?! Lehet, hogy alapból szoktatok egymás mellett olvasni a pároddal, de olyankor is jó csendesen egymás mellett ülni, amikor nem csináltok semmit. Ilyenkor egészen máshogy érzékeled a másikat, mintha beszélnétek.
Elég pár perc csend, (vagy amennyit szeretnél,) hogy egy újabb pihentető szokást alakíts ki.
Te miben szoktál elfáradni?
Ha tippelnék, azt mondanám, hogy a válaszod erre az, hogy sokat dolgozol, fejedre nőnek a gyerekek, és ott van még a házimunka is.
Igen, ezekben is el lehet fáradni, de úgy is, hogy ezek közül egyiket sem végzed.
Elég egy olyan helyiségben eltölteni egy napot, ahol állott a levegő, ahol nincs elég oxigén. Sőt, akár az is elég lehet, ha nem lélegzel rendesen, csak felületesen.
Nem, nem fogunk a légzés témájába belemenni, mára egy másik feladatot hoztam neked!
Szellőztess rendszeresen!
Van az évnek az az időszaka, amikor teljesen természetes, hogy egész nap nyitva az ablak, máskor viszont vagy a túl meleg, vagy a túl hideg miatt ódzkodhatsz a többszöri szellőztetéstől. Pedig a friss levegőre szükséged van! Oxigénhiányos állapotban lassabb vagy és fáradtabbnak érzed magad. És ugye ez sem egy olyan pihentető szokás, amit nehezen tudnál megvalósítani! Hát hajrá!
Rengeteg inger vesz minket körül, aminek nagy része csak úgy bekúszott az életünkbe, nem előzte meg egy tudatos döntés, hogy számunkra hogyan lenne megfelelő.
Két nappal ezelőtt foglalkoztunk a zajokkal, ma kicsit kapcsolódunk ehhez.
Napjainkban szinte mindenkinek okostelefonja van, amin nem csak telefonálni, hanem internetezni is lehet. Élünk is ezzel a lehetőséggel, ami jó dolog, mert rengeteg könnyebbséget tud adni az életünkhöz. Ahogy mindennek, ennek is megvan az árnyoldala, hiszen könnyű érte nyúlni, és sok-sok értékes percet értéktelenül eltölteni a használatával.
Emellett nem csak akkor „uralja” az életünket, amikor rajta lógunk, hanem akkor is, amikor valami egészen mást szeretnénk csinálni: felugrik egy ablak, pittyeg, mikor üzenet jön, jelez, ha vihar közeleg, hívnak rajta stb.
Egyetlen pittyegés és villanás, és jobb esetben kizökkensz abból, amit csinálsz, rosszabb esetben pedig abba is hagyod, és rögtön megnézed, milyen információt akar közölni veled. Ezek viszont azt okozzák, hogy az agyadnak ide-oda kell váltania a „feladatok” között, és sokkal jobban elfárad, mintha nyugodtan el tudna mélyülni egy feladatban.
A mai feladatod az lesz, hogy lehetőleg kapcsolj ki minden értesítőt a telefonodon! Sőt, ha elmélyült munkát szeretnél végezni, vagy pihennél, még a telefonhívást is lenémíthatod, nem kell felvenned. Persze élethelyzetednek megfelelően alakíts ki, hogy számodra mi az a létszükséglet, amiről mindenképpen értesítést szeretnél kapni, nem kell mindent elnémítanod.
Meglátod, ez ugyan egy pici lépés, mégis nagy erő van benne! Nem a telefonod irányít téged, hanem te irányítod, hogy mikor szeretnél foglalkozni a telefonoddal!
Az egy dolog, hogy az egész világot a zsebünkben hordjuk a mobiltelefonunk formájában, az viszont egy másik, hogy mennyire engedjük a külvilágot be a saját belső világunkba.
A tegnapi feladaton továbbmenve, ma arra biztatlak téged, hogy csökkentsd a rád zúduló információk mennyiségét.
Hogy miért lesz ez pihentető szokás?
Csak pár áldásos hatás, de ezt a listát elég sokáig lehetne még folytatni:
– a saját életedre figyelve belsőségesebb kapcsolatot alakíthatsz ki a szeretetteiddel, barátaiddal és önmagaddal is – a tápláló kapcsolatok pedig töltenek!
– a saját életedre figyelve kevésbé kalandozik el a figyelmed feladatvégzés közben, kevesebbszer szakad meg a munka folyama, nagyobb eséllyel érsz el eredményt és fejezed be azt, amit csinálsz, a sikerélmény pedig szintén feltölt!
– kevesebb stressz ér, hiszen csak a közvetlen környezeted hatása ér el hozzád, a világ dolgait nem veszed a nyakadba, a félelem, aggódás fáraszt…
Hogyan tudod csökkenteni az internet és a digitális világ térnyerését az életedben?
Olyan szokásokat alakítasz ki, amik ebben támogatnak. Például délelőtt x óra előtt nem netezel, vagy híreket csak napi egyszer olvasol megválogatott hírportálon, amikor munka után hazaérsz, már csak a szűk világodra figyelsz, vagy meghatározott témában informálódsz csak a neten és nem céltalanul.
Elég kreatív vagy, ki tudod találni, hogy a te élethelyzetedben és a jelenlegi szokásaidnak megfelelően milyen változások lennének ildomosok, hogy felszabadulj a digitális világ térhódításától!
Ahogy korábban volt már róla szó, 31 nap alatt nem lehet 31 új szokást beépíteni az életedbe. Amellett azonban, hogy 31 pihentető szokás csíráját elülteted, azt az egyetlen szokást meg tudod honosítani, hogy minden nap figyelj arra, hogy valamilyen pihentető dolgot művelj.
Ma újra visszatérünk az esti pihenéshez.
A feladatot az lesz, hogy az alvás előtti egy óra legyen képernyőmentes idő. Ez lehet többi is, vagy ha nehezen megy az egy óra, akkor kezdhetsz fél órával, de a lényeg, hogy se a telefonod, se a tévéd képernyőjét ne bámuld.
A kijelzők kék fényt bocsájtanak ki, ami, mivel a természetes nappali fényhez hasonló, nehezítheti az elalvást.
Mint minden új szokásnál, figyeld magad, hogy valóban kedvezően hat-e rád ez a szokás, szeretnéd-e hosszú távon az életed részévé tenni!
Mára az egyik kedvenc eszközömet hoztam el neked, ami segít, hogy megkönnyebbüljön az elméd, le tudj csendesedni és ne agyalj tovább.
Mi is lehetne pihentetőbb, mint amikor nem cikáznak az elmédben azoknak a feladatoknak a sora, amit el kellene végezned, vagy azoknak az információknak a tömkelege, amit nem kellene elfelejtened?
A mai feladatod, hogy készíts elmeürítést!
Erről az eszközről részletesen írtam ebben a bejegyzésben.
A lényeg tényleg csak annyi, hogy fogsz egy üres papírt (vagy akár a füzetedet), és elkezdesz mindent kiírni az agyadból, ami éppen eszedbe jut! Majd, amikor már úgy érzed, hogy nem jut eszedbe semmi, elkezded elrendezni a jegyzetedet, és mindent beírsz a megfelelő helyre.
Bármikor, amikor úgy érzed, hogy tele a fejed mindennel, elvégezheted ezt a gyakorlatot, de akár az esti rutinod része is lehet, így nyugodtabban telnek majd az éjszakáid.
Veled is előfordult már, hogy este, amikor bebújtál az ágyba úgy érezted, ma semmivel sem haladtál?
Igazából egész nap talpon voltál, tettél-vettél, dolgoztál, el is repült a nap szinte egy pillanat alatt, ami igazán fontos lett volna, arra mégsem jutott idő.
Ez az állapot hosszú távon cseppet sem pihentető, hiszen nincs meg benne az elégedettség jó érzése.
A munkában, a feladatok végzésében így is úgy is el lehet fáradni fizikailag, de nem mindegy, hogy lelkileg mennyire nyersz belőle erőt!
A mai feladatod az lesz, hogy megelőzd ezt az „eredménytelenség” érzést. Létezik erre is egy egyszerű módszer: legyen minden napra 1 célod, amit ha elvégeztél, máris eredményesnek tekintheted a napod!
Ez a cél viszont lehet bármi! Kiporszívózni, a munkádban megcsinálni ezt vagy azt, fél órát sportolni, elintézni azt a rég halogatott telefonhívást, fincsi vacsit főzni, időben ágyba kerülni stb.
Próbáld ki, milyen érzés, amikor nem azt várod magadtól, hogy 30 dolgot kipipálj a listádról, hanem az a cél, hogy az az egyetlen egy ki legyen pipálva!
Le merném fogadni, hogy a mai feladatról már hallottál.
De vajon csinálod is?
Lelkes önfejlesztőként én is tudom, mennyire élvezetes tud lenni az ismeretek szerzése, egy könyv, egy előadás, egy tanfolyam, és máris fel vagy villanyozódva, de eddig az állapotig ez csak egy kellemes kikapcsolódásnak tekinthető. Az érdekesebb része csak ezután jön! Vajon mennyi mindent tudsz a hallottakból beilleszteni az életedbe, mit fogsz megvalósítani az új tudásodból?
Mára egy klasszikusnak mondható feladatot hoztam neked, amivel elérheted, hogy a napod során ne csak fogyjon az energiád, hanem többször vissza is töltsd magad!
Rendszeres időközönként iktass be pihenőket!
Hogy milyen gyakran? Ez rád van bízva! Ismered meg magad, hogy milyen típusú feladatvégzésnél, milyen gyakori és milyen hosszú szünet után érzed azt, hogy kicsit feltöltődtél, de nem kalandoztál még el annyira, hogy ne tudd végezni a feladatot.
A pihenőt időzítheted az egyik feladat végére és a másik kezdetére, azonban ne szorítkozz az eszek-iszok-vécére megyek tevékenységekre, hanem ilyenkor valóban valami pihentetőt csinálj, ne csak szünetet tarts!
El lehet fáradni abban, amit csinálunk, de abban is, amit nem csinálunk – csak kellene csinálnunk, agyalunk rajta, halogatjuk magunk előtt, telik az idő, de valójában nem történik semmi.
Ugyanígy fárasztó és egyben időpazarló, ha úgy telnek a napjaid, hogy sokat gondolkozol rajta, mi is a dolgod most, mit kellene csinálnod.
A mai feladatod az lesz, hogy készíts napi tervet!
Ha olvasol és követsz, akkor nagy eséllyel a tervezést már régóta a szokásaid között tudhatod, így talán észre sem veszed, hogy mennyivel könnyebb általa az életed.
Ha viszont még csak alkalomadtán tervezel, vagy még idegenkedsz tőle, akkor érdemes elkezdened napi tervet készíteni! Ne félj, nem kell olyat tenned, ami idegen tőled!
A napi terv elkészítése nagyon sokféle lehet, kezdve a pár tételes teendőlistától a szinte percre pontosan beosztott napi menetrendig.
A Füzettel az életem klubban találsz olyan „tevezz velem” videót, ami részletesen bemutatja, milyen napi tervezőket tudsz készíteni.
Amellett, hogy megtervezted a napodat, még az is teljesen személyiségfüggő, hogy mennyire könnyed neked követni a tervedet! Van, akinek pontos menetrendként fog szolgálni, van, akinek csak arra kell a napi terv, hogy mutasson egy irányt, amin elindulhat.
Bármelyik csoportba is tartozol, a tervezés megóv téged az agyalás és a „nem tudom mihez kezdjek most” helyzetektől, amik amellett, hogy kontraproduktívak, még az energiádat is szívják.
Ha már tervezel, és előre átgondolod a napodat, lehetőséged van nagyobb hatást gyakorolni az életedre, és olyan dolgokat is betervezni, amit általában nem engedsz meg magadnak, vagy amire azt hiszed, hogy nincs rá időd.
A legtöbb dolog azonban, ami az egészségünket, a testi-lelki jól-létünket szolgálja általában olyan, ami a listánk végén kullog, amire sajnáljuk az időnket mindaddig, míg be nem látjuk, hogy a legtöbb, amit megtehetünk magunkért az, hogy gondoskodunk magunkról.
Hogy hogyan tudunk gondoskodni magunkról, az egy nagyon tág témakör, az Örömteli életszervező programomban például az időnk és feladataink kezelését 8 héten át taglaljuk az öngondoskodás jegyében.
Bármennyire tág téma, kis lépésekkel is hatalmas változásokat tudsz elérni.
Az egyik ilyen kis lépés lehet, ha a napi tervezési rutinod része lesz az, hogy minden napra betervezel magadnak valami olyan tevékenységet, ami örömet okoz számodra! Ez lesz a mai feladatod is!
Számodra mi okoz örömet? Mi okozhatna örömet ma?
Plusz 10 perc alvás reggel? Megállsz a kedvenc újságodért az újságárusnál? Befejezed a vasalást, mert már annyira unod, hogy kerülgetni kell a vasalódeszkát?
Bármi okozhat örömet!
És minden nap más okoz majd örömet, ezért érdemes ezt a feladatot reggel végezni, és a napi terveden eszerint módosítani!
Ahogy az elmúlt napokban is volt már szó róla, tervezni jó!
Nem csak azért, mert hatékonyabb vagy, vagy mert olyan dolgokra is juthat időd általa, amire általában sosem marad. Azért is, mert a tervezés során más szemszögből látod az éltedet, és olyan dolgokra jöhetsz rá, amik rejtve maradnának előtted, ha csak a szokásos „végzem a feladataimat” működésben vagy.
Milyen érdekes, pont ma jött szembe velem egy részlet a Holt költők társasága című filmből, ahol a tanár pont azt ecseteli a tanítványoknak, hogy „mindig mindent meg kell nézni más szemszögből is”, „amikor valamiben egészen bizonyosak, gyorsan nézzék meg más szemszögből is”.
Nos, a tervezés pont ennek a lehetőségét adja meg neked.
De, hogy maradjunk a pihenésnél, mára hoztam neked egy olyan pihentető szokást, ami ugyanezt a lehetőséget nyújtja.
Amikor ugyanis benne vagy a feladatvégzés üzemmódban, csak egyféle szemszögből látod a világot, az életedet. Mi kell hozzá, hogy ez ne így legyen? Az, hogy kilépsz ebből az üzemmódból és vagy tervezel, vagy egyszerűen semmit teszel!
A mai feladatod az lesz, hogy semmit se tegyél. Hogy unatkozz!
Megmondom őszintén, ennek a kihívásnak majdnem az unatkozás lett a témája, és még az is lehet, hogy ősszel, vagy tél elején meg is valósítom ezt! (Lenne kedved akkor is velem tartani majd?)
No, de miért is jó, ha unatkozol, ha semmit sem csinálsz?
Ilyenkor kizökkensz abból, amiben vagy.
Meglátsz olyan dolgokat, amiket addig nem.
Lehetőséged van csak úgy magaddal, és a gondolataiddal lenni.
Olyan felismeréseid lehetnek, amire eddig nem is gondoltál volna.
Kezdd kicsiben. Egy percre ülj le a kanapéra napközben, és ne csinálj semmit. Nehéz nyugton maradnod? Már azon jár az agyad, hogy mi mindent kellene csinálnod? Ha igen, végezz egy elmeürítést és próbálkozz újra.
Kísérletezz az unatkozással és figyeld, milyen kreatív ötletek jutnak eszedbe általa!
Mára ismét egy jolly joker feladatot hoztam neked, ami úgy pihentet, hogy közben kikapcsol, megszűnik a világ körülötted, jól érzed magad és feltöltődsz.
A kis bevezetőmből már talán rájöttél, hogy a mai pihentető szokás tippem a hobbi lesz!
Milyen gyakran van időd a hobbidra?
Egyáltalán van hobbid?
Megnyugtatlak, biztos, hogy van olyan tevékenység, amit nem kötelességből csinálsz, ami közben jól érzed magad, ami kikapcsol és feltölt, csak lehet, hogy eddig nem azonosítottad be magadnak.
Júliusban egy egész hónapon keresztül foglalkoztunk a hobbi témájával a Füzettel az életem klubban, még egy workshopot is tartottam a témában, hogy ne luxusként tekints a hobbira, vagy ha így teszel, akkor engedd meg magadnak ezt a hétköznapi luxust!
Keresztrejtvény, olvasás, filmnézés, horgolás, színezés, tollasozás – bármi lehet a hobbid!
Tudod mit? Mára nem csak egy, hanem két feladatod is lesz!
Az egyik, hogy szánj ma időt a hobbidra,
a másik, hogy úgy legyél jelen ebben az időben, hogy legyen ott benned annak a biztos tudata, hogy most ez a legfontosabb tevékenység, amit önmagadért megtehetsz, most nincs semmi más dolgod, csak elmerülni a hobbidban.
Jó pár napon keresztül foglalkoztunk azzal, hogy milyen jó tervezni, azonban mint mindennek, a tervezésnek is megvan az árnyoldala, ha nem megfelelően használod.
Elkövetheted például azt a hibát, hogy nem veszed figyelembe az aktuális körülményeket és szemellenzősen próbálod követni a terveidet, ahogy azt is, hogy nem hagyod, hogy új tételek furakodjanak be a terveidbe.
Persze „hivatalosan” minden új feladat eltéríthet a célodtól és csökkenhet a hatékonyságod, de lehet ezt jól csinálni, ahogy az Örömteli életszervező programban foglalkozunk is ezzel, de most konkrétan a pihentető voltára hívnám fel a figyelmedet.
Figyelem! Nem minden esetben lesz pihentető szokás, ha új feladat lép be az előre elkészített terveidbe, ahogy azt már biztosan meg is tapasztaltad!
Azonban van egy állapot, amikor érdemes engedni, sőt, sokat nyersz vele, ha hagyod, hogy egy új, a terveid között nem szereplő feladat befurakodjon a napodba!
Ez pedig akkor van, amikor valami iránt spontán felébred a lelkesedésed, amikor valamihez iszonyatosan kedvet kapsz!
Ha csak nem dől össze a ház, ilyenkor nyugodtan engedj ennek a spontán késztetésnek, ugyanis ilyenkor a következő történik:
Mindez azt eredményezi, hogy minden olyan „sallangtól” mentes lesz a feladat végzése, ami egy jó nagy adag mentális fáradtságot okozhatna, nincs nyűglődés, ellenállás, lehúzás.
Nem garantálom, hogy ma lesz ilyen spontán pillanatod, ezért a mai feladatod csak annyi lesz, hogy figyeld magad ma és a következő napokban, és ha elcsíped, hogy valami iránt hirtelen lelkes leszel, engedd meg magadnak, hogy eltérj a terveidtől!
Nálam például ilyen a takarítás, ami nem a kedvenc tevékenységem, mondjuk nem is utálom, de mikor hirtelen kedved kapok ezt vagy azt megcsinálni, nagyon tudom élvezni, ahogy tisztul-rendeződik a lakás, és sokkal kisebb ellenállással állok neki, mint mikor a terveim között szerepel. Sőt, legutóbb kellemes élményem volt a cipőpucolással is, amit egyébként nagyon nem szeretek, valamiért mégis megjelent egy szikra, amit gyorsan ki is használtam, és egyáltalán nem volt nyűglődés végrehajtani a feladatot
Ma ismét egy olyan feladatot hoztam neked, amit már részben érintettünk korábban, azonban hiába fakad egy tőről, kicsit mégis más oldalról közelít a pihenéshez.
A mai feladatod az lesz, hogy legyél egyedül egy kicsit.
Hogy mennyit és hol, az a te döntésed!
Sőt, nem csak ma, hanem minden nap dönthetsz róla!
Lehet, hogy lesz olyan nap, amikor egész nap csak egyedül szeretnél lenni, lehet, hogy lesz olyan, amikor 1 perc egyedüllét során kellően kipihened a szociális fáradtságot, és feltöltődve folytathatod a napodat.
Persze biztosan lesznek olyan napok, amikor hiába vágysz több órányi egyedüllétre nem tudod megoldani, de ilyenkor is jól tud jönni pár perc (akár valamilyen házimunkával összekötött egyedüllét), és biztosan többet ér majd ez, mintha azon keseregnél, hogy nem tudsz órákig egyedül lenni.
Ne feledd, az egyedüllét és a magányosság nem ugyanazt jelenti, hiszen a legnagyobb tömegben is érezheted magad magányosan, míg az egyedüllét során is lehetsz teljes ember.
Hajrá, randizz magaddal, vagy vidd el magadat sétálni, kirándulni, tegyél semmit, vagy egy kényeztető fürdőre, ha az fér bele!
Engedd meg, hogy a mai napi témát ismét egy saját történettel vezessem fel. Történt ugyanis, hogy ahogy készültem a könyvem 3. szülinapjára, belenéztem a Könyv születik programba. Ezt a programot azért hoztam létre anno, hogy élőben lehessen követni, hogyan formálódik a könyvem, már a megjelenés előtt bele lehessen nézni a tartalmába, videóban is meséltem a témákról, és beavattam a résztvevőket egy magánkiadásban megjelenő könyv hátterébe, ezen kívül abba is, hogyan élem meg ezt a folyamatot. Ami egy meglehetősen izgalmas időszak volt az életemben, hiszen azon túl, hogy akkor voltak a covid-lezárások, egy magánéleti válság közepébe is belecsöppentem (a kettőnek egymáshoz semmi köze nem volt).
Ahogy belenéztem a könyv születik videókba, megakadt a figyelmem egy részleten. Itt pont arról mesélek, hogy mi mindent fogok magammal vinni a lezárásos időszakból, amit szeretném, hogy későbbiekben is az életem része lehet.
Ez most nem a mai feladat része, de érdekes lehet számodra is, ha megtanulod átfordítani magadban a nehezebb időszakokat és azt nézni, hogy mi a jó benne.
Az én listámon akkor többek között ilyesmik szerepeltek, hogy
Talán sejted, hogy mi lesz ebből a mai feladatod!
Bizony! Legyenek programmentes napjaid! Itt nem arról van szó, hogy ne csinálhatnál semmit, hanem arról, hogy nem kell sehova sem menned, semmiben sem részt venned, élvezheted az otthonod, az otthonodban az egyedüllétet, vagy a családod társaságát.
Sokszor ugyanis abban fáradunk el, hogy mindig hajtjuk magunkat, ide és ide el kellene menni, ezen a programon jó lenne részt venni. Csak azért, mert ott a lehetősége, neked nem feltétlen kell igent mondani rá! Attól, hogy az otthonlétet választod, még nem leszel „begyepesedett”, csak felismered, hogy a töltődésnek létezik az a fajtái is, amikor nyugodtan lehetsz otthon.
Ahogy az elmúlt 23(!) nap feladataiból láthatod, a pihentető hétköznapok egyaránt múlnak azon, hogy fizikailag mennyire terheled magad, mennyire vagy állóképes, mennyi és milyen formájú lehetőséget adsz magad számára a pihenésre, csak úgy, mint azon, hogy lelkileg hogyan vagy jelen a napodban.
Számtalan olyan szituáció létezik, amiben egy perc alatt hulla fáradtnak érezheted magad, hacsak nem találsz valamilyen önvédő stratégiát rá, hogy ezt kivédd.
De még ha így is van, akkor is előfurdalhat, hogy lemerül minden energiád, azonban nagy eséllyel sokkal gyorsabban tudsz majd regenerálódni, ha tudatosan vagy jelen a folyamatban.
A tudatosság életed vezetése szempontjából kulcskérdés, hiszen ez a hozzáállás segít majd neked, hogy úgy tudj nemet, vagy igent mondani egy lehetőségre, hogy ott saját magadat veszed alapul.
Nem azt nézed, hogy mások mit várnak, mást hogyan tudnál boldoggá tenni (az elképzeléseid szerint), hanem azt, hogy adott pillanatban mi szolgálná leginkább a boldogságodat.
A tudatosság azt is jelenti, hogy megérted, hogyan lehetsz ilyen helyzetekben úgy jelen, hogy úgy tudj magad mellett dönteni, hogy azért nem érzel lelkiismeret-furdalást, nem érzed magad önzőnek, mert tényleg nem vagy az! Amikor magad mellett döntesz, az nem ugyanaz, mint amikor valaki ellen döntesz!
Ne aggódj, ha nem megy egyik napról a másikra, első lépésként az is elég, ha egy helyzet után utólag észreveszed, hogy ezzel a döntéssel nem magadat szolgáltad. Felismered, és végiggondolod, a következő hasonló szituációban mit tudsz másként csinálni. Így fogsz tudni egyre inkább kiállni magadért és meghúzni a határaidat.
A mai feladatod csak annyi lesz, hogy figyeld magad, legyél éber, hogy felismerd azokat a szituációkat, amikor nem magad mellett döntesz, és ezzel leszívod az energiád.
A mai nap folytatjuk a tegnap megkezdett témát.
Ugyanis honnan is tudhatnád, hogy hol vannak a határaid, ha nem ismered magad.
Ha nem ismered, milyen vagy, és milyen emberré szeretnél válni.
Nagyon fárasztó folytonosan valamilyennek „tettetni” magad, mégha ezt tudat alatt teszed is. Csak azt veszed észre, hogy alig van energiád, vagy akár csak egy beszélgetés is rengeteg energiádba kerül, és totálisan kimerülsz általa.
Amikor úgy éled az életed, ami nem okoz örömet,
amikor a döntéseiddel másoknak próbálsz megfelelni,
amikor a viselkedéseddel mások ítéletétől próbálod megvédeni magad,
akkor valójában szerepet játszol, hiszen nem aszerint működsz, amilyen vagy.
Önmagad megismerése egy nagyon trükkös folyamat, hiszen első körben arra kell rájöjj, hogy hiába vagy te magad önmagad, ez nem egyenlő azzal, hogy tudd, milyen ember vagy.
Kicsit olyan ez a folyamat, mint amikor egy homályos lencse után felteszel egy szépen megtisztított szemüveget. Amíg a homályos lencséjűt viseled, ez a természetes, azt hiszed, hogy látsz mindent, de csak azért, mert még nem tudod, hogy nem ez a valóság. Amikor felteszed a megtisztított szemüveged, csak akkor jössz rá, hogy mennyi részletet nem láttál eddig, és milyen máshogy néz ki így a világ.
A folyamat azért is trükkös, mert sosem tudhatod, hogy mikor válik teljesen tisztává a lencse. Ahogy megismersz magadból egy kicsit többet, úgy tisztul a kép, de úgy válik egyre gyanúsabbá, hogy még bizony elég sok piszok lehet azon a lencsén.
Ma egy olyan feladatot kapsz, ami egy lehetőség, hogy folyamatosan tisztuljon a lencséd.
Kezdd el megismerni magad!
Ne félj, hogy mit fogsz látni, legyél kíváncsi és elfogadó magaddal.
Az egyik működő módszer önmagad megismerésére az, ha elkezded megfigyelni magad. Miről szól az életed, milyen szituációkban hogyan működsz, milyen hibákat követsz el rendszeresen, egyáltalán mire hiszed azt, hogy hiba és mire azt, hogy nem stb. stb.
Egy tervezőnapló vezetése segít ránézni az életedre olyan módon, ahogy eddig nem tetted, ezért ha tudatosan használod, segít az önismereted fejlesztésében is.
Ez egy lehetőség, ami nem is biztos, hogy tetszeni fog neked, ezért a feladatod legyen csak annyi, hogy fel tedd magadnak a kérdést: Mit tehetek ma azért, hogy jobban megismerjem magam?
Minél jobban megismered magad, annál önazonosabban tudod élni az életedet, és mivel ez a természetes állapotod, pihentebben fogod megélni a hétköznapokat.
A tegnapi nap egy komplex témát említettünk, ezért ma csak egy kiegészítést hoztam hozzá.
Amikor elkezded megismerni magad, figyelj arra, hogy mire és milyen mértékben vagy érzékeny, hol vannak a határaid.
Csak, hogy érthető legyen a feladat, legyen itt egy példa is: amikor egész nap zenét hallgatsz, estére zsibong a fejed, nem találod magad. De alapvetően szereted a zenét, ezért eddig nem is láttad az összefüggést, megszoktad, hogy egész nap szól valami. Ezért most elkezded megismerni magad: mikor, milyen hosszan, milyen jellegű zene az, ami még feltölt, és mikor válik ez a kikapcsolódás energiaelszívóvá.
A zenehallgatás egy példa, de érdemes lesz az érzékenységed tekintetében is megismerni magad, és felvállalni, hogy egyszerűen neked sok minden nem jön be, vagy más keretek között jön be, vagy más (akár nem megszokott) dolgok meg bejönnek.
Mikor érezted magad legutóbb felszabadultnak?
Mikor érezted azt, hogy lehetsz az, aki vagy, nem félsz attól, hogy megítélnek, nem akarsz megfelelni az elvárásoknak, egyszerűen csak megélheted azt a lényt, aki vagy?
Azt vettem észre magamon, hogy az első lépés ehhez nagyon nehéz, mert olyan szinten fel lehet venni egy szerepet, hogy észre sem veszed, hogy ez a szerep, és az, aki valójában vagy, az nem ugyanaz.
Ne fáraszd magad azzal, hogy belebújsz valaki más bőrébe, és egy olyan életet alakíatsz ki magadnak, ami nem tesz boldoggá.
Ez az önazonos létezés egyik módja.
Megismerni magad.
Megismerni, milyen ember vagy most,
és milyen emberré szeretnél válni!
Mik a vágyaid? Hogyan képzeled el magad 5-10-30 év múlva?
El szoktál ezen tűnődni néha?
Nagyon könnyű mókuskerékbe kerülni és futni ugyanazokat a köröket, ha nincsenek kapaszkodóid, amik segítségével ki tudsz szállni a kerékből.
Az egyik ilyen kapaszkodó az, ha foglalkozol a jövőképeddel.
Nagyon fárasztó tud lenni, amikor azt érzed, hogy nem haladsz előre.
Ugyanakkor, ha látod magad előtt, hogy mit szeretnél elérni, az motiváló és lelkesítő tud lenni, és mint minden olyan szokás, ami segít, hogy ne fáradj el, vagy ne fáraszd le magad mentálisan és lelkileg, az pihentetően hat.
Jövőkép, és célok, ezek lesznek a kapaszkodóid, ezek adják az irányt a tervezéshez, életed vezetéséhez és szervezéséhez.
A mai feladatod az lesz, hogy gondolkodj el ezen: milyen életet szeretnél?
A napi pihentető szokásod része lehet, hogy rendszeresen belehelyezkedsz a jövőbeli –álmaid életébe, és a napjaidat meghatározza az a kérdés, hogy „mit tehetnék ma, hogy ilyenné váljon az életem?”.
Ha te is szeretted (anno? most is?) a Jóbarátok című sorozatot, akkor talán nem ismeretlen ez a kijelentés:
„Miért van minden máshol?”
Te hogyan reagálnál, ha arra mennél haza, hogy a párod tetőtől talpig kitakarította a lakást?
„Jajj, de szuper, nekem ezzel már nincs dolgom és csillog a lakás!”
Esetleg fenntartás lenne benned, hogy „hát, biztosan nem csinálta meg olyan alaposan a takarítást, mint ahogy szeretem, ezt és ezt megcsinálom holnap..”
Netalántán úgy, mint Monica az említett sorozatból, aki csak azt vette észre, hogy az egész lakásban pár centis eltérésekkel máshogy áll a bútor, esetleg egy-két tárgy máshol is van, és cseppet sem örült, hogy valaki levette a válláról a terhet.
Egy sorozatban lehet vicces a kontrollmánia, de a való életben cseppet sem pihentető szokás.
Ma nem is kapsz más feladatod, csak azt, hogy figyeld magad napközben és írd fel magadnak, amikor felfedezed magadban, hogy kontrollálni szeretnél valamit. Majd egy nyugodt pillanatban nézd végig a listádat és elemezd ki! Melyik szokás az, ami inkább megkeseríti az életedet, mint hogy könnyedebbé tenné?
Ha sok olyan feladat van otthon és akár a munkádban is, amit „csak te tudsz jól elvégezni”,
ha többször érzed, hogy „ez csak így lenne jó”,
ha nem bírod elviselni, ha valami nem úgy van , ahogy te azt elképzelted,
akkor ez mind biztos jele annak, hogy szereted kontrollálni az életedet.
A kontrollnak is megvan a helye, nem ellene szólok, és lebeszélni végképp nem akarlak, csak gondold végig, hogy nem lennél-e pihentebb, ha el tudnád fogadni mások segítségét, ha kevesebb dolog lenne, amit csak te csinálhatsz meg (jól), és akkor is jó, ha kevésbé olyan tökéletes, mint amikor te csinálod.
Az életmódunkat a szokásaink összessége nagymértékben meghatározza.
A szokásaink azok, amiket gondolkodás nélkül, így a legkisebb energiabefektetéssel elvégzünk. Az Örömteli életszervező programban 8 héten keresztül építjük az örömteli szokásainkat, és egy egész hetet külön foglalkozunk is a szokásokkal, és a Füzettel az életem klubban is előkerül a téma (van is fent egy 21 nap egy új szokásért nevű kihívás).
Már 28 napja dolgozol a pihentető szokásaidon, 28 ötletet hoztam számodra eddig, hogy mitől telhetnének a hétköznapok pihentetőbben. Ma egy jolly joker napot tartunk!
Gondold végig az elmúlt napok feladataid. Már annyi mindent meséltem a témáról, hogy mára biztosan érzed, hogy ez nem csak arról szól: aludj többet.
Vajon mi az a szokás, ami a te életedben az elhangzottakon túl pihenést hozna. Mi az, amit ha csinálnál, vagy pont ellenkezőleg, nem csinálnál, akkor pihentetőbben telnének a hétköznapjaid?
Akár ilyen apróságokban és praktikus dolgokban is gondolkodhatsz, mint hogy
Mindennek látszólag semmi köze a pihenéshez, de ha azt nézed, hogy nem dolgozol kétszer, nem terhel mentálisan az el nem végzett feladat, stb, akkor azért mégis csak a témánál vagyunk.
A mai feladatod az lesz, hogy válaszd ki a te személyre szabott pihentető szokásodat és a következő (legalább) 21 napban figyeld, hogy megvalósuljon. (Erre például tökéletes a klubban lévő kihívás, ami napi motiváló üzenettel tart téged úton, az új szokásod kialakításához.).
Hihetetlen, eljött a 30. pihentető szokásnak az ideje!
Hogy érzed magad? Könnyebb elhinni, hogy ki tudsz építeni magadnak olyan hétköznapokat, amik pihentetőbben hatnak, mint ahogy eddig megélted őket, vagy ha el is fáradsz, az, az a kellemes fáradtság, ami elégedettséggel tölt el?
Hogyha még ez utóbbi gondot okoz neked, akkor a mai feladat neked szól!
Mára azt a feladatot kapod, hogy vedd fel az öngondoskodás szemüvegét!
Lásd az egész napodat, az összes feladatodat azon keresztül, hogy hol van ebben a gondoskodás, hogyan gondoskodsz önmagadról általa?!
Tedd fel magadnak ezt a kérdést többször a mai nap: Hogyan gondoskodom magamról ezen a feladaton keresztül?
Élvezd, ahogy elkezdesz más szemszögből tekinteni az életedre, és ahogy kitágul a világ!
Amikor áldozatnak érzed magad a saját életedben, amikor minden feladat kapcsán azt érzed, hogy neked ezt EL KELL végezni, az rettentő fárasztó és cseppet sem pihentető.
Sőt, azt érezheted, hogy az életed kínszenvedés, az egész csak történik veled, nincs szabad akaratod.
Ennek nem kell így lennie.
Az egyik, amit meg tudsz tenni az az, hogy elkezdesz változtatni azon, ahogy önmagadról, az életedről gondolkodsz, ahogy hozzáállsz a dolgokhoz
Az Örömteli életszervező program első hetében csak ezzel a két témával foglalkozunk, és így történhet meg az, hogy úgy válik könnyedebbé minden egyes hétköznap a résztvevők számára, hogy nem lett kevesebb feladat, és valójában gyakorlatban semmit sem csinálnak másképp.
Elérkeztünk a Pihenés kihívás utolsó feladatához, és az utolsó szokáshoz, amit a pihentető hétköznapok kialakításáért javasolok Neked.
Hálásan köszönöm Neked, hogy itt voltál velem ezekben a napokban, olvastad a történeteimet, az általam javasolt feladatokat, és megtettél magadért annyit, hogy nyitott voltál újfajta nézőpontokra.
A következő időszakban se hagyd félbe ezt a szokásodat, amit az elmúlt napokban kialakítottál – minden nap tölts pár percet azzal, hogy olyan dolgokkal foglalkozol, amik jótékonyan hatnak az életedre, ami által a magad képére formálhatod azt, és olyan változásokat indítasz be, amik a boldogságodat szolgálják. Az önfejlesztés napi szokássá tétele nem csak pihentetőbb hétköznapokat eredményezhet, hanem egy elégedettebb életet is ki tudsz alakítani általa.
Az elmúlt napokban többször említettem az Örömteli életszervező online élő programomat, ami egy olyan önfejlesztési lehetőség, amivel a klub mellett támogatni tudlak téged, ha olyan életet szeretnél kialakítani, amit szeretsz élni.
Ha eljátszol azzal a gondolattal, hogy megtámogatod magad egy 8 hetes online élő programmal, hogy egyszer és mindenkorra olyan rendszert alakíts ki az életednek, ami a káoszból kiutat mutat, és amire életed végégig támaszkodhatsz, akkor ez milyen érzés most számodra? Könnyű, vagy inkább nehéz?
Lehet, hogy most hív téged, hogy folytasd velem tovább, és az is lehet, hogy nem. Szeretném, ha tudnád, hogy bárhogy döntesz, ha amellett döntesz, ami most neked könnyű, akkor a saját önazonos utadat járod. Több csodás motiváló embert lehet követni az önfejlesztés témában, keresgélj addig, míg megtalálod azt, aki most a legtöbbet tudja adni neked!
Hogyha az elmúlt napokban abban is tudtalak inspirálni, hogy nyugodtan dönthetsz minden helyzetben magad mellett, és hozzá tudtam tenni az életedhez, azért igazán hálás vagyok neked!
Az önfejlesztés mellett a teremtés az, ami éltet, és hogy van közönség, akit inspirálhatok ezzel, az tényleg hálával tölti el a szívemet.
Mára, az utolsó feladatként ezt adnám át neked!
Merítkezz meg a hála érzésében többször egy nap!
Elmesélem így zárásként az én utamat a hála kapcsán, hátha inspirál a történetem arra, hogy ne feladatként éld meg ezt az utolsó eszközt.
Sok-sok évvel ezelőtt halottam arról, hogy milyen pozitívan befolyásolja a hála az életedet, a közérzetedet. Aztán a Bullet Journal kapcsán is belefutottam többször a hála-listába.
Írj fel esténként magadnak 3 dolgot, amiért hálás lehetsz.
Szerintem ez egy szuper eszköz, ha jól használod. Ha nem egy újabb kipipálandó feladatot látsz ebben a listaírásban. Ha nem csak fejből listázol, hanem át tudod érezni és szívből jön.
Volt, hogy rendszeresen listáztam a hálám, volt, hogy csak alkalmanként, a csíráját, ennek a folyamatnak a lényegének mindenesetre így is elültettem.
Az áttörés azonban nem ekkor történt meg.
Ahogy szinte egyik napról a másikra végbement bennem egy változás, elkezdtem megérteni és megteremteni a saját valóságomat, a világ működését, elkezdtem változtatni a gondolkodásmódomon, nyitottá váltam és újjáépítettem magamat, az megváltoztatta azt is, ahogy a hálát megélem.
Már nem szükséges figyelnem rá, hogy hálás legyek, hanem az vagyok. És ez a hála a nap bármely időpontjában, bármivel kapcsolatban fel tud törni bennem, és ilyenkor azon túl, mélyen átjár ez az érzés, végtelen békét is érzek. És ez valójában csodás.
Kívánom, hogy váljon neked is szokásoddá, hogy megmerítkezel többször egy nap ebben az érzésben, mert mi is lehetne pihentetőbb szokás, mint a béke, szeretet és nyugalom tere!
Köszönöm, hogy aktívan velem tartottál a 31 nap során!
Örülnék, ha megírnád a véleményedet egy válaszlevélben, hogyan tetszett Neked ez a 31 napos email sorozat, mi volt a legjobb része, mi az, amit máshogy csinálhattam volna, mi az, ami most számodra a legtöbbet adott!
Köszönöm! Cili
A Pihenés, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.
