Ünnepi tervek

Legyen szó akár karácsonyról, húsvétról, egy családi szülinapról, a tervezés nyugodtabbá teszi a felkészülést és az ünnepet egyaránt. A következőekben ráhangolódunk az ünnepre szándékaink megtalálásával, terveink elkészítésével, és még a füzetünket is ünneplőbe öltöztetjük.

Itt láthatod a tervezés főbb lépéseit. Az egyes pontokra kattintva rögtön a megfelelő résznél találod magad, így bármikor félbemaradtál a folyamattal, ott tudod folytatni, ahol abbahagytad.

Ne lepődj meg a kérdések láttán. Hiszem, hogy sablonok kitöltése helyett a saját terveid elkészítése és használata sokkal gazdagabbá teszi az életedet. A kérdések segítik a saját utad megtalálását.

Ahogy mindenre, úgy a tervezésre is igaz, hogy ne a tökéletesre törekedj. Csak csináld! Úgy, ahogy elsőre sikerül, pont jó. Engedd el azokat a kétségeket, hogy „jó-e így?”, „jól csinálom?” . Annyira legyen részletes a terved, amennyi időd most engedi. Ha tologatod magad előtt, azt várva, hogy majd, amikor több időd lesz, készítesz egy jó kis tervet, értékes napokat veszítesz, és a végén kapkodva végzed majd a feladatokat. Szóval, amint eszedbe jut, hogy felkészülj az előtted álló ünnepre lelkileg és fejben is, a teendőid összeírásával, akkor ülj le és szánj pár percet annak átgondolására. Az sem gond, ha egyszerre nem tudsz végigérni a folyamaton, majd a következő alkalommal (holnap, holnapután) folytatod.

Szóval hajrá! Tervezni jó! És még egy kevésbé jó, vagy hiányos terv is jobb, mint amikor nincs terv! (Erről majd a második részben térek ki.)

Milyennek szeretnéd látni az ünnepet?

Már biztosan hallottad, hogy nincs terv cél nélkül. Logikus, ugye? Hogyan tudnád, merre kell menni, ha nem tudod, hova akarsz eljutni?

Kezd a tervezést azzal, hogy meghatározod, hova szeretnél eljutni! Milyennek szeretnéd látni magadat és a szeretteidet az ünnepen?

Hogyan érzitek magatokat, milyen a hangulat, mit csináltok, milyen a környezet, kik vannak jelen, mit esztek-isztok stb?

Néha könnyebb meghatározni, hogy mit szeretnénk az eddigi tapasztalataink alapján, így viszonyítási alapként végiggondolhatod azt is, hogy az elmúlt ünnepek hogyan teltek, mi jut eszedbe róluk, ha visszagondolsz, mi volt jó benne és mi volt, ami kevésbé sikerült jól.

Milyen hagyományaitok vannak, ezek közül, mi az, amit te valóban tovább szeretnél vinni, és milyen új hagyományokat szeretnél megteremteni.

Fontos, hogyha az ünnepek alatt nem egyedül vagy, akkor ebbe az ötletelésbe vond be a többieket is. Egy friss párkapcsolatban, vagy akár meglévő pároddal, növekvő gyerekeiddel, családtagjaiddal együtt gondoljátok végig, ki mit szeretne, hogyan szeretné megélni az előttetek álló ünnepet.

Ugyanúgy, ahogy a füzetünkben, szerintem itt is fontos, hogy merjünk rugalmasan reagálni az aktuális igényeinknek megfelelően. Például, ha eddig az volt a szokás, hogy a december 24-ét a szüleidnél töltitek, de most azt érzed, azt érzitek, hogy neked és a szűkebb családodnak jobb lenne szűk körben, otthon tölteni a Szentestét, akkor időben jelezve, erre mindenki készülni tud, és meg tudjátok beszélni, hogyan lenne jó, mindenkinek. Ha eddig elutaztál, de most otthoni nyugalomra vágysz, ha eddig visszafogott ünneplés volt, most pedig nagy csinnadrattára vágysz, ha eddig nem akartál egyedül lenni, most pedig egyedül szeretnéd tölteni az ünnepet, vagy csak arra vágysz, hogy minden ugyanúgy történjen, mint szokott, az mind teljesen rendben van így.

Azt is gondold végig, hogy te mit vársz magadtól, hogyan szeretnéd megélni az ünnepet. Azzal, hogy megismerted a veled együttélők vágyait, azzal együtt tudsz alakítani a magaddal szemben támasztott elvárásokon is. Ami leginkább arról szokott szólni, hogy enyhítesz rajtuk. Általában ugyanis ilyenkor szokott kiderülni, hogy a többiek egyáltalán nem azt várják el, hogy csillogjon a lakás, hétfogásos ebéd legyen, minden kérésükre ugorjál, hanem azt szeretnék, hogy nyugodt és boldog legyél. Hogy lássák rajtad, jól érzed magadat. Sőt, akkor is érezheted magadat jól, és alakíthatod a feladataidat úgy, hogy magadra is legyen időd, ha a többiek azt várnák tőled, hogy minden makulátlan legyen. A magad felé támasztott elvárások meghatározása is legyen az ünnepi készülődés része, így hát azt is gondold végig, hogyan szeretnéd megélni az ünnepet.

Az ünnepre való készülődés része az is, hogyan hangolódsz az ünnepre, maga a készülődés, milyen hangulatban telik, mivel tudod fokozni a várakozást, vagy mivel tudod már a várakozást is ünnepi fénybe emelni.

Feladat:

A fenti leírás alapján, gondold végig, hogyan szeretnéd látni az ünnepet. Ezt többféleképpen megteheted, kedvednek és a rá szánt idődnek megfelelően:

Ez lehet csak annyi, hogy leülsz a kávéddal és a teáddal és elmélázol ezen.

Nyithatsz egy gyűjteményt a füzetedben és elkezded kiírni az összes gondolatot cenzúrázatlanul, ahogy éppen eszedbe jut.

Végiglapozgatod a régi fényképalbumokat, milyen érzés visszagondolni az elmúlt ünnepekre, mit szerettél benne és mit nem. Ebbe bevonhatod a családtagjaidat is, és együtt beszélgethettek a fényképekről, így jobban megismered, számukra mi a fontos, és mi a lényegtelen.

Készíthetsz egy családi hagyományok táblát, ahova felírod, felragasztod, felrajzolod, milyen apró mozzanatok hozzák el az ünnep fényét.

Készíthetsz különböző témájú gyűjteményeket, amikben összegyűjtöd, milyen zenék, filmek, könyvek, programok járulnak hozzá az ünnepre hangolódáshoz, milyen lenne az álomnapirended az ünnep során, hogyan nézne ki az otthonod stb.

De akár egyetlen egy mondatban is összefoglalhatod magadnak, miként szeretnéd megélni az ünnepet, mi lenne a legfontosabb, aminek teljesülnie kellene.

A szereped tisztázása

Egy ünnep megszervezése nagyon sokrétű feladat, ezért magát ezt a szervezést kezelhetnénk akár projektként is. És mint minden projektnek, ennek is kell, hogy legyen egy felelőse. Még ha mindent közösen is csinálsz a pároddal, akkor is az egyikőtök egy kicsit jobban átlátja a feladatokat, valahogy jobban kezében van az irányítás. Az esetek nagy többségében a központi szerevező erő maga a nő. Egyszerűen ők jobban átlátják a sokrétű feladatokat, és ez nem jelenti azt, hogy ez minden esetben így van.

Első lépésként tisztázd, hogy ki a felelős az ünnep megszervezésért. Te? A Párod? Anyukád, vagy Apukád? Esetleg Gyermeked?

Ha nem te vagy a központi szervező erő, akkor érdemes tisztába kerülni, hogy milyen feladatok hárulnak rád, hogyan tudod kivenni a részed a felkészülésből, a lebonyolításból.

Ha te szervezed az ünnepet, akkor arra érdemes majd figyelned, hogy mely feladatokat kinek tudod kiadni, és melyek lesznek azok a feladatok, amiket te fogsz elvégezni.

Tudom, nagyon nehéz kiengedni a kezedből az irányítást, és elfogadni, hogy ha más csinál meg egy feladatot, az nagy valószínűséggel másmilyen lesz, mintha te csinálnád. De a más, nem jelent egyet a rosszabbal! És cserébe gondolj arra, hogy mennyire jó érzés csapatban dolgozni! Amikor közösen hoztok létre valami szuper dolgot, jelen esetben egy kellemes-hangulatos ünnepet, az egészen más élmény, mintha egyedül érted volna ezt el. A csapat tagjai érzik, hogy szükség van rájuk, hogy amit csinálnak, az jó,  hogy ők is hatással vannak az ünnep alakulására és nem csak alávetik magukat egy kész forgatókönyvnek, nem csak úgy történnek velük a dolgok. Ha nem egyedül töltöd az ünnepet, vond be a szeretteidet is az ünnepre készülődésbe. Együtt töltitek az ünnepet, készüljetek rá együtt.

Feladat:

Tisztázd, hogy ki a felelőse az előtted álló ünnepnek, mi lesz a te szereped, mi a te feladatod.

Ha te vagy a felelős, szervezés során a feladatokat oszd el a résztvevők között, képességeiknek megfelelően. Tudd, hogy mi az a feladat, amit majd neked kell elvégezned, és mi az, aminek az elkészültét majd csak ellenőrizned kell. Ezt a kétfajta feladatot kezeld külön.

Mennyire szeretnél rákészülni a tervezésre?

Egy tervet el lehet készíteni messzemenően részletesen, vagy a főbb feladatokra koncentrálva.

Jó, ha tisztában vagy vele, hogy mely feladatok épülnek egymásra (például hiába szeretnéd korán elkészíteni a süteményt, mert még jót is tesz neki, hogy áll pár napot, ha nem vásároltál be hozzá), illetve van-e valami konkrét határideje az adott feladatnak (például legalább két héttel az ünnep előtt meg kell rendelned az ajándékot, hogy biztosan megérkezzen a várva várt nap előtt).

Egy részletes terv esetében határozd meg magadnak az összes nagyobb feladat alá tartozó alfeladatot is, majd ezeknek az apróbb feladatoknak találd meg a naptáradban a megfelelő időpontot. Ebben az esetben már most tudni fogod, hogy melyik nap mit kell tenned az ünnep végéig bezárólag. Jellemzően minél távolabb van az ünnep, annál nagyobb eséllyel borul egy ennyire részletes terv, viszont pontosan látni fogod magad előtt, hogy mikor mit kell majd tenned. Ez pedig nyugodtsággal fog eltölteni, látod magad előtt, hogy meg tudod valósítani, amit elképzeltél magadnak.

A főbb feladatokra koncentráló terv a részletes teendőlisták helyet egyfajta haladási terv. Melyik nap, melyik héten, milyen feladatcsoportokat kellene elvégezni, min lesz a fókusz. Ebben az esetben nem határozod meg előre, hogy melyik nap, milyen teendőket kell elvégezned, csak azt írod fel magadnak, hogy mivel kell haladjál. Hogy ez pontosan miből áll, azt csak a heti tervezed készítése kapcsán, vagy a napi terved készítése során fejted ki. Tehát például ha 4 hét van karácsonyig, a négy hét között elosztod a főbb feladatokat. Ennek során az egyik hét a beszerzésé lesz. Ennek a hétnek az elején, vagy az előtte lévő vasárnap végiggondolod, miket kell megvásárolnod, vagy ha már van egy beszerzési listád, akkor azt figyelembe véve tervezed meg a hetedet. Milyen boltokba kell elmenni, mit hol és hogyan tudsz megvásárolni, és ezt a heti programodhoz igazítva osztod be a teendőid mellé.

Amit mindkét esetben vegyél figyelembe, hogy a pihenés, az énidős tevékenységeid ugyanúgy szerepeljenek a terveid részeként, mint a „látható” feladataid. Ez fogja biztosítani, hogy ünnepre ne nullázd le magad, és ne a pihenés legyen a fő cél az ünnep alatt, hogy „végre letett a feneked”, hanem az, hogy te is átéld a csodát.

Mindig hagyjál időtartalékot, hiszen előfordulhatnak láthatatlan, nem várt események. Néha egy-egy feladat elvégzése több időt vesz igénybe, mint gondolnánk, vagy valami akadályoztatni fog bennünket, hogy bele tudjunk kezdeni a feladatba.

Feladat:

Figyeld és vizsgáld meg magad, hogy számodra mi válik be jobban, mi passzol hozzád jobban:

  • ha már a legelején egy pontos menetrend van a kezedben, és nincs más dolgod, mint azt követni?
  • ha körülbelül látod magad előtt, hogy melyik héten, melyik nap mit kell megtenned, és majd az adott nap/hét előtt tervezed meg pontosan az apróbb feladatokat?

Van, akit nyugalommal tölt el a pontos keretek felállítása, van, akit feszélyez egy szigorú menetrend. Te melyik csoportban tartozol?

Ha egyiket sem érzed jobbnak vagy rosszabbnak a másiknál, akkor jelenlegi hangulatodnak megfelelően döntsd el, most milyen tervet készítesz. A következő feladatokat ennek tükrében végezd el.

Kerülj tisztába az idővel!

Sosincs késő tervet készíteni, azonban a rendelkezésedre álló idő hatással van a terveidre.

Először is, tudnod kell, hogy hány nap, vagy hány hét van hátra az ünnepig. Egy-két hónappal karácsony előtt például egészen máshogy állsz neki a tervezésnek, mint két héttel előtte. Ha két napod van megszervezni egy szülinapi ebédet, akkor máshogy állsz neki, mint egy héttel előtte.

Másodszor azt kell tudnod, hogy a hétköznapi feladataid mellett mennyi extra időt tudsz rászánni az ünnepi készülődésre. Az előtted álló időszakot figyeld meg a meglévő havi/heti terveid alapján. Milyen extra programjaid vannak, azok mennyire vannak hatással az energiaszintedre, milyen időszak következik a munkahelyeden – hajtósabb vagy lazább, stb.

A rendelkezésedre álló idővel lehet egy kicsit csalni, ha a szokásos feladataiddal kapcsolod össze az ünnepre készülős feladatokat. Ilyen lehet a bevásárlás, takarítás, mosás, lakásdíszítés, az énidőd fajtája, a gyeremekeiddel és pároddal töltött idő milyensége.

Feladat:

Határozd meg, hány napod van az ünnepig. Mit mutat a naptár?

Gondold végig, hetente vagy naponta mennyi extra időt tudsz felszabadítani, hogy a hétköznapi feladataid elvégzése mellett az ünnepre készülésnek is meg legyen a maga ideje.

Azt is gondold végig, milyen feladataidhoz tudod hozzákapcsolni az ünnepet előkészítő feladataidat?

Ha úgy érzed, hogy nagyon kilátástalan a helyzet, gondolkodj vészmegoldásokban. Van lehetőséged kivenni egy szabadnapot a nyugodt felkészülés érdekében? Tudsz alkalmi segítséget kérni a rutinfeladataid elvégzésében, vagy az ünnepi előkészületek során? Át tudsz adni feladatokat a munkahelyeden, hogy kevésbé legyél leterhelt az ünnepi készülődés során?

Ha tisztába kerülsz a rendelkezésedre álló időddel és lehetőségeiddel, tudod koordinálni, hogy a felkészülés nyugodtan teljen. Lejjebb tudsz adni az elképzeléseidből, vagy több mindent szervezel ki másnak.

A tervezés lehetséges módjai

Mielőtt a terveid megjelennek a füzetedben, érdemes átgondolnod, hogy hova fogod felírni azokat, milyen módon fogod elrendezni őket és hogyan írod fel magadnak őket. Mielőtt mindebbe belekezdesz, kezd el gondolatban csoportosítani a feladataidat, határozz meg kategóriákat hozzájuk, ez segítségedre lesz a feladataid rendszerezésében és átlátható vezetésében.

A kategóriák

Bármilyen ünnepre készülsz, előbb vagy utóbb meg fogod figyelni a feladatok egyfajta ismétlődését. Ugyanazok a feladattípusok kerülnek majd elő, esetleg lesz egy-két újdonság, vagy kicserélődik valami. Ezeket a feladatcsoportokat hívjuk most kategóriáknak, vagy témáknak.

Ilyen lehet

  • az ajándékok, meglepetés (kitalálása, beszerzése, csomagolása)
  • programok
  • háztartási teendők
  • bevásárolni valók
  • főzés/sütés  és a menü kitalálása
  • hangulatteremtés, díszítés, dekoráció
  • ráhangolódás
  • utazással kapcsolatos teendők
  • stb

A kategóriák végiggondolása egy megfelelő alap lesz a terveid elkészítéséhez.

Hova írod fel a füzetedben a terveidet?

Két helyre tudod felírni őket. Vagy a meglévő tervezőoldalaid részét képezik az ünnepre készülődés lépései, vagy külön tervezőoldalakat hozol létre nekik.

Ahhoz, hogy az ünnepi terveid a meglévő tervezőoldalaidra kerüljenek be, az kell, hogy el legyenek készítve ezek az oldalak, és legyen bennük elegendő hely az extra feladatoknak. Tehát a havi terveződ és a heti terveződ elkészítése során már erre is figyelned kell. Ezen tervezőoldalak elkészítésénél azt is vedd figyelembe, hogy majd konkrét naphoz fogod beírni az extra teendőket, vagy csak a határidőket jelölöd a naptárban, de a teendőket a havi / heti teendőlistába írod be

Az ünnepi terveidnek külön tervezőoldalakat is létrehozhatsz. Ez lehet egy naptár, amiben kizárólag az ünnepre hangolódás lépései, az ünnepre készülődés feladatainak határidejei szerepelnek, ami kiegészül különféle teendőlistákkal.  De az is lehet, hogy eleve csak gyűjteménylistákban gondolkozol.

Milyen módon írod fel őket?

Ömlesztve, vagy kategóriánként? 

A tervezőoldalon el tudod rendezni a feladataidat kategóriánként csoportosítva.  Ilyenkor a terveződben a sorok jelölik a napokat, akkor az oszlopok kapnak egy-egy kategóriát, ha epdig az oszlopok vannak a napokkal megjelölve, akkor a sorokat nevezed el egy- egy kategóriáról.

A gyűjteményed lehet egy ömlesztett lista, amiben minden szerepel, amit az ünnepre készülődés során meg kell tegyél, de az is lehet, hogy a már korábban említett kategóriák szerinti csoportosításban írod fel a feladataidat.

 

Hogyan írod fel a teendőidet?

A feladatlistákat könnyebb lesz kezelni, ha egyértelmű jelöléssel látod el az elemeit és pontosan tudod mindenről, hogy mikor lesz dolgod vele, mi lesz a dolgod vele.

Jelöld a listában, hogy pontos időponthoz köthető feladat (például ha időpontra kell menned átvenni a tortát a cukrászdába), vagy te határozhatod meg, hogy mikor végzed el azt.

Írd fel, hogy van-e határideje, milyen határideje van, mikorra szeretnéd, hogy teljesüljön.

Gondold végig, mennyi időbe fog telni a teljesítése.

Jelöld, hogy mi az, amit már sokkal korábban is elvégezhetsz (például szülinapi gyertyák beszerzése), és mi az, amit utolsó pillanatban kell elvégezzél (gyertyák feltétele a tortára).

Mi az, amit házon kívül kell megtenned (megrendelt ajándékok személyes átvétele), és mi az otthoni feladat (ajándékok becsomagolása).

Mi az, ami a te feladatot elvégezni, és mi az, aminek csak a teljesültét kell ellenőrizned.

Mi az, amit össze tudsz kötni a megszokott rutinfeladataiddal (ünnepi terítő kimosása), és mi az, amire extra időt kell rászánjál (karácsonyfa feldíszítése).

Hogyan fogod jelölni az elvégzett , a folyamatban lévő és a hátra lévő feladatokat?

 

Feladat:

A fenti szempontokat figyelembe véve határozd meg magadnak, milyen kategóriák, milyen csoportosítások jellemzik az ünnepre való felkészülésedet.

Döntsd el, hogy a meglévő tervezőoldalaid részét képezik az ünnepi teendőid, vagy külön tervezőoldalakat hozol létre. Ez utóbbit választva lesz-e benne tervezőoldal, és/vagy gyűjteményoldal.

Találd ki, milyen információkat írsz fel a feladataiddal együtt, és hogyan fogod jelölni őket.

(Ha új jelölést vagy szimbólumokat használsz, ne felejts el hozzá egy jelkulcsot készíteni.)

Ünnepi tervek a rutinjaid részeként

Hiába írod fel a teendőidet a füzetedben, ha elfelejtesz rájuk pillantani, vagy nem veszed őket figyelembe a napi terveid átgondolása során.

Ha a meglévő tervezőoldalaid részét képezik az ünnepi tervek, akkor viszonylag könnyű dolgod van, hiszen már megszoktad, hogy a napi terved készítésekkor ezeket az oldalakat is figyeled.

Ha új oldalakon készítetted el az ünnepi terveidet, akkor viszont figyelned kell, hogy ezeknek az oldalaknak a használata is beépüljön a rutinjaid közé. 

Először is, döntsd el, hogyan fogod használni ezeket az oldalakat:

  • Átírod belőlük az aktuális feladatokat a havi és/vagy heti terveződbe, és innen kerülnek majd be a napi terveid közé.
  • A napi terveid készítése során a havi/heti terveződ mellett ezeket az oldalakat is figyelni fogod és rögtön a napi tervezőbe kerülnek bele.
  • A napod során nem csak a napi terveződet( vagy ennek  híján a heti terveződet) figyeled, hanem az ünnepi tervezőoldalaidat és innen is szemezgetsz, de innen nem írsz át semmit a napi terveződbe. Figyeled, hogy a meglévő feladataidat mivel tudod kiegészíteni az ünnepi listáról. (Például a szokásos heti takarítást megtoldod egy fél órával, és egy helyiséget alaposabban is kitakarítasz.)

Feladat:

Számodra melyik megoldás az ideális? Inkább azt szereted, ha minden egy helyen van, és nem bánod, ha ez többszörös átírással jár, vagy nem szereted átírogatni a dolgokat és nem bánod, ha több oldalt is nézned kell a napod során?

Ezt figyelembe véve gondold végig a füzetvezetési rutinjaidat.

A terveid megjelenése a füzetedben

Most már sok mindent tudsz arról, hogy milyennek szeretnéd az ünnepet, milyen szereped van annak lebonyolításában, mennyire szeretnéd pontosan elkészíteni a tervedet, mennyi időd van a feladataid megvalósítására, hogyan fognak a terveid megjelenni a füzetedben és milyen füzetvezetési rutinokat kell mindehhez beépíteni a hétköznapokban.

Eljött az ideje, hogy a terveid elkészüljenek, hogy a terveid megjelenjenek a füzetedben.

Ennek kétféleképpen tudsz nekiállni. Vagy egy külön lapra (vagy a füzetedben egy gyűjteményoldalra) elkezded kiírni az összes összes feladatot, teendőt, programötletet, gondolatot, ami az ünnepel kapcsolatban eszedbe jut, és majd innen kerülnek át a jegyzeteid a megfelelő helyre. Vagy elkészíted a tervezőoldalakat és rögtön a megfelelő helyre írod be a feladataidat. Ez utóbbi leginkább akkor megvalósítható, ha kategóriák szerint csoportosított gyűjteményoldalakban gondolkozol.

Ha szeretnél valamilyen egységes megjelenést adni a füzetednek, akkor azt most érdemes átgondolnod.

Legyen-e valamilyen rajz, ha igen, mekkora, te rajzolod-e vagy beragasztod valahonnan?

Elkülönüljenek-e ezek az oldalak a többi oldaltól színben, megjelenésben?

Hogyan jelölöd meg az oldalakat, hogy rögtön megtaláld őket, amikor szükséged van rájuk? Van több könyvjelző a füzetedben, és az egyiket most ide teszed? Ragasztasz egy lapjelölő fület ezekre az oldalakra, esetleg valamilyen más oldaljelölést használsz (színezést, washiszalagot)?

A fejlécek hogyan fognak kinézni? Használsz-e valamilyen különleges betűtípust, megszokottól eltérő betűméretet, vagy színt? Készítesz-e keretet a fejléc köré, vagy valamilyen egyéb díszítést?

Feladat:

Állj neki a terveid elkészítésének.

Hogyan kezdesz neki? Rögtön a végeleges helyre írod, vagy először ömlesztve írod ki magadból, ami eszedbe jut.

Gondold végig, hogyan fognak kinézni a tervezőoldalaid és készítsd el őket. (Dekorációt nem csak előre, hanem utólag is tudsz készíteni a fennmaradó területekre)

Írj ki magadból mindent, ami első körben eszedbe jut az ünnepre való felkészüléssel kapcsolatban.

Ha külön lapra írtad először, akkor most vezesd át a jegyzeteidet a tervezőoldalakra.

Figyelj rá, hogy úgy fésüld össze a különböző teendőket egymással, hogy az időben megvalósítható legyen. Ne felejts el kalkulálni a rendelkezésedre álló idővel és a feladatok elvégzéséhez szükséges idővel.

A holnapi napi terveid elkészítése során, már ezeket a feladatokat is vedd figyelembe.

Legyen játékos a készülődés

Lehet, hogy hatékonyabban végzed a feladataidat, ha kapsz egy kis extra motivációt a füzetedtől.

Egy bingó nem csak az ünnepre hangolódásban tud segíteni, hanem a feladataid játékos követésében, vagy a mérföldkövek csekkolásában.

A várva várt ünnep eljöttét figyelve készíthetsz egy visszaszámlálót, amiben jelölöd magadnak, hány nap van még hátra a nagy eseményig.

A mérföldkövek, azaz a nagyobb feladatokkal történő haladásodat egy idővonalon is jelölheted. Szépen listázod egymás alá a fontosabb elvégezendő feladatokat és mindig jelölöd magadnak, hogy mennyit haladtál előre.

Jutalmazhatod magadat az elvégezett feladatokért matricák beragasztásával.

Készíthetsz egy listát kényeztető énidős feladatokról, és minden nagyobb elvégzett feladatcsoportért megjutalmazod magad eggyel küzülök.

Feladat:

Gondold végig, milyen játékos feladat tudna téged motiválni a feladatok elvégzésében, egyáltalán szükséged van-e erre.

Öltözzön ünneplőbe a füzeted

Az ünnepre hangolódást a füzeted kinézete is tudja erősíteni, és ehhez nem feltétlen kell nagy dolgokban gondolkodjál.

Választhatsz egy olyan színt, ami téged az ünnepre emlékezetet, és ezt most kiemelten használod a füzetedben.

Egy ünnephez illő washiszalaggal díszíted a füzeted szélét.

Csillogó filccel teszed ünnepélyessé a napjaidat a füzetedben.

Ünnephez illő matricákat, rajzokat készítesz a füzetedbe.

Más időszakban vezetett gyűjteményoldalaktól eltérő gyűjteményeket kezdesz el vezetni, például hálalistát írsz, emlékeket írsz fel.

Feladat:

Gondold végig, hogy a te füzeted hogyan öltözik ünneplőbe, egyáltalán, szeretnéd-e, hogy ünneplőbe öltözzön?