Észrevétlenül teremtő szokások

Nézz rá új szemszögből a szokásaidra és indulj el a megvalósítás útján.

 
Nem lesz ennél jobb alkalom, nem lesz jobb körülmény, mire vársz, hogy végre cselekedj?

Hogyan hozhatnád ki a helyzetből a legtöbbet? Hogyan tudnál jelen lenni, jó érzéssel jelen lenni a feladatok végzése közben?

Beazonosítani azokat a dolgokat, amiket ha nem teszel meg, az hátráltat téged a cselekvésben, a megvalósításban.

Azonosítsd be, hogy milyen cselekvések, milyen szokásaid hátráltatnak abban, hogy a fontosabb dolgok megvalósításába belekezdj.

Ahelyett, hogy halogatsz egy feladat elkezdését arra hivatkozva, hogy nincs elég idő rá, csak kezdj bele, és jutsz, ameddig jutsz.

Legyen szokásod, hogy kiterjeszted a perspektívádat, áthelyezed a fókuszodat a végső célra, és a rövid távú jutalmak helyett a hosszú távú hozadékra figyelsz, és ebből a térből cselekedsz.

Vannak nehezebb napok, van, amikor fáradtabb vagy – tanuld meg figyelni a tested jelzéseid és add meg neki, amit kér. Ha pihenést azt, ha odafigyelést azt. Ha most nem is valósítod meg azt, amit szeretnél, lehet, hogy pont ezzel éred el, hogy a következő nap könnyedébben tud elvégezni azt a feladatot, ami ma nem ment.


Az, hogy valójában mennyire vagy képes, akkor mutatkozik meg, amikor nincs más választásod, mint továbbmenni, de akkor tudod előhívni magadból az extra erőt, hogyha hiszel magadban, hogy képes vagy bármit megvalósítani.
Az vagy, amit hiszel magadról. Ami a személyiséged részév vált, azt csak akkor tudod levetkőzni, ha elhiszed magadról, hogy lehetsz más, és elkezded magad más emberként aposztrofálni.

Vágysz rá, de nem hiszed el, hogy jár neked
Sok esetben önmagunkat szabotáljuk azzal, hogy a vágyott dolgok/történések iránt van bennük egy belső gát, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak, miközben azt játsszuk el magunknak, hogy nem vagyunk képesek megvalósítani.

Hagyjál magadnak emlékeztetőket, hogy mit szeretnél megteremteni a munkáddal/ háztartással/ bármivel kapcsolatban. Ez az emlékeztető segít majd visszatalálni a belső motivációdhoz, és egy lelkesebb, könnyedebb térből megvalósítani a dolgokat az életedben.

Tedd szokásoddá, hogy nem az elvégzett/nem elvégzett feladatokkal, nem a végeredmény minősége alapján értékeled magad. Legyen egy újfajta mércéd, ami a feladatvégzés során megélt lehetőségekre helyezi a hangsúlyt: mennyire tudsz jelen lenni, lelkesedni, jó kedvű lenni, odafigyelni, elfogadni; és mennyire értékesek számodra azok a tevékenységek, amivel az idődet töltöd.

Köszönöm, hogy aktívan velem tartottál a 21 nap során!

Örülnék, ha megírnád a véleményedet egy válaszlevélben, hogyan tetszett Neked ez a 21 napos  sorozat, mi volt a legjobb része, mi az, ami most számodra a legtöbbet adott!

Köszönöm! Cili

A Teremtő szokások, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!