rend 30 nap alatt

Mai téma: A rend

Az első nap ebben a 31 napos rendrakásban egy kis bemelegítés lesz.

Nézd végig a témaindító videómat és válaszold meg magadnak a videó elején található kérdéseket!

Azonosítsd be, mit jelent számodra a rend, mi jut eszedbe róla, milyen érzéseket kelt benned a fogalom és mindaz, amit eddig hozzá kapcsoltál!

Hogyan viszonyulsz a rendhez, mennyire vagy rendszerető, milyen könnyen tartod fent a rendet?

Melyik az a területe az életednek, ahol ez nehezebb, és melyik az, ahol könnyebb?

Hol érzed legnagyobb szükségességét, hogy rend legyen? Hol feszít legjobban a rend hiánya?

Hangolódj a témára ezekkel a kérdésekkel, majd köteleződj el, hogy ebben a hónapban rendet teszel magad körül, önmagadban és a füzetedben!

Ha eddig még nem tetted, vezesd fel a napi/heti terveződben, a rendteremtésre szánt idődet!

Az előttünk álló 31 napnak pedig egy kis követőt is létrehozhatsz a füzetedben, jelölheted, hogy melyik feladatot olvastad át, melyik témánál hoztad meg a döntést, kezdted el, illetve fejezted be a „rendcsinálást”.

digitális rend

Mai téma: Oldalak, blogok, hírportálok, videók, ügyintézés, online vásárlás

A második napon az interneten fogyasztott tartalmainkat, és az online felület hasznos oldalait vesszük górcső alá.

1 – körülmények

Vizsgáld meg a jelenlegi szokásaidat. Mennyi időt töltesz online információszerzéssel, olvasással, videónézéssel? Milyen az online vásárlási szokásod? Milyen ügyeidet intézed az online felületen?

Konkrétan milyen oldalakat keresel fel? Hogyan találod meg őket? Mennyi időt töltesz velük?

Mi az, amit csak rossz szokásból nézel? Mi veszi el az energiát? Mi az, amit erőt és motivációt kapsz? Mi az, amitől hasznos információt kapsz? Mi kapcsol ki?

Mely oldalak értékesek annyira, hogy rá szánd az időd?

Vedd számba őket! Kezdd a rendszeresen felkeresett oldalakkal. A ritkán látogatott oldalakat nem kell név szerint megnevezned, elég, ha csak azt gondolod végig, hogy milyen típusú tartalmakat fogyasztasz.

2 – vágyak

Mennyi időt szeretnél az előbb említett internetes tartalmakkal tölteni? Mikor és milyen gyakran? Milyen célból keresnéd fel őket? 

Írj fel mindent, ami eszedbe jut a jövőbeli éned viselkedésével kapcsolatban!

3 – problémák

Hogy látod, milyen problémák, milyen nehézségek várhatóak ahhoz, hogy a vágyaid szerint működj?

Kíváncsi vagy és félsz, hogy lemaradsz valami újdonságról? Attól tartasz, hogy a társaságaidban nem leszel naprakész valamilyen témában (pl. celebvilág)? Inkább begyűjtesz rengeteg információt ahelyett, hogy csinálnád és ezekkel a tartalmakkal húzod az időt?

Ha felmerülnek ezek, vagy ehhez hasonló problémák, milyen megoldást tudnál nyújtani? Mivel győznéd meg magad?

4 – döntés

Mely oldalakat fogod követni?

Mikor szánsz rá időt?

Mennyi időt szánsz rá?

Miért fogod őket követni?

Mikor térsz el a most felállított szabályaidtól?

Szülessen meg a döntés!

5 – rendrakás

Ha használsz könyvjelzőket, kedvenceket, akkor a meghozott döntéseid alapján szelektáld át őket.

A kiválasztott oldalakat mentsd el a kedvenceid közé a böngésződben. Hozz létre számukra mappákat különféle kategóriákkal, pl. számlabefizetés, blogok, hobbi stb, attól függően, hogy milyen oldalakat és mi célból követsz, így könnyű lesz megtalálni őket, és kevésbé csábulsz el más tartalmakra.

Csípd magad nyakon, ha elkezdesz „töltelék” cikkeket és oldalakat olvasni, vagy videókat nézni. Kezdd el megszokni, hogy figyelmedet arra irányítod az interneten is, ami igazán fontos számodra! Légy magaddal elnéző, ha az elején nehezen megy, és előre meghatározott helyzetekben akár szabad „szörfölgetést” is megengedhetsz magadnak, pl. az orvosra várva céltalanul kattintgathatsz a neten.

6 – szokások

Milyen gyakran fogod felülbírálni, kiszelektálni és felfrissíteni a kedvencek listáját? Éves, féléves, esetleg a havi rutinod része lesz?

A napi illetve a heti menetrendedbe mikor kerül bele az internetes tartalmak olvasása, videók nézése? Mikor fogod az ügyeidet intézni (pl minden hétfő délután elintézed az összes aheti befiezetést), és mikor végzed az online bevásárlást, illetve mennyi időt szánsz ez utóbbira (pl. max. 20 percet keresgélhetsz új szoknyát, vagy szerda esténként leadod a megrendelést a heti bevásárláshoz)?

Milyen szokásokat és rutinokat szeretnél még meghonosítani?

Mára ennyi lesz a feladatod. Annyira mélyedj el benne, amennyire most fontosnak tűnik számodra a téma, amennyire problémásnak érzed az internetes tartalmak fogyasztását. 

Mai téma: Online tanfolyamok, online tananyagok

A mai feladatod, hogy rendszerezd és vedd számba, 

  • milyen online tanfolyamokra neveztél be, milyen online tananyagot töltöttél le (nyugodtan ide sorolhatod az ingyenes tudásanyagokat is);
  • ezek közül melyeket végezted el;
  • melyek azok, amelyeket nem végeztél még el, de még el szeretnéd végezni;
  • melyek azok, amiket már nem is szeretnél elvégezni.

Amiket még el szeretnél végezni (esetleg újra elvégezni), mikor fogod megtenni? (Készíthetsz akár egy tanulási tervet, vagy a jövőtervezőbe beírod őket azokhoz a hónapokhoz, amikor foglalkozni szeretnél velük!)

Most jelen pillanatban szeretnél valamelyik tanfolyammal foglalkozni?

Szülessen meg benned a döntés! Minden, amire most nemet mondasz, azzal nincs dolgod! Egyedül azzal van  dolgod, amit most szeretnél megtanulni, a többi rendben van 🙂

Ha van kedved, ezzel a tanulnivalóval foglalkozhatsz bővebben is:

  • pontosan miket fogsz megtanulni, 
  • hogyan épül fel a tananyag,
  • mennyi időt szánsz rá hetente,
  • mikor fogod ezt az időt rászánni,
  • hogyan fogod mérni a haladásodat,
  • mennyi időbe telik majd elvégezni
  • mit vársz az elvégzése után, mit fogsz megtanulni,
  • stb.

Ha van kedved, ezt a feladatot is feldolgozhatod a 6 lépéses módszerrel:

1 – körülmények

Összes online tanfolyam, amivel kapcsolatba kerültél

2 – vágyak

Mit szeretnél megtanulni? Hogyan szeretnéd, hogy a tanulás beépüljön a hétköznapi rutinjaidba?

3 – problémák

Milyen akadályok adódhatnak, hogy a szükséges időt rá tudd szánni a tanulásra?

Mi gátolhat meg abban, hogy amikor lehetőséged van tanulni, valóban tanulj, és ne valami mást kezdj el csinálni?

4 – döntés

Mely tanfolyamokra mondasz nemet most?

Mely tanfolyamokra mondasz nemet hosszú távra?

Mely tanfolyam(ok)ra mondasz igent most?

5 – rendrakás

A tanfolyamokat rendezd listákba (akár a füzetedben, akár online), hogy tudd, mivel gazdálkodhatsz, mi az, ami várja a sorát, mi az, ami a tarsolyodban van, ha esetleg egyszer szükséged lesz rá.

Az online anyagok elérési linkjét gyűjtsd össze, és jegyezd fel a belépési kódokat. Amit tudsz, és eddig nem tetted, mentsd le magadnak.

6 – szokások

Hogyan fog a tanulás beépülni a hétköznapi rutinjaid közé.

Mai téma: Közösségi média – profilok

Rakd rendbe a közösségi média felületeken lévő profiljaidat!

1 – körülmények

Milyen közösségi média felületeket használsz? Milyen a profiljaid állapota (kinézete  – profilkép, borítókép, névjegy; beállításai, láthatóság, biztonság)?

2 – vágyak

Milyen felületeken szeretnél jelen lenni és hogyan? Mit szeretnél megmutatni magadból és mit nem?

3 – problémák

Mi gátol meg, hogy kevesebb helyen legyél jelen?

Mi tart vissza, hogy beregisztrálj olyan közösségi média felületre, ahova már régóta vágysz?

4 – döntés

Mely felületeken szeretnél jelen lenni és hogyan?

Milyen tartalmakat osztasz meg magadról? 

Milyen tartalmakat osztasz tovább?

Milyen tartalmakat gyűjtesz/mentesz le magadnak?

5 – rendrakás

Frissítsd a profiljaidat a döntésed alapján.

  • Cseréld le a profilképed, ha kell.
  • Egészítsd ki a névjegyed, vagy törölj ki belőle olyat, amit nem szeretnél megmutatni.
  • Töröld vagy archiváld a hírfolyamodból, amit nem szeretnél ott látni.
  • Nézd végig a mentett tartalmakat (FB és IG) és rakd rendbe őket (csoportosítsd, töröld), a pinterest gyűjteményeidet is aktualizálhatod.
  • Nézd át a láthatósági és biztonsági beállításokat, és szabd testre őket.

6 – szokások

Milyen gyakran fogsz rendet rakni a közösségi média felületeiden?

Hogyan fogod ellenőrizni, hogy tartod-e magad az itt meghozott döntéseidhez? (például, hogy nem posztolsz képet a családtagjaidról, vagy hogy valóban olyan dolgok szerepelnek a felületeden, amit meg szeretnél osztani magadról)

***

Ez egy tipikusan olyan feladat, amit meg lehet csinálni 10 perc és 5 óra alatt is – mennyi időt szánsz rá? Hozz gyors döntéseket, ami most a legjobban esik! Bármikor változtathatsz a véleményeden, ha úgy érzed, most már azzal tudsz azonosulni.

***

Soknak érzed?

Ez esetben, az eddigi ötleteim mellett még azt is kipróbálhatod, hogy meghatározol valamennyi időt, amit a feladatra szánsz, például 20 percet, ez alatt az idő alatt jutsz, amire jutsz. Utána pedig figyelsz! Csinálod a szokásod dolgaidat, de résen vagy, és amikor a feladathoz kapcsolódó dologgal foglalkozol, akkor listázod, értékeled, döntést hozol róla. Például a 2. napi feladat kapcsán, mikor böngészel a neten, akkor résen vagy – milyen oldalak is nézel, miért nézed őket, mi van emögött, jó ez nekem, akarom én ezt?

Nem állítom, hogy ehhez nem kell egy kis tudatosság. Nem egyszerű az, hogy eszünkbe jusson, hogy ne utólag, hanem jelen pillanatban tudatosítsuk magunkkal, hogy amit csinálunk, az valóban az-e, amit csinálni akarunk.

Sok kreatív megoldás van arra, hogyan oldj meg egy feladatot, keresd meg a legjobban hozzád illőt! Sőt, akár magát a feladatot is magadhoz igazíthatod! Én mutatok egy lehetőséget, te pedig rögtön átfordítod a magad nyelvére.

Mai téma: Közösségi média – hírfolyam és követések

Rakj rendet a közösségi média felületeid hírfolyamában.

Nagyrészt azon múlik, hogy mi jelenik meg a hírfolyamodban, hogy kiket követsz, milyen ismerőseid vannak, milyen csoportokban vagy jelen, esetleg, hogy milyen hashtaget követsz, így ezzel lesz ma dolgod.

1 – körülmények

Kik az ismerőseid, kiket követsz, milyen oldalakat követsz, milyen csoportokban vagy tag, milyen hashtaget követsz?

Ezek közül melyik az, ami rendszeresen olyan tartalmat oszt meg, ami számodra irreleváns, lehangoló, vagy rossz értelemben kizökkent a nyugalmadból?

2 – vágyak

Milyen tartalmakat szeretnél látni a hírfolyamodban? Mit szeretnél kapni tőle? Mire szeretnéd használni?

3 – problémák

Mennyire görgeted céltalanul a hírfolyamot pótcselekvésképp?

Mennyire nehéz tartani magad az elképzeléseidhez, és nem elcsábulni egy-egy „hatásvadász” tartalomnak?

4 – döntés

A követett emberek, oldalak, csoportok és hashtagek közül melyeket szeretnél megtartani? Melyeket némítasz el 30 napra, és melyeket követsz ki?

5 – rendrakás

Döntésednek megfelelőlen szelektáld át az ismerőseidet, a követett oldalakat, csoportokat, és hashtageket. Preferenciád szerint állítsd be az értesítési beállításokat pl. Facebook esetében.

6 – szokások

Milyen gyakran fogsz rendet rakni a közösségi média felületeiden követett dolgok között?

Milyen gyakran böngészed a közösségi média felületeket?

***

A mai feladatot is kétféleképpen tudod megoldani:

1. Nekiállsz és á-tól b-ig átnézel mindent.

2. Résen vagy, és figyeled a hírfolyamodat. 

Amit nem érzel odavalónak, ott megnézed, hogy a többi poszt is olyan, amit nem szeretnél látni, és ha igen, kiköveted vagy elnémítod. Még egy ismerőst sem bűn kikövetni, hogyha rendszeresen olyan tartalmakat oszt meg, amire nem vagy kíváncsi (sőt zavar), jogod van nemet mondani rá. 

Amikor valamit hiányolsz a hírfolyamból, pedig tudod, hogy elkezdted követni, akkor felkeresed a csoportot, vagy a profilt és leellenőrzöd az értesítési beállításokat.

Ha ezt a feladatot megoldod, annak az lesz a következménye, hogy a hírfolyamod téged szolgál, téged érdeklő tartalmakkal van tele (a hirdetést, és ajánlást leszámítva).

Mai téma: Online üzenetváltások, csevegések

Tölts pár percet azzal, hogy rendbe teszed az online csevegéseid minőségét, és a rá szánt idődet újragondolod.

1 – körülmények

Milyen felületeket használsz üzenetváltásra (messenger, whatsapp, discord, viber stb. )? Kikkel tartod a kapcsolatot rendszeresen ebben a formában? Milyen mélységű beszélgetésekre ad teret számodra ez a felület? Milyen gyakran nézel rá a csevegő alkalmazásra egy nap és mennyi időt töltesz el itt? Ki vár már régóta választ tőled?

2 – vágyak

Mennyire szeretnéd, hogy életed részei legyenek az üzenetváltásra használt alkalmazások? Kikkel tudsz csak ezen a felületen kapcsolódni, és kikkel szeretnél? Kik azok, akikkel átváltanál telefonos, vagy személyes találkozásra?

3 – problémák

Mennyire automatikus, hogy belekezdesz chatelni cél nélkül, időtöltésképp? Pótolsz valamit ezzel, vagy csak rossz szokás? Mi lehet számodra a megoldás erre?

Mennyire érzed azt, hogy elvárják tőled, hogy napi többször hírt adj magadról? Mennyire vannak ilyen és ehhez hasonló háttérgondolataid? Biztos, hogy ez az igazság? Ha ez, biztos, hogy ez neked is jó?

4 – döntés

Mely felületeket tartasz meg, kikkel és milyen gyakran beszélgetsz online?

Mely kapcsolattartást terelsz át más formára?

5 – rendrakás

Ebben az esetben elég a gondolataidban rendet rakni. Ha szeretnéd, törölhetsz korábbi lezárt beszélgetéseket, de talán ez az a felület, ahol a korábbi beszélgetéseink kevésbé érződnek „rendetlenségnek” , illetve nehezülnek nyomásként ránk.

6 – szokások

Milyen gyakran gondolod újra a csevegőalkalmazások szerepét az életedben?

Hogyan épül be a hétköznapi rutinfeladataid közé a csevegőalkalmazások használata?

***

Ez ma egy jolly joker feladat, ami biztosan bele fog férni az idődbe. Használd a fennmaradó idődet pihenésre, vagy a korábbi napokon elmaradt feladatrészek pótlására.

***

Mai téma: Emailek

Ahhoz, hogy a folytonosan újratermelődő emailek ne lepjenek el téged, hogy ne vesszenek el a fontos levelek a tömegben, egy jól átgondolt emailkezelés kell. Ez magában foglalja azt, ahogy az emailekkel bánsz, de azt is, amilyen emaileket beengedsz az intim szférádba, és azt is, amennyi időt rászánsz egy-egy nap az emailek gondozására, feldolgozására és a válaszolásra.

1 – körülmények

Mint minden területet, kezdjük a kiinduló állapottal ezt is.

Hány email fiókot kezelsz egyszerre, melyik szolgáltatónál vannak ezek?

Mennyi időt töltesz naponta az emailjeiddel? Hányszor keresed fel egy nap az emailfiókodat? Milyen tempóban válaszolod meg a leveleket?

Hogyan kezeled az emaileidet? Van valami struktúra, ami szerint csoportosítod őket vagy minden levél a bejövő mappába marad?

Van valami rendszered, ami szerint elkülöníted azokat a leveleket, amivel még dolgod van, és azokat, amikkel már nincs semmi dolgod?

Van valami szempontrendszered, ami alapján leiratkozol egy-egy hírlevél-sorozatról? Milyen bátran és mennyire átgondoltan iratkozol fel különféle hírlevél-listákra?

Kik azok, akiknek a levelét mindig elolvasod, akik az esetek nagy többségében számodra érdekes leveleket küldenek?

2 – vágyak

Mit vársz el az emailfiókodtól? Mi lenne számodra az ideális állapot?

Milyen emailkezelés és levélváltás lenne számodra a megfelelő?

3 – problémák

Ki tudod szűrni a fontos leveleket?

Van benned félsz, vagy rossz érzés, hogy ha leiratkozol egy hírlevél-listáról, akkor lemaradsz valami fontosról, vagy megbántod a levélküldőt?

Időtöltésképpen többször megnézed az emailfiókodat egy nap?

Ellepnek a levelek, és nem akarsz időt szánni az átnézésükre, rendbetételükre?

Mi a legnagyobb problémád az emailekkel kapcsolatban és mi lehet rá a megoldás?

4 – döntés

Szülessen meg benned a döntés, hogy milyen viszonyt szeretnél ápolni az emailfiókoddal és az emailekkel, hogy azt érezd, az emailek érted vannak, egy hatékony kapcsolattartási mód és nem időrabló tevékenység.

5 – rendrakás

A rendszer

Alakíts ki egy email-kezelési rendszert!

Egy példa (ez nagyrészt David Allen Hatékonyságnövelés stresszmentesen könyve alapján és a saját rendszerem alapján készült):

1. Minden bejövő levélről rögtön eldöntöd, hogy mi dolgod van vele: 

  • válaszolni kell rá, 
  • valamilyen feladatod van vele kapcsolatban, 
  • információ tartalma szükséges ezért meg kell őrizni, 
  • törölhető.

2. Döntésed alapján szortírozod a leveleket a megfelelő mappába:

  • külön mappa a válaszra váró leveleknek
  • külön mappa azoknak a leveleknek, amire te vársz választ valakitől
  • külön mappa azoknak a leveleknek, amivel kapcsolatban tennivalód van
  • archiválásra szánt leveleknek több mappa témánként csoportosítva.

3. Ami 2 percnél kevesebb válaszidő, vagy tevékenység azt rögtön megcsinálod

4. A hosszabb levelekre meghatározott időben válaszolsz pl. hétfőn és csütörtökön.

A bejövő levelek

Legyél résen, és ha olyan helyről kapsz levelet, ami számodra már nem érdekes, akinek a levelét mindig automatikusan kitörlöd, íratkozz le! Az, hogy mindig törölgeted, az is időt, figyelmet, energiát követel.

Fontold meg, milyen hírlevél-listákra jelentkezel fel, és az első pár hétben értékeld, hogy megéri-e hosszabb távon is olvasni a leveleket.

A bejövő levelek mappában egyértelműen különüljön el az a levél, amivel dolgod van (lehetőség szerint ez át is kerülhet másik mappába), és az új levél, amiről még döntést kell hoznod.

6 – szokások

Határozd meg, hogy hányszor nézed meg a leveleidet egy nap és mikor! Ezzel indítod a napod, vagy nem engeded magadhoz közel a leveket délig? Napi egyszer ránézel, vagy akár két-három alkalommal is? Mikor nézed meg az emailedet utoljára egy nap?

Mennyi időt tölthetsz ezzel a tevékenységgel úgy, hogy elegendő időd maradjon minden másra?

Mikor válaszolsz a levelekre rövidebben és mikor hosszabban?

Vannak email-mentes napjaid?

Kapsz értesítőt az új levelek érkezéséről? (Ha teheted, kapcsold ki ezt a funkciót. Megzavar abban, amit éppen csinálsz. Vedd vissza az irányítást az időd felett.)

***

Ez egy igazán nagy feladat, nem vitás. Hogyan lehet mégis kisebbé tenni?

Az összes bejövő mappában lévő levelet átmásolod egy erre a célra létrehozott mappába. pl. „2022.03.07. előtti levelek” névvel.

A fenti pontokat követve felállítasz magadnak egy stratégiát, ahogy innentől kezdve az emaileidet kezelni fogod, ahogy szortírozod őket, ahogy az idődet rászánod.

Innentől kezdve eszerint működsz.

Mi lesz a korábbi levelekkel?

1. verzió

Mikor egy olyan levelet kapsz, ami számodra érdektelen, és törölnéd, végiggondolod, hogy szeretnél-e innen további leveleket kapni? Ha nem a válaszod, leiratkozol. Ha úgy érzed, hogy a korábbi levelek sem lehettek hasznosak számodra, akkor rászűrsz a küldőre és az összes korábbi levelet is kitörlöd.

2. verzió

Az általad meghatározott stratégiai lépésen túl, rászánsz még napi 10 percet, amikor a „2022.03.07. előtti levelek” mappába helyezett leveleket szortírozod.  Ez esetben is érdemes használni a szűrőt, és azonos feladótól érkező leveleket egyszerre kezelni (törölni, vagy áthelyezni a megfelelő mappába, nem kell mindent elolvasni). Nem kell félned, hogy fontos levelekről maradsz le, pontosabban nagy valószínűleg így is ugyanolyan tempóban bukkannak majd fel fontos levelek, mintha ott csücsülne az összes olvasatlan levél a bejövő mappádban.

Figyelem! Nagyon könnyű belelendülni ebbe a tevékenységbe, olyan jó látni, ahogy fogynak a levelek, és a 10 percből könnyen lesz 40 perc más fontos tevékenység rovására. Állíts be időzítőt, hogy figyelmeztessen, mára ennyi volt.

A mai nap a telefonunk rendbetételével folytatjuk tovább.

Mai téma: Telefonos alkalmazások

Ismét egy könnyedebb naphoz érkeztünk. 

Nézd végig, hogy milyen alkalmazások vannak letöltve a telefonodon, és frissítsd, cseréld le egy jobban működőre (csak bizonyos esetekben opció), vagy töröld.

A szokásos 6 lépéses rendteremtést az alkalmazások esetében is végigjárhatod, szerintem már külön segítség nélkül is tudod a feladatot, de azért címszavakkal segítelek.

1 – körülmények

Milyen alkalmazások vannak letöltve?

Melyiket használod rendszeresen? Melyiket sosem?

Melyiket érzed nehezen kezelhetőnek?

2 – vágyak

Mit vársz a telefonos alkalmazásoktól?

3 – problémák

Mi a legnagyobb problémád az alkalmazásokkal kapcsolatban és mi lehet rá a megoldás?

4 – döntés

Melyik alkalmazás marad, melyiket cseréled le és melyiket törlöd?

Melyik alkalmazást mire használod, mikor és mennyi időt szánsz rá?

Melyik alkalmazásnál kapcsolod be az értesítést?

5 – rendrakás

Döntésed alapján tegyél rendet az alkalmazásaid között.

Használatuk módja vagy gyakorisága szerint csoportokba is rendezheted őket.

6 – szokások

Figyelj oda, hogy döntésednek megfelelően használd az alkalmazásokat.

Akár azt is meghatározhatod, hogy mikor nyúlsz reggel először a telefonodért, és mikortól van telefonmentes időszak esténként.

A telefonunk esetében a legnagyobb probléma, ha nincs elég hely rajta, és nem csinálhatunk szabadon vele azt, amit akarunk. (No meg, ha lemerül az aksi, de az más tészta.) A legtöbb helyet mik is foglalnak el a memóriából?

Mai téma: Fényképek és videók a telefonon

Ezt a témát az emailekhez hasonlítanám, folyamatosan újratermelődik, könnyen ellephetnek, és a fontosak elvesznek a kevésbé fontosak között, ha nem figyelünk oda.

Nincs mese a fényképek és videók kezelésével foglalkozni kell, eljött az ideje, hogy ezeknél  is egy jól átgondolt stratégiát alkalmazz.

1 – körülmények

Mi jellemzi most a fényképezési és videózási szokásaidat? Mennyire kapod elő a telefonodat automatikusan, és kattintgatod a képeket csak úgy, illetve mennyire jut eszedbe, hogy a számodra fontos dolgokról fényképet készíts (,vagy megkérj egy hozzád közelállót, hogy fényképet készítsen a telefonoddal rólad)?

(Használsz más eszközt is fényképek/videók készítésére a telefonodon kívül?)

Mennyire gyorsan telítődik a telefonod fényképekkel és videókkal?

Át szoktad szelektálni a fényképeidet, videókat?

Készítesz róluk másolatot, letöltöd őket? Ha igen, hova és milyen gyakorisággal?

2 – vágyak

Milyen lenne az ideális, a  vágyott állapot a fényképek és videók elkészültével és kezelésével kapcsolatban?

3 – problémák

Mi számodra a legnagyobb probléma a fényképekkel és videókkal kapcsolatban?

Milyen további problémák üthetik fel a fejüket és mi lehet rá a megoldás?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat!

Mikor, miről és hogyan készítesz fényképet és videót?

Milyen gyakran szelektálod át őket? Mit tartasz meg és mit nem – hol lesz a határ?

Mikor és hova készítesz másolatot róluk? Mikor, milyen lépések megtétele után törlöd a fényképeket és videókat a telefonodról?

5 – rendrakás

Döntsd el, hogy innentől kezdve alkalmazod a stratégiádat vagy visszamenőleg is érvényesíted, amit tudsz belőle?

Milyen ritmusban és hogyan teszel rendet a korábban elkészült felvételek között? 

A rendrakást kiterjesztheted a számítógépeden, illetve egyéb tárolófelületeiden lévő fényképekre is, sőt, akár a papír alapú fényképekre is, de ez utóbbiról lesz még szó a későbbiekben.

6 – szokások

Kezdetben (vagy akár innentől kezdve mindig) írd fel a heti vagy a havi teendőid közé a szelektálás és mentés dátumát. Minél gyakrabban foglalkozol vele, annál kisebb levegőt kell vegyél, hogy elvégezd a feladatot! Azt is választhatod, hogy rögtön fényképezés után végignézed a felvételeket és törlöd a homályosakat, félresikerülteket stb, vagy az is lehet, hogy az esti vagy a reggeli rutinod része lesz ez a tevékenység.

***

Olykor fáradtságos tevékenység a rendrakás, máskor felvillanyoz, ahogy látod és érzed, tisztul – rendeződik a körülötted lévő világ. Megéri foglalkozni vele, meghozni a döntéseidet és eszerint alakítani a világod egyedül, vagy másokkal együttműködve.

Lassan közeledünk a rendrakásos hónapunk harmadához, és pár nap múlva  a digitális világról átváltunk a fizikai síkra, de addig még van egy kis dolgunk.

A mai nap a számítógépünkön teszünk rendet. Ha van kedved, itt is átnézheted a használt illetve a felesleges programokat, ahogy az alkalmazásokkal tetted a telefonodon, de a legnagyobb feladatod nem ezzel lesz.

Mai téma: Fájlok a számítógépen

Talán a fájlokat is lehetne aszerint csoportosítani, hogy van-e még valamilyen dolgod vele, vagy csak meg szeretnéd őrizni, esetleg törölhető, de ez csak az első blikkre igaz. Hiszen attól, hogy valamit még szeretnél szerkeszteni, vagy olvasni, attól még tartozhat valamilyen témához, és akár ennek megfelelően is elrendezheted majd, ez már csak a döntésed kérdése lesz. No de ne szaladjunk ennyire előre.

1 – körülmények

Milyen jellegű fájlokat tárolsz a számítógépeden. Hogyan tárolod őket?

Mi érhető el közvetlenül az asztalról egy kattintással, és mi csak „keresgélve”?

Mi jellemzi most a fájlkezelési szokásaidat? Szoktad szelektálni, elrendezni őket? Van valamilyen szisztémád?

Az új fájlok a letöltés mappába kerülnek, vagy máshova?

2 – vágyak

Mit szeretnél érezni, amikor kinyitod a számítógépedet? Mit vársz tőle? 

3 – problémák

Mi számodra a legnagyobb probléma a számítógépeden lévő fájlok esetében? Hogyan lehetne erre megoldást találni?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat!

Találj ki egy mappastruktúrát, hogy könnyen megtaláld a keresett fájlokat!

Hogyan fognak a fájlok a megfelelő helyre kerülni?

Fogod használni a letöltés mappát, vagy kiiktatod ezt a lépést?

5 – rendrakás

Rakj rendet az asztalodon (mármint a számítógéped kezdőképernyőjén)!

Készítsd el a kitalált mappastruktúrát és kezdd el átmásolni a fájlokat a megfelelő helyre!

Másolás előtt minden fájlról döntsd el, kell-e még neked, vagy törölhető!

6 – szokások

Milyen gyakran szükséges rendszerezned a fájlokat?

Mikor döntöd el valamiről, hogy meg szeretnéd-e tartani, vagy törölhető? (Rögtön? Vagy mindent a letöltés mappába helyezel és hetente elrendezed a tartalmát – törlöd a feleslegest, a megfelelő helyre másolod a szükségest)?

***

A fájlok rendbetétele valószínűleg megint egy nagyobb falat lesz. Adj magadnak időt rá! Megéri a befektetett munkádat az a sok-sok időmegtakarítás, amit akkor fogsz elérni, amikor egy pillanat alatt megtalálsz mindent és nem kell keresgélned órákig!

Nincs is nagyobb bosszúság annál, mint amikor különféle történések folytán elvesznek a kedves emlékek, a fényképek, vagy éppenséggel fontos fájlok. Amikor biztonságban tudod ezeket, az együtt jár egyfajta nyugalommal.

Mai téma: Biztonsági másolatok

Habár a rendrakáshoz csak közvetve kapcsolódik a téma, mégis belevettem a digitális rendbe a biztonsági másolatokat, hiszen a rendezettségé érzéséhez az is hozzá tartozik, hogy ezeket rendbe tedd.

1 – körülmények

Jelenleg készítesz biztonsági másolatot? Ha igen, miről, hova,  és milyen időközönként?

2 – vágyak

Mit szeretnél elérni a biztonsági másolataiddal? Milyen érzés legyen a megvalósítás, vagy a másolatok „felkeresése”?

3 – problémák

Mi számodra a legnagyobb probléma a biztonsági másolatokkal kapcsolatban? A félsz, hogy jó helyre készíted-e? A pénz, ha fizetni kell érte? Az extra feladat, hogy ezzel is kell foglalkozni?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat!

Miről szeretnél biztonsági másolatot?

Milyen felületre készítesz biztonsági másolatot?

(Laikusként a lehetőségekről: 

  • valamilyen felhő, amit akár össze is tudsz kötni a számítógépeddel és a telefonoddal és automatikusan készíti neked a biztonsági másolatokat arról, amire beállítod,
  • külső winchester, amiről inernetelérés nélkül is elő tudod hívni az adatokat,
  • nas szerver otthonra, amit akár távolból is elérsz és csak egyszer kell fizetni érte.

Érdemes két, egymástól független helyen másolatot tárolni, az ördög nem alszik címszóval. Ez lehet a számítógéped + egy másik hely, vagy ha a számítógépeden nincs már elég hely, akkor két másik hely, így a nem használt, de megőrizendő fájlokat törölheted a számítógépedről.)

Milyen időközönként készíted el őket? (Te készíted,  egy automatika része, vagy is-is?)

Elkészíted a biztonsági másolatokat most rögtön, vagy már csak azokat a fájlokat másolod át, amit átszelektáltál?

5 – rendrakás

Fizess elő, vagy vásárold meg a szükséges felhő tárhelyet, és másold át a tárolni kívánt fájlokat. 

6 – szokások

Milyen gyakran fogsz biztonsági másolatot készíteni innentől kezdve?

Milyen gyakran bírálod felül, hogy ez-e a jó megoldás a fájlok tárolására?

***

Már csak egy rövid téma maradt a digitális rend kipipálásához! 

Jól csinálod, csak így tovább!

A digitális rend utolsó állomásához érkeztünk. 

Nincs más hátra, minthogy átgondold az egyéni sajátosságaidat – mi köt téged még a digitális világhoz? Hol kellene még rendet tenni?

Mai téma: Mindegy egyéb digitális világhoz köthető dolog

Hogy mire gondolok?

Ilyenek lehetnek például a

  • tévé nézés
  • sorozatok
  • különféle játékok, legyen szó egy egyszerű alkalmazásról, vagy akár egy play station játékról
  • no és hirtelen más nem is jut eszembe. És neked?

A metódus a szokásos, de azt hiszem, mára már megtanultad magadnak is feltenni a kérdéseket:

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot?

2 – vágyak

Mit szeretnél?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat!

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően végezd el a szükséges, idődbe beleférő lépéseket, a maradékot pedig oszd be magadnak a tervezőnaplód segítségével!

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges?

rend OTTHON

A digitális rendet magunk mögött hagyva most egy új témába kezdünk.

Ne legyen rossz érzésed, hogyha nem tudtál teljesen rendet tenni digitálisan! Biztos vagyok benne, hogy több területen szépen haladtál, és előtted van egy lista, hogy mi maradt még hátra. Néha már az is segít a rendezettség érzésében, hogy pontosan tudod, hogy milyen konkrét feladatod van még, és mi van elrendezve. 

Legyél türelmes és kitartó, kis lépésekkel haladva is el fogod érni a célod! Nincs más dolgod, mint mindig tovább menni. Lesznek napok, amikor picit sem haladsz, lesznek napok, amikor jobban haladsz, a lényeg, hogy a pihenős napok után mindig újra felvedd a fonalat.

Ez igaz lesz a következő nagy területre is: rendet teszünk az otthonunkban.

A rend a szelektálással kezdődik.

A következő napokban nagyobb csoportokra bontva adok instrukciókat otthonod átszelektálásához. Ennek megfelelően az emailekben kapott feladatok eltérhetnek majd a te szelektálási listádtól, de törekedtem arra, hogy minden olyan terület sorra kerüljön, ami a te listádon is rajta lehet.

Mai téma: Ruhák

A ruhákat mindenképpen érdemes időközönként átszelektálni, elkopnak, kinyúlnak, kiszeretsz belőle, vagy soha nem is szeretted, nem férnek el, csak rakosgatod őket jobbról balra, balról jobbra, kinövöd, kifogyod. Egyszóval változnak.

Vagy te szeretnél változtatni a ruhatárad összeállításán. Felfrissítenéd, stílusosabbá tennéd, személyiségedhez formálnád, élethelyzetedhez alakítanád stb.

Vannak nők, akik úgy születtek, hogy kisujjukban van a divat, csukott szemmel választják ki a számukra legelőnyösebb ruhadarabokat, vele született stílusuk van. Nos, én például nem tartozom közéjük. Felnőtt fejjel, alig pár éve tudatosult bennem, hogyha stílusosan, csinosan szeretnék öltözködni, ahhoz bizony tennem kell. Igencsak az út elején járok még, de az eddigi tapasztalataim segítségül szolgálhatnak a szelektálási szempontok kiválasztásánál.

No, de kezdjük az elején!

A metódus a szokásos, ugye nem okozok csalódást ezzel?

1 – körülmények

Mi jellemzi a ruhatáradat? Mennyire felel meg és mennyire szolgálja ki az élethelyzetedet? Mennyire vagy elégedett az összetételével?

Mennyire gyors számodra a reggeli „mit vegyek fel” döntés? Jól kombinálható a ruhatárad?

Évszakváltást hogyan oldod meg? Cseréled a ruhákat a szekrényedben? Esetleg elölről hátrapakolsz, vagy elfér minden ruhád elfér kényelmesen? Könnyen veszed ki, rakod el a ruháidat?

Elégedett vagy a ruhatáraddal és jó érzés viselni a ruháidat?

2 – vágyak

Milyen lenne számodra az ideális ruhatár? Milyen stílusú, összetételű?

Milyen lenne az álom ruhásszekrényed?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk? Érzelmi elválás? Félelem, hogy nem marad elég ruhád? Sajnálod? Hátha egyszer jó lesz érzés?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat! Milyen szempontok szerint fogod átválogatni a ruháidat?

Szempontok lehetnek:

1. Jól áll-e a szín – ebben nagyban segít színtípusod meghatározása. Ha még nem hallottál róla, pár szóban: mindenki besorolható 12 színtípus valamelyikébe attól függően, hogy milyen színek üdítik fel az arcát. A témában itthon én Huszka Ágit tartom a leghitelesebbnek, főleg azután, hogy egy neves stílustanácsadó engem első körben félrediagnosztizált. Ebben a videóban , illetve ebben a blogposztban benne vannak az alapok. Ha egyedül próbálkoznál, keress otthon ezüst (hideg) illetve arany (meleg) színű ruhát, és figyeld meg természetes fényben, hogy melyik teszi kipihentté az arcod, melyiktől erősödnek a „vonalaid” ráncaid. Ezután keress hideg vagy meleg árnyalatú ruhát otthon, attól függően melyik állt jobban, ugyanabból a színből egy világosabb és egy sötétebb változatot. Például egy világos és egy sötét narancsot (meleg), vagy egy világos és sötét lilát (hideg). Ennél is figyeld melyik a jobb. Ha ezzel megvagy, akkor már körülbelül meg tudod határozni magadnak, hogy nyár (világos, hideg), ősz (sötét, meleg), tél (sötét, hideg), vagy tavasz (világos, meleg) színtípusba tartozol. Természetesen egy szakember tud majd pontosan meghatározni.

2.Jól áll-e a fazon – testalkatelemzés segíthet eldönteni. Tested arányainak vizsgálata, harmóniától eltérő testrészeid korrigálása fazonnal. Yurkov- Kovács Orsolya profi a témában, itt hallgathatsz meg vele egy beszélgetést.

3. A te stílusod-e? (lásd előző videó)

4. Kombinálható-e a többi ruháddal? Hát nem nagyszerű lenne, ha bármit kivehetnél a szekrényedből és minden mindennel jól nézne ki? Kapszulagardróbról bővebben itt.

5. Nem-e kopott, kinyúlt, lyukas?

6.Szereted-e hordani? Fűződik-e hozzá rossz vagy jó élményed?

+1 Az ékszerek, kiegészítők szelektálását is elvégezheted, amiknek a szelektálásában szintén  a testalkatod elemezése, illetve az arcformád vizsgálata lesz a segítségedre.

Ezek szempontok, de nem kell mindegyik szempontnak most megfelelj. Ha ez most nagyon új infó, haladj olyan tempóban, amit magadénak tudsz érezni!

Mi fog történni a kiszelektált ruhákkal?

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően  kezdd el átszelektálni a ruháidat!

Jó a mérete?

Jól áll? Jó a színe, jó a fazona?

Szereted? Szoktad használni? (Csak otthon, vagy nyilvánosan is?)

Tudod kombinálni  a többi ruháddal?

A kiszelektált ruhákat döntésednek megfelelően dobd ki, adományozd el, add el, dobozold be.

Figyeld, hogy milyen alapruhadarabok hiányoznak a szekrényedből és írd fel magadnak! Azt is jegyezd le, milyen fazont és milyen színben keresed!

6 – szokások

Milyen időközönként végzel szelektálást innentől kezdve?

Milyen szempontok szerint fogsz új ruhát vásárolni?

 

A ruhák után én most a következő nagy kategóriának a konyhát jelöltem ki. Általában a konyha egy olyan terület, ahol többször megfordulunk egy nap, és több időt is eltöltünk. Szerintem fontos, hogy úgy legyen kialakítva, hogy szeressünk benne főzni, legyen elég hely a pulton, de ne kelljen naponta előszedni a szekrényből a többször használt gépeket, és legfőképpen könnyen rendet lehessen tartani.

Mai téma: a konyha

1 – körülmények

Mi jellemzi most a konyhádat?

2 – vágyak

Milyen lenne az álomkonyhád? Mit kellene, hogy tudjon? Milyen érzés legyen ott lenni? (Biztos vagyok benne, hogy ezek közül sok mindent, ha nem is mindent a jelenlegi konyhádban is el tudsz majd érni.)

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk?

Kevés a hely? Kevés a szabad pultfelület? Hiányzik a kamra? Sok helyet foglal a felhalmozott élelmiszer? Sok helyet foglalnak a vendég étkészletek, pedig sose hívtok vendégeket?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat!

Milyen ritmusban szelektálod át a dolgaidat?

Mit tartasz meg és mit nem? (például 2 évnél régebben nem használt konyhai eszközöknek menniük kell, amit nem szeretsz mennie kell, amiből feleslegesen több is van mennie kell stb.)

Milyen elvek szerint rendezed át, egyáltalán átrendezed-e a konyhát?

Milyen feltételek mentén vásárolsz innentől kezdve új eszközt a konyhába? Miből mekkora készletet halmozhatsz fel, hogy el lehessen pakolni, és lejárat előtt el is fogyjon?

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően végezd el a szelektálást. Az élelmiszerek lejárati idejét is nézd át.

Szelektálás és rendrakás után állj meg egy pillanatban a konyhában! Elégedett vagy? Milyen érzés ott lenni? Hiányzik valami? (Bátran formáld a konyhát, míg egyre jobban megközelíted a kívánt állapotot!)

6 – szokások

Legyen szokásod, hogy elpakolsz magad után, és a családtagoknál is próbáld ezt elérni.

Mi lesz a konyhai napi rutin része?

A szelektálás és rendrakás következő területe a fürdőszoba lesz.

Mai téma: fürdőszoba, tisztasági felszerelés és tisztítószerek

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot a fürdőszobában? Hol tárolod a használatban lévő és használatra váró, még teli tisztálkodó szereket? Hol tárolod a tisztítószereket?

2 – vágyak

Milyen fürdőszoba lenne számodra az ideális? Milyen érzés benne lenni, hogyan vannak elrendezve a tisztálkodási szerek benne? Mennyi hely van benne? Mennyire könnyű rendet tenni?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk?

Például rengeteg helyet foglalnak a mosószeres és öblítős flakonok, ezért mosótojásra váltasz. (Ez saját példa, és imádom J )

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat!

Milyen szempontok szerint válogatod át a tisztálkodási szereket és a tisztítószereket?

Milyen változtatások mellett teszed le a voksod a rendezett, álomfürdőszoba érdekében?

Mit engedsz be, mennyire halmozod fel a dolgokat egy-egy akciós nap keretében? (olcsóság kontra kerülgetés)

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően végezd el a szükséges szelektálást.

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges?

Milyen időközönként végzel nagyobb szelektálást?

Mi feladat lesz a napi rutin része?

Elérkeztük a program feléhez! Hogy vagy? Hogyan alakul a rend körülötted? Érzed még magadban az elköteleződést és az erőt, hogy rendet tegyél magad körül?

Habár a gondolatokkal csak később foglalkozunk majd, de figyeld magadat, hogyan gondolsz a rendrakásra!

„Ó, még ezt is meg kell csinálnom!” „Jajj, ez nagyon sok idő!”

Ne szabotáld magad ezekkel a gondolatokkal! A feladat nem lesz sem kevesebb, sem több, ha ehelyett ilyenekre gondolsz:

„Még ezt is meg szeretném csinálni, hogy minden a helyére kerüljön.”

„Megéri ez az idő, amit ebbe fektetek, hogy utána nyugalom legyen körülöttem és kevesebb energia legyen a rend fenntartása.”

Mai téma: Könyvek, használati tárgyak, dísztárgyak és minden apróság

Már rend van a ruháknál, a konyhában és a fürdőszobában. A mai nap azokkal az egyéb kis tárgyakkal foglalkozunk, amik még körbevesznek minket (a papírügyekkel és az emlékekkel, fényképekkel még nem foglalkozunk.)

Mint az otthonunk rendrakásában minden területen, ez sem kifejezetten egyéni feladat, hanem a családoddal együttműködve végezzétek a szelektálást-rendrakást. Az egyszerűség kedvéért E/1-ben fogalmazom, de ettől ne érezd azt, hogy minden a te dolgod!

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot?

Nézz szét a polcokon, szekrényekben, gardróbban – milyen sok kis apróság „foglalja a helyet” nálad?

Könyvek, hobbikellékek, varróeszközök, gyertyák, kaspók, játékok, elektronikai cuccok, ágyneműk, törülközők, terítők, gyógyszerek, szerszámok stb.

Ezek közül mit használsz, és mi az, amit sosem veszel elő? Megvan mindennek a helye?

2 – vágyak

Mit szeretnél? Miket láss, mikor szétnézel a szobáitokban? Milyen eszközöket használnál szívesen az otthonodban? Mi vegyen körül?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk?

Egyszer jó lesz valamire?  – Használtad valaha? Kell belőle több darab? Ha sosem használtad, szerinted mennyi az esélye, hogy ezután fogod?

Olyan régóta őrizgeted, eddig is elfért valahogy?  – Mennyivel kényelmesebb és könnyebb lenne pakolni, ha kevesebb dolgot kellene eltenni?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat! Mi alapján szelektálsz? Milyen csoportosításban haladsz (kisebb- nagyobb kategóriákban, vagy bútoronként? Milyen ütemezésben haladsz, milyen lesz az időbeosztásod? Hol gyűjtöd, és mi történik a kiszelektált dolgokkal? Mivel jutalmazod/támogatod magad az elvégzett munkádért? Mi alapján fogsz új dolgokat beengedni az életedbe?

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően végezd el a szükséges szelektálásokat!

Készíts listát az eladandó dolgoknak, egy másikat pedig az eladományozandó dolgoknak! Ne halogasd ezt a két feladatot, élvezd, hogy mennyi dologtól felszabadult az otthonod!

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges, hogy fennmaradjon a most kialakult állapot?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges?

***

És mi van akkor, ha nem csak a kis, hanem a nagyobb használati tárgyakkal, a bútorokkal, amik körülvesznek, nem vagy elégedett, nem érzed az otthonosságot, nem passzolnak a lakás méretéhez, nem lehet jól berendezni velük a szobát, túl vannak zsúfolva, stb? Hát én szívesen kimondom helyetted! Ezeket is át kell szelektálni! Végigmenni a lépéseken, különösképpen azt megvizsgálni, hogy mik akadályoznak Téged abban, hogy megválj tőlük? Például pazarlásnak érzed, hogy egy még hibátlan bútort eladj, és drágábbért vegyél egy újat? Beszéld meg magaddal! Megérdemled, hogy olyan legyen az otthonod, amiben jól érzed magad, ami feltölt? Meg bizony!

A mai nap egy olyan kategóriához érkeztünk, aminek biztosan lesz szeretem része, és valószínűleg ugyanennyi nem szeretem része is.

Mai téma: Papírügyek

A szeretem része a papír-írószer része lesz (én most ide sorolnék minden ide tartozó eszközt is, nem csak a füzeteket stb.).

Ide sorolható minden korábbi jegyzeted, iskolai füzeted

A kevésbé szeretős pedig a hivatalos papírok. Ide sorolhatóak a szerződések, orvosi leletek, igazolványok, bizonyítványok, garanciák, használati utasítások, blokkok stb.

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot?

 Hogyan tárolod, és milyen hosszan tárolod a hivatalos papírokat?

Hogyan tárolod a papír-írószereidet? Mit tartasz meg és mit nem?

2 – vágyak

Milyen iratkezelés lenne az ideális számodra?

Hogyan nézne ki az álom papír-írószer tárolód?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat!

Mi alapján szelektálod át a papírügyeidet? Milyen csoportosításokban haladsz?

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően végezd el a szükséges szelektálást, például témák szerint csoportosítva tárold a hivatalos papírokat, hogy könnyen megtalálható legyen. A leleteidet érdemes időrendben lefűzni egy mappába, a garanciapapíroknál pedig egyértelműen jelölni, hogy meddig érvényesek, mikor válnak szemétté.

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges a rend fenntartásához?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges?

Elérkeztünk otthonunk átszelektálásnak utolsó nagyobb állomásához, egyben a legnehezebbhez is szerintem.

Mai téma: Emlékek, fényképek

Minden olyasmit ide sorolnék, amihez szoros érzelmi szál fűz, amit azért őrzöl, mert kedves emléket idéz fel benned. Ezek lehetnek az üdvözlőlapok, szuvenírek, csecsebecsék, ajándékok, rajzok, gyerekeidtől kapott apróságok, naplók, képek, fényképek, stb.

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot? Mennyi személyes emléket őrzöl, hogyan tárolod őket, milyen gyakran veszed elő őket?

2 – vágyak

Milyen módon szeretnéd magad körül látni a személyes emlékeidet?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk? Az érzelmi elválás nehéz lehet, de annál nagyobb jelentősége lesz annak, amit megtartasz, minél kevesebb van belőle! Például gondolj bele, hogy kisgyermekeid 200 rajza „csak” egy kupac rajz, de 10 kedves rajz már olyan emlék, amit akár gyakrabban is előveszel és jelentősége van.

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat! Mi alapján fogsz szelektálni, milyen csoportosítást követsz? Használod például Marie Kondo tanácsát és mindent kézbe veszel, és figyeled, milyen érzést vált ki belőled, és eszerint döntesz?

Régi naplóidat meddig őrzöd meg? Vissza szeretnéd őket még olvasni valaha? Szeretnéd, hogy majd a gyermekeid visszaolvassák őket?

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően végezd el a szükséges szelektálást és alakíts ki egy új rendet az átválogatott emlékeidnek! Hogyha örömmel töltenek el ezek a dolgok, akkor próbáld úgy alakítani, hogy ebből az örömből gyakran részesülj. Hívass elő fényképeket és tedd ki a falra, akár gyerekrajzokat is kitehetsz, készíttess fotóalbumot, vagy készíts scrapbook albumot egy-egy kedves emléknek.

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges, hogy fenntartsd a kialakult állapotot?

Átszelektáltál és kiválogattál mindent, amit tudtál eladtál vagy elajándékoztál, és biztosan volt sok minden, amit kidobtál. Érzed, hogy fellélegzett az otthonod?

Úgy ölel körbe az otthonod, ahogy azt mindig is elképzelted? Ha nem, semmi probléma, ma ezzel fogunk foglalkozni.

Mai téma: Otthonunk alakítása

Az otthonunk többről szól, mint pár összeválogatott bútor egymás mellé helyezése, és a dolgaink belepakolása.

Az otthonunk tükröz minket, ugyanakkor hatással is van ránk.

Engedd meg magadnak, hogy olyan legyen az otthonod, ami magába foglalja mindazt, amit az otthonodtól vársz, ami egyénenként teljesen eltérő lehet.

1 – körülmények

Milyen a jelenlegi állapot? Ha most egy kicsit más szemszögből nézel szét az otthonodban, mint eddig, kicsit kívülről figyeled, mit látsz?

Belülről figyelve, élve, milyen az otthonod? Mit szeretsz benne? Mik a kedvenc helyeid? Mi zavar benne? Van esetleg olyan, amit „utálsz”? Mi hiányzik?

2 – vágyak

Milyen lenne az álomotthonod? Ebből mit tudnál már most is megvalósítani? Milyen stílus jellemzi – letisztult, modern, romantikus, rusztikus stb? Milyen színek jellemzik? Milyen praktikum jellemzi? Milyen kedvenc helyeid vannak benne? Mit tud? Milyen érzés otthon lenni? Milyen érzés házimunkát végezni benne? Milyen érzés pihenni benne?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk?

Sokba kerülne az átalakítás? Úgy érzed, nem engedheted meg magadnak? Mindig csak mondogatod magadnak, hogy „majd, ha ez vagy az…”?

Miről lennél hajlandó lemondani érte, (például nyaralás helyett felújítás)? A szekrények maradnak, csak átfestitek őket, de kaptok új, kényelmes ágyat?

Néha a rend, egy új falszín, egy kis átrendezés, és egy kis dekoráció hatalmas különbséget tud jelenteni!

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat!

Készíts egy projektterved az álomotthonod megvalósítására – a jelenlegi otthonod átvarázsolására, vagy akár egy költözésre!

Készíts tervet, milyen lesz a végeredmény, készíts listát, mit kell hozzá megtenni! Készíts ütemtervet, keress szakembereket! Ha pedig mindezt szívesen kiadnád másnak, kérj segítséget! Egy családtag sok terhet le tud venni a válladról, és lehet, hogy még boldog is lesz tőle, hogy ilyesmivel foglalkozhat. Egy lakberendező ugyan pénzbe kerül, de a végeredmény egész biztosan megéri az árát!

5 – rendrakás

Stratégiádnak és a projekttervnek megfelelően végezd el a szükséges, idődbe beleférő lépéseket, vagy figyeld és kövesd nyomon azok megvalósulását, a maradékot pedig oszd be magadnak a tervezőnaplód segítségével!

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges? Évente végigmész ezen a folyamaton és ellenőzöd, hogy még mindig ugyanolyan hatással van rád az otthonod, mint ahogy azt szeretnéd, szükséges-e valamit módosítani, felfrissíteni?

***

Otthonunk formálása nem egy napos történet, de az energiákat beindítani, néha elég pár perc is! Kívánom, hogy otthonod alakuljon, szépüljön veled együtt!

Gondolom szelektálás után nem maradtak szanaszét a dolgaid a lakásban, valamilyen módon elpakoltad őket. A mai nap azt fogjuk vizsgálni, és azzal foglalkozunk, hogyan vannak elpakolva a dolgok.

Emlékszel, milyen idézetet másoltam be a témaindító videóba Paneltündér Krisztitől?

„…nem több bútor kell, hanem átgondolt rendszerezés…”

Mai téma: Rendszerezés, rendrakás

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot? Mennyire van jól kihasználva a szekrényeidben lévő hely? Mennyire tudtál úgy elpakolni mindent, hogy minden könnyen elérhető és elővehető legyen? Mennyire praktikusan tárolod a ruháidat, étkészleted, ételeid stb? Mindennek meg van a helye és ezzel segíted a rend fenntartását?

2 – vágyak

Milyen állapotot szeretnél, amikor el kell pakoljál vagy elő kell vegyél valamit? Mennyire könnyű és egyszerű, kis vesződséggel járó folyamat ez? Mennyire könnyű rendet tartani az otthonodban?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk?

Nincs ötleted, hogyan lehetne javítani a szekrények kihasználtságán? Úgy érzed még mindig sokkal kevesebb a tárolóhely, mint amennyi dolgaitok van?

4 – döntés

Így, hogy már mindent átszelektáltál, hogy már tudod, milyen lenne az ideális otthon számodra, abban milyen bútorok vannak, így már pontosan látod, hogy mit hova kell elhelyezzél, és meg fogod találni a legideálisabb megoldást rá.

Alakítsd ki a stratégiádat!

Határozd meg, hova lehetne extra polcot, vagy polcmagasítót betenni. Hol segítené a tárolást doboz, vagy fiókrendszerező? Változtatsz-e a ruhák hajtogatási módján? (Én konmarisan hajtogatom a ruháinkat évek óta és imádom – átlátható, gyors pakolni és elővenni, keress rá arra, hogy „konmari hajtogatás” , egy csomó videó elő fog jönni!) Logikusan vannak-e csoportosítva a dolgaitok a szerkényekben, lehetne-e átrendezéssel javítani a kihasználtságot?

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően szerezd be a szükséges eszközöket, végezd el a szükséges átalakításokat, és rendezd át az új rendszered szerint a szekrényeket!

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges, hogy az új rendszer működőképes és fenntartható maradjon?

A rendrakásra nagy általánosságban igaz, hogy minél nagyobb a rend, minél kevesebb dolog van, annál jobban kiemelkedik az igazán fontos ,minél kevesebb dolog között kell megtalálj valamit, annál könnyebben fog menni, és annál könnyebb lesz fenntartani a rendet.

A rend az otthonunkban témakör utolsó napjához érkeztünk, ez egyfajta potyafeladat lesz, de annál fontosabb!

Mai téma: Rendfenntartó rutinok

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot? Milyenek a mostani rendfenntartó rutinjaid? Van ilyen?

2 – vágyak

Milyen módon szeretnéd elérni az otthonodban a rendet? Hogyan lehet fenntartani, mennyi dolgod van vele?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk? Az eddigi rutinjaidban havi egyszeri nagy rendrakás volt, és ez hatalmas nyűg volt számodra?

4 – döntés

Minél jobban hagyod, hogy visszakússzon a rendetlenség az otthonodban, annál nagyobb energia újra megteremteni a rendet.

Minél inkább törekszel arra, hogy állandó legyen a rend otthon, annál nagyobb egész napos sztresszel jutalmazod magad!

Alakítsd ki a stratégiádat! Találd meg az aranyközéputat!

Milyen szabályok segítik a rend fenntartását? (Például olyan alapvetések, hogy a szemetet kidobjuk magunk után; hogyha végeztünk, elpakolunk magunk után; a szennyest a szennyeskosárba dobjuk; ha leesik, felvesszük stb.)

Hol szeretnél egész nap rendet látni, és hol lesz elég napi egyszer, vagy heti egyszer rendet rakni? (Például nálam ez úgy van, hogy ha a kanapéról leesik a párna, azt muszáj felvennem, nem bírom a látványát a földön, a konyhában elég, ha este rend lesz, addig tőlem a mosogatnivaló is gyűlhet, a lányok szobájában elég, ha heti egyszer rendet teszünk.)

5 – rendrakás

A szelektálás során készítettél magadnak jegyzeteket a szokásaidról. Most is hoztál döntéseket, amik a rend fenntartásához kell. A feladatot most az lesz, hogy ezek között a jegyzetek között rakjál rendet és tisztázd le magadnak:

Milyen szabályokat tartotok be?

Milyen napi, heti, havi rutinfeladatok segítik a rend fenntartását az otthonotokban?

Milyen egyéb szokások támogatnak titeket a rend fenntartásában?

6 – szokások

Milyen időközönként vizsgálod felül a rend fenntartásához szükséges rutinjaitokat?

***

Gratulálok!

Egy újabb nagy falatot letudtál, az otthonod rendberakását is elvégezted, vagy folyamatban van annak elvégzése! Biztos vagyok benne, hogy máris sokkal felszabadultabb érzés otthon lenni!

Innentől kezdve könnyebb, pontosabban kevesebb fizikai energiát igénylő feladataink lesznek, holnaptól a gondolatainkban teszünk rendet!

rend a gondolataidban

A mai nappal egy új témakörbe fogunk, a gondolatainkban teszünk rendet.

Gondolatok és a rend

Határozd el, hogy rendben szeretnél élni!

Érezd át ,milyen, mikor rend van körülötted!

Rendszeresség és következettség, fenntartható rendszer – ezek lehetnek a kulcsszavaid a gondolataid kapcsán is, hisz a gondolataiddal tudod támogatni magad, hogy a digitális és a fizikális rend megvalósuljon körülötted.

Mai téma: Brain dump – ürítsd ki az elméd

Biztos vagyok benne, hogy ez a téma nem lesz újdonság számodra, de nézzük csak meg, hogyan állsz vele!

(Bővebben olvashatsz a témáról ide kattintva.)

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot? Milyen gyakran üríted ki az agyad?

2 – vágyak

Mit szeretnél? Milyen állapotot szeretnél elérni a braindump hatásásra?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk? Mi akadályozhat az elmeürítés gyakorlatának elvégzésében? Hogyan tudod ezt kivédeni?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat! Mikor végzed el a feladatot? Hova írod a gondolataidat?

5 – rendrakás

Végezd el az elmeürítést és utána rendezd el a feljegyzéseidet!

6 – szokások

Milyen gyakran fogod megismételni a folyamatot? Milyen tevékenységhez kötöd az elmeürítést?

***

Jó „munkát”! Ürüljön ki az elméd, és legyen a rend érzése a gondolataidban!

Elő szokott veled fordulni, hogy csak úgy, valahonnan a semmiből rég elfeledett teendők jutnak eszedbe?

A mai nap ezekkel a gondolatokkal foglalkozunk.

Mai téma: Brain dump – még mélyebben

A mai feladatodhoz nézd meg ezt a küldetést!

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot? Mit kezdesz a semmiből előbukkanó régi teendőkkel? Kezdesz velük valamit?

2 – vágyak

Mit szeretnél? Milyen állapotot szeretnél elérni?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk? Mi akadályozhat abban, hogy a mélyről feltörő feladatokat elhessegesd a döntések helyett?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat! Mikor végzed el a feladatot? Hova írod a gondolataidat?

5 – rendrakás

Légy résen, és ne hessegesd el a kósza gondolataidat. Írd le, és hozz döntést róluk!

6 – szokások

Hova írod fel az ilyen mélyről hirtelen feltörő, jelen pillanatban nem kell elvégeznem teendőket?

Gondolatok jönnek-mennek egész nap. No, de milyenek?

Mai téma: Azon jár az agyam..

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot?

A mai feladatnál ez lesz a legfontosabb lépés! Figyelni a jelen állapotot!

Min jár az agyad? Milyen hozzáállást tapasztalsz a magad részéről a gondolataidban? Milyen jelzőket használsz magadra, másokra, szituációkra? Mennyire hagyod, hogy belehergeld magad egy-egy szituba a fejedben zajló párbeszéd segítségével? Mennyire tudod irányítani a gondolataidat?

Ez egy nagyon sokrétű téma. Próbáld egy kicsit monitorozni a gondolataidat, a füzetedben akár egy gyűjteményt is készíthetsz neki, amiben leírod, mi jellemző most rád.

2 – vágyak

Mit szeretnél? Min szeretnél változtatni? Milyen gondolkodásmódot és milyen gondolatokat tartanál ideálisnak?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk?

Régi, berögzült mintákat követsz? Nem hiszed el, hogy a gondolatodnak hatása van az életedre, a közérzetedre? Nem tudod elképzelni, hogy változtatni tudsz magadon?

Ha a problémát azonosítod, az már fél siker! Így tudod, hogy mivel van dolgod, és meg tudod keresni rá a megoldást!

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat!

Higgy magadban! Bízz magadban és keresd meg a módot, ahogyan a legjobban tudod támogatni önmagadat, mintha a legféltettebb kincsed lennél saját magadnak!

5 – rendrakás

Csípd magad fülön, amikor a gondolataiddal gátolod magad, szabotálod, vagy bántod magad, amikor negatív irányba húzod az eseményeket, vagy negatívan ítélsz meg helyzeteket.

Keress semleges gondolatot a negatív helyett, amiben hinni tudsz. Cseréld le erre a negatív gondolatot!

(Nyakon csíped magad, hogy megint azt mondod magadnak a tükör előtt, hogy „de nagy a feneked”. Gyorsan arra gondolsz, hogy „van fenekem”, mindenféle jelző nélkül J , ugye, ez igaz? Annyiszor ismétled minden egyes hasonló szituban ezt, míg már nem mondogatod magadnak, hogy nagy a feneked.)

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges?

A körülmények tudatában (1.pont) és a fenti példa tükrében hogyan válaszolnád meg ezeket a kérdéseket?

***

Szerintem ez egy nagyon izgalmas téma! Ízlelgesd és gondold végig, hogyan tudod beépíteni az életedbe ezt a fajta gyakorlatot!

Mitől is lehetne tisztább a gondolkodásod, mint mikor tudod, hogy mit szeretnél, merre tartasz. Amikor nincsenek céljaid, az kicsit az elveszettség érzését is magával hozza. Gondolj bele, állsz egyedül egy hatalmas mezőn, és csak cikáznak a gondolataid: most mit csináljak, mi lesz velem. Vagy megfogalmazol magadnak egy célt: kijutok a tisztás szélére. És a gondolataiddal keresed a megoldást, nem összevissza cikáznak, hanem egy irányban hullámoznak. Megoldást keresnek és tettre késztetnek.

Mai téma: Céljaid a rend érzetének szolgálatában

A megszokott lépésekben vizsgáljuk a jelenlegi állapotodat, és haladunk a rend irányába. Fontos, hogy mindig magadhoz mérd magad, és ne bántsd magad azért, mert korábban nem tudtál valamit, amit most már tudsz, és ezért korábban máshogy cselekedtél, mint ahogy most cselekednél. Akkor arra voltál képes, és ez így van jól. Most tehetsz azért, hogy valami más legyen.

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot? Mennyire vannak céljaid? Mennyire gondolsz, tartod szem előtt ezeket a célokat a hétköznapokban? Mennyire érzed magadénak ezeket a célokat?

2 – vágyak

Mit szeretnél? Milyen érzés járjon át, amikor a céljaidra gondolsz? Hogyan szolgáljanak a céljaid téged? Hogyan jelenjenek meg a hétköznapokban az elérésükhöz szükséges lépések?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk? El tudod hinni magadról, hogy képes vagy elérni a célodat? Meg mersz fogalmazni magadnak nagy célokat? Szívből tudod meghatározni a célokat, vagy ésszel?

Ne feledd, minél jobban be tudod azonosítani a problémát, a félelmet, annál könnyebben tudod meghatározni, hogy mi lesz a megoldás!

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat! Hogyan teszi rendezetté az életed a célok kitűzése és szem előtt tartása? Hogyan épülnek be az elérésükhöz szükséges feladatok a tervezési metódusodba, milyen gyakran hívod segítségül a céljaid vizionálását, hogy kitisztuljon az agyad, és irányba állítsd a gondolataidat?

5 – rendrakás

Sokszor hallottam már, és talán már én is említettem, hogy a célokon nem változtatunk, csak a paramétereken: mikor, hogyan fogjuk elérni. Mára azonban nem vagyok egészen biztos, hogy ez minden esetben igaz, sőt!

Létezhet olyan, hogy évekig ugyanazt a célt tűzöd ki, nem is lenne nehéz elérni, mégsem vagy képes megtenni a szükséges lépéseket. Sok egyéb probléma mellett, ilyenkor az is előfordulhat, hogy igazából nem is vágysz rá, csak azt érzed valamiért, hogy neked ezt meg kell csinálnod. Tudat alatt mégis tiltakozol, nem teszel semmit.

Az is lehet, hogy túl sok célod van egyszerre és szétaprózódsz, vagy a legfontosabb célra nem marad energiád.

Vagy egyszerűen most nincs itt az ideje valaminek.

Időről-időre gondold végig újra a céljaidat, szelektáld át őket, állítsd fel új rangsort, vagy akár tűzz ki újakat. Nem kell megvárnod az év végét hozzá!

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges?

Milyen napi, heti, havi, negyedéves, féléves, éves rutin segítene téged a céljaiddal összhangban maradni?

***

Ezennel végeztünk a Rend a gondolatainkban témakörrel, és folytatjuk tovább a Rend a füzetünkben szekcióval.

rend a füzetedben

A következő pár levélben azzal foglalkozunk, hogy a füzetünk működésében rendet tegyünk.

Még egy jól felépített és egy szépen vezetett füzetben is időről időre szükséges rendet tenni, hiszen nem vagyunk robotok – néha elmaradnak dolgok, mert helyette fontosabb dolgokkal töltöttünk az időnket, néha elfelejtünk valamit, mert a gondolataink máshol járnak – , és ezzel nincsen semmi gond.

A lényeg, hogy időről-időre újra felvedd a fonalat, hogy mindig újrakezdd és ne könyveld el magadnak ilyennek, vagy olyannak. Lásd, hogy miben segíti a füzeted az életedet, és erre fókuszálj. Minél kevesebb „muszáj megcsinálnom” érzés köt hozzá, annál több szabadsággal, élvezettel fogod tudni vezetni a füzetedet hosszú távon. No de egy kicsit előre szaladtam.

Mai téma: Tisztázd és vizsgáld felül, hogy áll össze a rendszered, és milyen szerepet lát el benne a füzeted

Egy kezdetben üres füzetet a magunk igényei szerint alakítani, tervező-szervező rendszerré tenni, emlékeink őrzőjét létrehozni benne csodás dolog. Azonban egy füzetnek is vannak határai. Például nem fog csipogni, hogy vedd be a gyógyszert. Nem látja a családod, milyen programokat írtál bele, nem tudod velük megosztani.

Vannak funkciók, amit a füzeted nem biztos, hogy el fog tudni látni, neked mégis szükséged lenne rá. Ezekre a funkciókra érdemes kiegészítő megoldásokat keresni, amik nem lesznek félmegoldások! A füzeted mellett előre gyártott naptárat, online naptárat, fali tervezőt használni nem ördögtől való! A te rendszered így lesz egész, és pont. No, de hogyan is áll össze a rendszered?

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot? Milyen alkalmazásokat, naptárakat, szervező-tervező eszközöket használsz a füzeted mellett? Mit mire használsz? Mi hiányzik?

2 – vágyak

Mit szeretnél? Milyennek képzeled a tökéletes rendszert? Hogyan és milyen elemekből épül fel?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat! Mit használsz továbbra is? Milyen új eszközöket fogsz bevezetni? Milyen szerepet lát el a füzeted?

Hogyan és mit fogsz a veled együttélőkkel megosztani, kommunikálni?

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően végezd el a szükséges, idődbe beleférő lépéseket!

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges?

Ez a feladat azzal lesz kapcsolatos, hogy az eddigi betelt oldalaidat rendbe tedd a füzetedben. Mondhatjuk úgy, hogy elrendezd őket J Most leginkább arra fókuszálunk, hogy az el nem végzett teendőid legyenek rendbe szedve.

Mai téma: Oldalak lezárása, aktív tartalmak beazonosítása

1 – körülmények

Talán ennél a feladatnál van a legkisebb jelentősége a körülmények vizsgálatának, de annyit megtehetsz, hogy megvizsgálod a jelenlegi működésed.

Mikor szoktad átnézni a felírt, de el nem végzett teendőket, és mikor szortírozod el őket? (Én szortírozásnak nevezem, amikor végigmegyek a félig kipipált listámon, és a maradék tételekről eldöntöm, hogy mi legyen a sorsa – törlöm, vagy átírom máskorra.)

Jelölöd valahogyan, hogy egy-egy oldalon nincs több elvégezendő teendő?

Hogyan tartod számon az aktív, még használatban lévő gyűjteményeidet a füzetedben?

2 – vágyak

Mit szeretnél, milyen érzés legyen végiglapozni a füzeteden? Hogyan kezeld az elmaradt tennivalókat? Hogyan lesznek könnyen elérhetőek a még aktív gyűjteményeid?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk? Értelmetlennek tartod egyik listáról átírni a másikra a feladatokat? Elfelejtkezel arról, hogy milyen gyűjteményekbe kezdtél bele?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat! Milyen időközönként fogsz lezárni egy-egy oldalt? A nap végén? A hét végén? Esetleg havonta?

Fogod jelölni, és ha igen hogyan fogod jelölni azokat az oldalakat, ahol még van dolgod, és hogyan azokat, amik lezártnak tekinthetőek?

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően végezd el a szükséges, idődbe beleférő lépéseket, tedd rendbe a füzetedet, hogy pontos képed legyen az aktív oldalaidról, a feladataidról.

6 – szokások

Milyen új szokások felvétele szükséges?

Milyen régi szokás átalakítása vagy elhagyása szükséges?

Hogyan módosul az eddigi füzetvezetési rutinod?

***

Bár minden logikának ellent mond, de az is egy stratégia, hogy hagyod spontán megtörténni a dolgokat. Például akkor teszel rendbe a füzetedben, amikor jól esik. Nyilván ebben benne van annak a lehetősége, hogy egyszerre nagy melód lesz vele, vagy, hogy véletlen ott maradnak a korábbi listáidon fontos feladatok, és az is fontos, hogy tudd, akkor is elvégzed a füzeted rendbetételét bizonyos időközönként, ha nincs konkrétan előírva ez számodra.

Emlékszel még, hogyan határoztad meg magad számára, hogy mikor érzed a rendet magad körül? Én valahogy úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy harmónia van körülöttem, minden dolog pont oda illik, ahol van, nincsenek felesleges dolgok, kellemes, támogató hangulat van.

Valahogy azt az állapotot kell elérni a füzetedben is, amit megfogalmaztál magadnak.

Ezúttal nem a betelt oldalakkal foglalkozunk, hanem az újakkal, amik most születnek a kezeink közül.

Mai téma: Tervezőoldalaid felülvizsgálata, elrendezésének alakítása

Legyen szó akár a jövőtervezőről, havi-, heti-, napi tervezőről vagy bármilyen más tervezőoldalról.

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot? Hogyan épülnek fel a tervezőoldalaid, miket tartalmaznak, milyen az elrendezésük?

2 – vágyak

Mit szeretnél? Mire van most szükséged?

3 – problémák

Mi hiányzik a tervezőoldalakról, milyen problémákba ütközöl az oldalak elrendezésénél, megvalósításánál?

4 – döntés

Milyen legyen a következő tervezőoldalad?

5 – rendrakás

A rendrakás ezúttal egyet jelent egy olyan tervezőoldal elkészítésével, ami pont azokat az elemeket tartalmazza, amire szükséged van, és pont úgy vannak benne elhelyezve a tartalmi elemek, ahogy az a legjobban támogatja az oldal működését és használatát.

6 – szokások

Milyen időközönként vizsgálod felül a tervezőoldalaidat?

Érdemes minden egyes alkalommal újra és újra meghozni a döntést az új tervezőoldalaid tartalmi elemeiről és felépítéséről ahelyett, hogy automatikusan lemásolod a korábbi tervezőoldaladat!

Néha csak egy vonalat húzol máshova, mégis jobb lesz, mint a korábbi verzió.

Elérkeztünk a Rend a füzetedben szekció utolsó állomásához.

Azt szoktam mondani, hogy a füzetünk lelke a rutinokban rejlik. Most ezt a területet tesszük rendbe.

Mai téma: Füzetvezetési rutinjaid rendbetétele

A témával egy hónapon keresztül foglalkoztunk itt a klubban. Ha még nem mélyedtél bele a témába, vagy újra elővennéd az anyagot, akkor ide kattintva találod a Füzetvezetési rutinokhoz kapcsolódó tartalmakat.

1 – körülmények

Mi a jelenlegi állapot? Mi jellemzi a füzetvezetési rutinjaidat?

2 – vágyak

Mit szeretnél? Milyen cselekedeteket szeretnél a rutinoddá tenni a füzeted vezetésével kapcsolatban, amik most rendre elmaradnak?

3 – problémák

Milyen akadályokra számíthatsz és mi a megoldás rájuk? Elfelejted? (Írd be programként ezt is a füzetedbe!) Másra szánod ezt az időt?

4 – döntés

Alakítsd ki a stratégiádat! Készíts magadnak egy gyűjteményt, melyben összeírod, milyen rutinok segítik a füzeted működését.

5 – rendrakás

Stratégiádnak megfelelően végezd el a szükséges, idődbe beleférő lépéseket! Figyeld a listádat, hogy azok a lépések is eszedbe jussanak, amik még nem váltak a rutinoddá!

6 – szokások

Milyen gyakran fogod felülvizsgálni a rutinjaidat?

***

Gratulálok, hogy eddig eljutottál! Már csak két lezáró feladat vár rád, hogy teljes legyen a rend körülötted!

összegzés

A Rend az életedben 31 nap alatt utolsó előtti témájához érkeztünk.

Nincs más hátra, mint hogy összegezzük az elmúlt napokban megszerzett tapasztalatainkat, számot vessünk a jelennel, és cselekvési tervet állítsunk fel.

Mai téma: Ideális rutinjaid

Foglalkoztunk a digitális világgal, az otthonunkkal, a gondolatainkkal és a füzetünkkel. Mindegyik terülten tettél kisebb vagy nagyobb lépéseket a rend irányában. Mindegyik témánál meghatároztál magadnak különféle szokásokat, amik segítik a rend fenntartását az életedben.

A mostani feladatod az lesz, hogy ezeket a rutinokat/szokásokat, amiket fel szeretnél venni, összegezd magadnak.

Ez lesz az az ideális állapot, ahova el szeretnél jutni.

Ezek lesznek azok a feladatok, amiket konzekvensen követve biztosítják számodra, hogy kevesebb káoszos, és több nyugodt napod legyen.

Illetve ezek a lépések lesznek azok, amik innentől kezdve segítenek téged, mikor úgy érzed, szükséged van arra, hogy fellélegezz, hogy végezz egy nagytakarítást magad körül és „kitisztíts” mindent, amik nem szolgálnak téged.

Készítsd el magadnak ezt a „mester listát”, vagy referencia listát, legyen egy helyen össze van gyűjtve minden ide vágó feladat. Akár külön csoportosítva írhatod fel a napi/heti/havi/negyedéves/féléves/ éves feladatokat.

Rend az életedben 31 nap alatt.

Ezzel a címszóval indultunk el a hónap elején, és talán magunk sem tudtuk, mekkora fába vágtuk a fejszénket.

Légy őszinte magadhoz! Elvégeztél minden feladatot? Elvégeztél egyetlenegy feladatot?

Valóban 31 nap alatt kell nekünk rendet tenni magunk körül?

Nem hiszem.

Lehetnek időszakok, amikor jóleső egy-egy kihívás, amikor motivál, hogy egy-egy területen rövid idő alatt hatalmas változást érj el, vagy egy-egy részére fókuszálj az életednek.

Aztán lehetnek olyan időszakok is, amikor jólesik a lassabb tempó, kisebb lépésekben haladni.

A jó hír az, hogy legyen így vagy úgy, innentől kezdve ott van a kezedben a hogyan!

Ha ezt a levelet olvasod, biztos vagyok benne, hogy kialakult benned egy kép, vagy akár ott van előtted a referencia listád, hogy milyen szisztémát követve tudsz rendet tenni magad körül és önmagadban!

Ezt a metódust újra és újra elő tudod venni, alakíthatsz rajta a saját szájad íze szerint, és már indulhat is a megvalósítás.

Mai téma: Cselekvési terv

Az utolsó feladatod az lesz, hogy gondold végig, most mit szeretnél megvalósítani az elmúlt 30 levél/téma kapcsán!

 Mely területeit szeretnéd még rendbe tenni az életednek, ami elmaradt az elmúlt hónapban, és ehhez milyen konkrét lépéseket kell megtegyél. Írd össze magadnak!

Vedd elő a tervezőnaplódat, és írd be ezeket a teendőket a megfelelő dátumhoz – ütemezd be őket!

Ezt csinálhatod úgy, hogy a konkrét feladatokat írod be, de akár úgy is, hogy csak azt jelölöd, mely napokon, hány órát szeretnél a rendrakással foglalkozni. Azt, hogy konkrétan milyen feladatot fogsz elvégezni, pedig ráérsz akkor eldönteni, illetve elég kinyitnod a cselekvési tervedet és már látod is, mi a következő feladat!

***

Bízom benne, hogy sikerült rendet tenned az életedben, ha nem is teljes egészében, hanem egy-egy kiemelt területen! 

A Rend, mint havi téma további tartalmait ezen az oldalon találhatod.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!